Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Tanévkezdésig elkészülnek

A Kossuth Lajos Általános Iskola Márvány utcai épülete kivételével valamennyi olyan oktatási intézmény átalakításával végeznek a tanév- kezdésig Győrben a szakemberek, amelyek érintettek voltak az átszervezésekben.
A volt Balázs-iskolában 9 ezer négyzetméter falat festettek le, 1800 négyzetméter műpadlót és parkettát raktak le, és sok kilométer új vezetéket használtak fel.
A költségek meghaladják a százmillió forintot. A győri közgyűlés tavasszal minden idők egyik legnagyobb intézményátszervezéséről döntött. A tanév végével megszüntették a Balázs Béla általános iskolát, a Rejtő Sándor Gimnázium és Szakképző Iskolát, az Ady-óvodát, összevonták a Gyárvárosi és a Waldorf Óvodát, elköltöztették a Speciális Szakiskolát, valamint a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyepszél utcai épületébe telepítették az Eötvös-iskolát.Az intézkedések ennél jóval több intézményt érintettek, miután a diákokat és a szakokat szétosztották más alma materek között.
A változtatás miatt szükséges átalakításokra a képviselők 101 millió 499 ezer forintot tettek félre, ám a végösszeg elérheti a 110 millió forintot. Grichisch János, az önkormányzat Gazdasági Ellátó Központjának műszaki csoportvezetője elmondta, hogy a legtöbb pénzt a Márvány utcai épületre lesznek kénytelenek költeni: korábban csak 9 millió forint körüli kiadással kalkuláltak, de ma már 19 millió forinttal számolnak.

A legtöbb már elkészült

Ez egyébként az egyetlen olyan ingatlan, amelynek átalakításával komoly gondok vannak. A hatósági engedélyeket nem tudták időben beszerezni, így biztos, hogy néhány kossuthos osztály a Gyepszél utcában tölti a tanév első heteit. A beruházások zöme viszont már befejeződött. A Fekete-iskolára 6,2 millió, a Kassák Óvodára 1,2 millió, a Révai Miklós Gimnáziumhoz kerülő volt Rejtő-kollégiumra 3,2 millió forintot költöttek. A Szent-Györgyi-gimnázium 3,8 millió, a Gyepszél utcai épület 4 millió, a Marcalvárosi Közoktatási Központ (a volt Arany-iskola) 7,5 millió, a Gyárvárosi Óvoda 5 millió, a Kossuth Lajos Szakképző Iskola 4,7 millió forintot „vitt el".

Sok tucat millióért

Néhány iskola műszaki átadása a következő másfél hét során lesz – így a volt Ady-iskoláé (ide a Speciális Szakiskola költözik), a Lukács szakképző iskoláé, a volt Balázs Béla általános iskoláé (amely a Pattantyús-középiskolát fogadja be), valamint a Veres Péter-középiskoláé. A legnagyobb költséget ezek közül a Lukács (15 millió forint) és a Pattantyús (12 millió) jelenti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Német nemzetiségi napok Fenyőfőn

Négy kórus, két tánccsoport vett részt a hétvégén Fenyőfőn tartott német nemzetiségi nap… Tovább olvasom