Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Tápszentmiklósi fészekrakók

Tápszentmiklós-Lakásépítési programba fogott a tápszentmiklósi önkormányzat, amely családonként az ingyentelken túl közel kétmillió forinttal járul hozzá a beköltözők letelepedéséhez.

A vártnál jóval több jelentkező közül nyár végén nyolcan költözhetnek – hatuk helye biztos, további két családról pedig hét végéig születik döntés.

A Győrtől húsz kilométerre fekvő Tápszentmiklós a jövőjével együtt történelmet ír: a nagycsaládosok beköltöztetésével évekre megmenekült az iskola és az óvoda a bezárástól, ám hogy ez  később se okozzon gondot, a település egy négy- és két kétlakásos társasház építésébe fogott (Társasházépítő iskolamentő – Kisalföld, január 9., 6. oldal). A támogatott lakásépítési programra már az első napokban az ország minden részéből több mint százan jelentkeztek. A pályázatok sorra érkeztek, volt miből válogatni, úgyhogy a Kovács József  vezette képviselő-testületnek és a programot támogató banknak ugyancsak fejtörést okozott: ki legyen az a nyolc szerencsés, aki nyár végén költözhet.

Bártfaiék az új otthon terveivel ismerkedtek a minapi találkozón.


Botosék a Salgótarján melletti Nagybátonyról három gyermekkel érkeztek. Szűkösen, albérletben élnek, így a boldogulás reményében döntöttek úgy: belevágnak, s ha lehet, új életet kezdenek.

– Harminckilenc négyzetméteren öten élünk, ennél minden csak jobb lehet – tudom meg a háromcsaládos anyukától. – Tetszett, amit eddig láttunk, ahogyan fogadtak bennünket. Győr is nagy vonzerő, mindketten dolgozni szeretnénk. Mifelénk erre a három gyerek mellett semmilyen lehetőség nincs.

A képviselő-testület, az előszűrőn részt vett 12 család, az ügyvéd, a program projektfelelőse, a takarékszövetkezet vezetője, a tervező és a kivitelező is megjelent a minapi megbeszélésen, az egyeztetés már hetek óta tart.

Tápszentmiklós már nyert: A nyolc családdal újabb osztálynyi gyerek veszi birtokba a települést, akik a jövőben az óvodai és az iskolai létszámot gyarapítják. Arnoldék a fővárosból négy gyermekükkel költöznének.
Fotók: Har

– Célunk az óvodai és az iskolai létszám évekre való biztosítása  – tájékoztatott Kovács József polgármester. – A társasházzal kapcsolatosan az engedélyeztetési eljárás folyamatban van.

Augusztus 20-án kulcsrakészen szeretnénk átadni a lakásokat, s a családok letelepedését plusz 400–400 ezer forinttal támogatjuk. Az intenzív munkához a Tondach Magyarország Zrt. mintegy 2 millió forint értékben kedvezményes cserép formájában segítséget nyújt és cégektől, vállalkozóktól a jövőben is szívesen fogadunk felajánlást.
A polgármester bizakodó, tudja, hogy az előremenekülés politikája  a település megtartóerejét is jelenti, így – a lehetőségek függvényében – a programot folytatják. (A kiválasztottak névsora a www.tapszentmiklos.hu-n olvasható.)

A polgármester bizakodó, tudja, hogy az előremenekülés politikája  a település megtartó erejét is jelenti, így – a lehetőségek függvényében – a programot folytatják. (A kiválasztottak névsora a www.tapszentmiklos.hu-n olvasható.) 

Olvasóink írták

  • 4. FERGIE 2008. február 09. 00:37
    „Ravazd is követhetné Tápszentmiklós példáját!”
  • 3. méz 2008. február 07. 17:25
    „Így kell ezt csinálni! Amint látom, végre hasznosat is tudnak produkálni, csak akarat kell és pénz. Itt legalább, hasznos célra fordították a pályázati pénzt. További jó eredményeket kívánok.”
  • 2. Erzsi 2008. február 07. 13:58
    „Nahát! Hogyan is van ez?
    Ezek szerint lehet(ne) tenni a helyi emberekért, csak az akarat hiányzik a legtöbb helyen.
    Azt tanácsolom a polgármestereknek, menjenek el Tápszentmiklósra egy kis fejtágításért.
    Hátha hasznukra válik.

    Három gyerekes anyuka”
  • 1. Angyalka 2008. február 07. 10:25
    „Na gratula! Nekem is adhatnátok...:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Philips : Új generációs DVD-meghajtók Győrből

Győr - Márciusban lesz egy éve, hogy a holland Philips értékesítette győri gyárát. A tajvani Lite-On… Tovább olvasom