Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Táskaletépés Győrben - kamera rögzítette az elkövetőket

A tolvajok járművükkel a gyalogos mellé hajtottak, majd kikapták kezéből táskáját, a sértett okmányaival, értékeivel együtt.

Térfigyelő kamera rögzítette azt a motorkerékpáros duót, akik Győrben, a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének épülete előtt, a múlt év decemberében egy fogyatékkal élő, gyengén látó asszonyt loptak meg. A tolvajok járművükkel a gyalogos mellé hajtottak, majd kikapták kezéből táskáját, a sértett okmányaival, értékeivel együtt. Közel százezer forint kárt okoztak ezzel az asszonynak.

A feltételezett tettes
A feltételezett tettesek.


A térfigyelő kamera felvétele szerint a sötét színű, elől két körlámpás motort egy vékony testalkatú fiatal vezette, szürkés-drappos kabátban, míg utasa sötét dzsekit viselt. A motorosok fehér bukósisakban voltak.

Egy hónappal korábban ugyanezzel a járművel követett el lopást az a páros, aki Győrben a Kossuth hídon, egy biciklis kosarából kapta ki a sértett válltáskáját, okmányaival, értékeivel együtt. Mintegy ötvenezer forint kárt okozva ezzel a tulajdonosnak.

A módszer itt is ugyanaz volt. A motoros a biciklis nő mellé hajtott, majd miután táskáját megszerezte, nagy sebességgel elhajtott.
A motor utasa a sértett személyleírása alapján egy erősebb testalkatú személy volt, fekete, orkán anyagú kabátot és sárga színű, fekete, keresztben csíkos bukósisakot viselt.

A bűncselekményt követően felhasználva a sértett bankkártyáját, egy automatából, bukósisakban kísérelt meg pénzt felvenni.

A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a motorkerékpár, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést. Hivatali időben a 96/520-000/16-49; 96/520-000/13-30; vagy az ügyelet 107 számán.

A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét a „táskaletépés" módszerére, arra, hogy fokozottan figyeljenek értékeikre!

Vállon, mellkas előtt keresztben lévő táskát hordjanak, lakáskulcsaikat, mobiltelefonjukat inkább a becipzározott kabátzsebben tartsák! Mindezt azért, hogy az eltulajdonított lakcímkártya miatt ne kelljen a lakás teljes zárcseréjét elvégezni, illetve mobiltelefonjukkal azonnal segítséget tudjanak hívni.

Az elkövetőkről, az általuk használt motorkerékpárról – vagy a kerékpárról – pontos leírást, illetve menekülési útvonalat adjanak!

A rendőrség kéri a gyalogosan közlekedő nőket, hogy legyenek éberek és figyelmesek! Amennyiben mégis áldozattá válnak, figyeljék meg az elkövetőt és azonnal értesítsék a rendőrséget!

