Kisalföld logö

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő -1°C | 7°C Még több cikk.

TAPS-díj 2017 - Szavazzon kedvencére - Idén gyerekekhez is gurul a gömb

TAPS-díj 2017 - Szavazzon kedvencére - Idén gyerekekhez is gurul a gömb
Új kategóriával bővült idén a TAPS-díjra jelöltek köre: a Győri Nemzeti Színház legjobb gyerekszínészét is megszavazhatjuk.
Szombaton újra kezdődik az olvasók szimpátiafutama és szavazhatnak a hamarosan véget érő kulturális évad kimagasló teljesítményt nyújtó művészeire, emlékezetes előadásaira. Ahogy az lenni szokott, ismét pazar gálára készülünk, amelynek házigazdája a Győri Nemzeti Színház, műsorvezetője Forgács Péter, díszvendége Csomós Mari lesz.
Bombabiztos sikerre számíthatnak a nézők május 27-én, hiszen a díjátadó a Primadonnák című bohózat része lesz, melyben öt, már TAPS-díjas közönségkedvenc – Járai Máté, Kiss Tünde, Maszlay Istán, Mózes Anita Nagy Balázs – is színre lép. Az előadást a tavalyi évad legjobbjának választották olvasóink.
A Győri Balett, Győri Nemzeti Színház, Győri Filharmonikus Zenekar és Vaskakas Bábszínház társulatától megérkeztek a jelölések, a döntés mától a publikum kezében.

Szavazni május 19-ig lehet, a díjátadó május  27-én öt órakor kezdődik.

Új kategória – keressük a legjobb gyerekszínészeket

Mind a négyen – Haszonics Anett, Mezei Blanka, Molcsányi Réka és Pongrácz Barnabás – csillogó szemmel meséltek a színészetről és első színpadi élményükről.

A négy színész – akiket már nem igazán hívhatunk színészpalántáknak, jóval inkább tehetséges fiataloknak – izgatottan várja a május 27-i TAPS-gálát. Azon az estén derül ki, hogy ki veheti át közülük az elismerést.

Molcsányi Réka: Munka és hobbi

„Nem is sejtettem, hogy jelölnek, egyszer csak hívott anyukám, és mondta is a jó hírt" – kezdte a 12 éves Molcsányi Réka, aki hobbinak és munkának is tekinti színpadi tevékenységeit. Réka korábban négy évig táncolt, ami sokat segített neki a színjátszáson hallott táncos kifejezések megértésében. „Lassan öt éve járok stúdióra, eddig négy darabban játszottam. Először a »80 nap alatt a Föld körül« címűben, ezért ez áll hozzám a legközelebb. A többit is nagyon szeretem: Az ember komédiáját, A császár kezét és az Aranyt" – mondta mosolyogva. „Amikor a próbák vannak, sokat hiányzom az iskolából (volt, hogy egy-egy rossz jegy becsúszott), de eddig mindent tudtam pótolni. Az osztály biztat, és a legtöbb napon leülök tanulni" – mesélte Réka, aki színésznő szeretne lenni, s itt Győrben képzeli el a jövőjét. Két kedvenc emléke is van a színházból. „Már régebben, egy főpróbahéten Pingiczer Csaba (posztumusz örökös tag, színész) mondta, hogy »hajrá, Réka, nagyon ügyes vagy!«, ez sokat jelentett. Egyszer pedig a fodrászszékben ültem, amikor odajött Kiss Tünde színésznő, és rám kacsintott" – emlékezett vissza a TAPS-díj egyik jelöltje.
Molcsányi Réka

 
A gálát Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő fogja jelenlétével bearanyozni, aki a nemzet színészeit képviseli. A Radnóti Színház színésznőjét februárban választották maguk közé a nemzet színészei.
Nem volt kérdés számára, ha ideje engedi, örömmel jön a TAPS-gálára. Érdeklődve kérdezte a színház jelöltjeit és örömmel hallotta, hogy Töreky Zsuzsára és Bede-Fazekas Csabára is szavazhatnak az olvasók.

– Legutóbb Győrben a Nem félünk a farkastól című előadást láttam, amiben Töreky Zsuzsa és Csankó Zoltán kimagaslóan játszottak.

Talán  nem veszi zokon a gála műsorvezetője, Forgács Péter, ha az olvasókkal is megosztjuk azt a szeretettel teli emlékezést, ami az ő gyerekkoráig nyúlik vissza.

