Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Táncvilágnapi gála

Győr - A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola előadással ünnepelte a tánc világnapját. Az ünnepi alkalomból rendezett klasszikus balettversenyen az intézmény 18 növendéke indult.
A zsűri – Kiss János, a Győri Balett igazgatója, Sóthy Virág, az együttes szólótáncosa, Bombicz Barbara, az iskola igazgatója – egyhangú véleménye alapján „a növendékek finomra csiszolt mozdulatai és átlényegült előadásmódjuk dicsérte a felkészítő tanárok munkáját". Az általános iskolások közül különdíjat kapott Dávid Patrik, harmadik helyezést ért el Mednyánszky Míra, második lett Kovács-Galavics Dominika. A legjobb Bódi Bianka lett. A szakközépiskolai korosztályban két különdíj is született: Virág Anett és Kovács Dóra. Harmadik helyezettként Darabont Áron, másodikként Szalai Dóra végzett. Az első helyezést Mondovics Dorina nyerte el.

Az iskola alapító igazgatója, Gyimesi Tamás a múlt évben alapított vándordíját idén Bódi Bianka vihette haza.

A balettversenyen az intézmény tizennyolc növendéke indult.
A balettversenyen az intézmény tizennyolc növendéke indult.

A Bartók Béla Megyei Művelődési Központban kétrészes gálaműsorral ünnepeltek. Az előadó-művészetet gyakorló növendékek mellett az est folyamán fellépett Daniel Asher Smith és Horváth Krisztián, a Győri Balett két magántáncosa is. Kulcsár Noémi Ravel Bolerójára készített koreográfiája zárta a programot, amely az idei év táncéletének egyik kimagasló alkotása lehet. Legközelebb június 9-én a vizsgakoncerten láthatja a közönség a jövő győri táncos reménységeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spiróra sokan (be)ugrottak

Győr-Moson-Sopron - A győri Révai Miklós Gimnázium érettségizői szinte mind Spiró György a fiatal… Tovább olvasom