Olvasóink írták

  • 19. Contar 2013. január 27. 11:11
    „11. bn!
    Főleg nem elöl!”
  • 18. Mankapanka 2013. január 26. 12:40
    „9. És az elfogó szolgálat honnan indulna? Hova kellene menni? Ön szerint egy motoros észlelése, illetve egy riadóztatást követő helyszínre érkezés között mennyi utat lehet megtenni egy robogóval??? Ha minden jól megy, akkor 2 perc alatt elindul, tehát kiindul a telephelyéről az elfogószolgálat. Ezalatt a robogós megtesz 1-2 km-t. Mire az elfogók kiérnek, tegyük fel közelről, akkor is mondjuk 2 perc. 4 perc alatt pedig az a robogós már sehol nincs. Kis utcákba be tud menni, könnyen el tud bújni. Kérem, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat mellőzzük!”
  • 17. zrx_xzr 2013. január 26. 12:15
    „16:
    -bíró úr, nem sok az az öt év?
    -mondom kötél..”
  • 16. zeta62 2013. január 26. 11:24
    „Iránban megoldották az ilyenek büntetését. A motort vezetők 10 év, a táskát ténylegesen rablónak nyilvános kötél.”
  • 15. zrx_xzr 2013. január 26. 09:31
    „kulon tetszik, hogy ezek a rossz kepet ado kamerak tobbe kerulnek, mint egy hazi HD minosegu kamera, merthogy ezek ipariak..”
  • 14. zrx_xzr 2013. január 26. 09:28
    „1) a kep fantasztikus, tehat keresunk ket motoron ulo emberszeru foltot bukosisakkal
    2) budapesten a metroban amikor az utas kezebol kiteptek a mobiltelefont, az rablasnak lett minositve, mert nem mellole loptak el, hanem a kezebol teptek ki .. itt meg taskat teptek ki a kezebol, ez csak lopas?”
  • 13. dödike 2013. január 26. 08:56
    „Ha valaki motorost lát és ketten ülnek rajta,az azonnal telefonáljon!”
  • 12. elemér 2013. január 25. 14:09
    „Vacak képek, mert vacak szabványokat elfogadtak a piacon. A minöséget pedig megkell fizetni. A CCTV-n lehet követni a bünözöket, de a kép minöség vacak marad. Ez a szakértök véleménye. Nem könnyü jó képet csinállni mozgó emberekröl vacak kamerákkal és felvevövel nem optimális helyzetekben. Ennek ellenére vannak sikerek.(oktel.hu plusz angol szakértök)”
  • 11. bn 2013. január 25. 13:38
    „#8 robogón nincs rendszám...”
  • 10. Mankapunka 2013. január 25. 11:37
    „Nem egy ilyen hasonló motoroslopkodó döglött meg pesten,mikor üldözőbe vette a sértett?”
  • 9. ATX 2013. január 25. 10:50
    „Szóval: 1. térfigyelő kamerákat 24 órában figyelni! 2. bűncselekmény észlelésekor azonnal riadóztatni egy mobil elfogó-szolgálatot! 3. ennyi!”
  • 8. Goldmund 2013. január 25. 10:25
    „Ha normális minőségű felvétel lenne, akkor leolvasnák a rendszámot, és máris sokkal előrébb lennének a nyomozással.

    "vékony testalkatú fiatal vezette, szürkés-drappos kabátban, míg utasa sötét dzsekit viselt"
    Ha valaki ilyen embereket lát, értesítse a rendőröket? Ők meg bevisznek több ezer embert és mindegyiket aprólékosan kikérdezik? :-))))))))”
  • 7. ccc 2013. január 25. 10:10
    „most komolyan: annyi esze nem volt, hogy sötét plexit tegyen a bukóra, vagy símasz vagy valami ehhh, de hülye. Az ilyennak 1 év kényszermunka parlagfűirtás satöbbi.”
  • 6. elemér 2013. január 25. 10:10
    „Sokminden tudnivaló a net-n van, például az IP CCTV és az IP kamera fogalma. Kamera az nem elég. Az IP kamera történetében külön fejezetet érdemelne a kamerába épített intelligencia fejlődése. Analytic software-t használlnak ami a krimi felderités és megelözésben segit. Az egész várost fedezi a CCTV és a forgalomban is segit. Igy lehet követni a tolvajt. Üzletekben és a kaszinókban is ezt használlják. Glasgow is ilyen okos város lessz a U.K.-ban. (BBC) London és Barcelona 2 okos város. http://tinyurl.com/b3dtqyo”
  • 5. mir 2013. január 25. 09:55
    „Ezek mikor tanulják meg végre, hogy pin kód nélkül úgysem tudnak pénzt felvenni. Ha csak valaki nem cipeli magával a kódot is. Ezeket meg elnézve kötve hiszem, hogy értenének a kártya feltöréshez. Remélem azért elkapják minél előbb őket.”
  • 4. kohnvektor 2013. január 25. 09:32
    „Ez tetszik!! Előhívták, utána meg beszkennelték!!”
  • 3. Contar 2013. január 25. 08:22
    „Egy hónap kellett, hogy elő tudják hívni a felvételt ?
    Vagy a KO-nál ilyen hosszú az átfutási idő?”
  • 2. soad 2013. január 25. 07:26
    „biztos messze voltak a kamerától.”
  • 1. Lacika62 2013. január 25. 07:01
    „Hát ez milyen felvétel???? Nem kicsit, hanem nagyon nevetséges és silány minőség......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kukásautók egyes rábaközi, bakonyi, bakonyaljai településekre hólánccal sem tudtak bemenni

A nagy hó miatt a hulladékszállítás csak ott maradt el, ahol az utcák hólánccal sem voltak járhatóak - állítja a Győr-Szol. Szavazás. Tovább olvasom