– Évekig együtt játszottam Péter édesapjával, aki kiváló színész volt, a fia méltón lépett az ő nyomdokaiba. Akkor született Péter, több éven keresztül láttam cseperedni, ott növögetett velünk a kecskeméti színházban. Nagy öröm lesz most vele egy színpadra lépni.
Csomós Maritól vehetik át a TAPS-díjat a művészek.Csomós Maritól vehetik át a TAPS-díjat a művészek.



Csomós Mari élete mit sem változott, mióta a nemzet színésze lett. Fellépésekkel eddig is tele volt a naptára, ezután is sokat fog dolgozni.

– Nem változott meg az életem február óta. Megköszöntem a hatalmas elismerést és dolgozom tovább. Nincs időm azon merengeni, hogy a nemzet színésze lettem.


Haszonics Anett: Felejthetetlen vastaps

Átgondoltan, városunkért szinte rajongva jelentették be mind a négyen, hogy hosszú távon Győrben képzelik el jövőjüket. A Színművészeti Egyetem viszont nagyon vonzó számukra, mérföldkövet jelentene a továbbtanulásukban. Haszonics Anett pedig már 12 évesen Budapesten is magabiztosan járkel: a Pesti Magyar Színház Valahol Európában című musicalében játszik. „2015 óta vagyok színpadon, A muzsika hangja című darabba válogattak be először. Utána következett a Beatles.hu, de mindegyiket nagyon szeretem" – mondta Anett, aki 6 éve zeneiskolás: zongorázik és énekel.
 


Majd hozzátette, hogy ikertestvérével egy osztályba járnak, így mindig van, aki elmagyarázza neki a tananyagot, ha a próbák vagy az előadások miatt kicsit lemarad. Anett szívéhez a vers- és mesemondás, a népdal- és musicalversenyek, valamint a tánc is közel áll. Szép eredményeket ér el ezeken a területeken. Majd azt is megosztotta velünk, hogy kedvenc színházi élménye az volt, amikor megkapta az első vastapsot. Végül így szólt: „Nem az a fontos, hogy ezt a díjat most megnyerem-e vagy sem, hanem hogy jó színészekkel, szakemberekkel vagyok körülvéve, és tudok fejlődni."
Haszonics Anett
Haszonics Anett



Mezei Blanka: Szerelem  első látásra

Mezei Blanka szintén három darabban játszik: A muzsika hangjában, a Doktor Zsivágóban és a Beatles.hu-ban, hozzá utóbbi áll a legközelebb. „Nem tudom abbahagyni az éneklést és a táncolást, az előadások mellett például versenyszerűen táncolok. Régebben nem voltam ennyire pörgős és magabiztos, de volt egy iskolai színpadi szereplésem, ami segített ebben – egy nagyon nehéz német verset szavaltam el kívülről az egész suli előtt" – emlékezett vissza Blanka, akinek legkedvesebb színházi élménye éppen egy nehéz szöveg megtanulásán alapszik. „Egyszer Forgács Péter azt mondta: »Na, Blanka, ha ezt megtanulod, megeszem a kalapom.« Vicces, hogy régen boltos akartam lenni, most már biztosan tudom, hogy a színészet és a rendezés a pályám" – állította gyermeki határozottsággal a 11 éves jelölt, akinek a színház szerelem volt első látásra. „Belecsöppentem ebbe a világba, és már nyilvánvaló, hogy ez az én utam."

Mezei Blanka


Pongrácz Barnabás: Játékból valóság

Pongrácz Barnabás úgy fogalmazott, hogy „a színészi pályára hajt"; először játéknak tekintette a színpadi fellépéseket, majd első szerepe – a Mária evangéliuma című darab – végén tudatosult benne, hogy ez a komoly valóság. „Amikor megtudtam, hogy jelöltek a TAPS-díjra, sokkolt a hír; nagyon örülnék egy ilyen elismerésnek" – mondta.

A 11 esztendős Barnabás leginkább Nemecsek bőrébe szeret belebújni, hiszen olyankor átéli a korszakot, amiben játszódik A Pál utcai fiúk története. Korábban részt vett a Tizenkét szék és az Úri muri darabokban, s idén az Aranyban is színre lép. Legszebb emléke azonban első alakításához fűződik. „Az egyik táncostól megkaptam az előadás plakátját, rajta van minden olyan színész aláírása, aki velem játszott. Kint van a szobám falán, sokat jelent."
Pongrácz Barnabás


Tudnivaló az online szavazásról!

A szavazási rendszerünkkel naponta akár többször is szavazhat kedvencére, de a végeredmény összeszámolásakor az egy gépről indított valamennyi szavazás egynek számít.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei közgyűlés - Bevetik az új határvadászokat

Gyakorlatilag egyhangúlag fogadta el a rendőrségi beszámolót a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés… Tovább olvasom