Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Támogatják a gönyűi postakocsi-fogadót

Aláírták a felek a gönyűi postakocsi fogadó projekt támogatásáról szóló szerződést. A Postakocsi Vendéglátó Kft. az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjából 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban még kérdéses a projekt sorsa.

A benyújtott pályázatról az ősszel döntött a fejlesztési programok irányító hatósága, e szerint megyénkből egyetlen projekt – a gönyű postakocsi fogadóé – nyert, mégpedig 238 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást. Ez a teljes, várható összköltségnek – a nem kevesebb, mint 2,86 milliárd forintnak – 8,7 százalékát teszi ki. Az erről szóló szerződést csütörtökön írta alá a regionális fejlesztési ügynökség, valamint a Postakocsi Vendéglátó Kft. – tudatta Perlaki Péter a cég ügyvezető igazgatója.

A hosszú évek óta vajúdó projekt tervei szerint a meglévő műemlék együttesben négycsillagos szálloda, mellette szintén a Duna-parti sétány vonalát követve egy új, szintén négy csillagos wellness szálloda és a sor végén hasonló pozícióban (más finanszírozásban) egy kikötő-épület és turisztikai központ kap helyet. Az új szálloda egységben összesen 69 darab egyszobás és 10 darab kétszobás lakosztály, míg a régi épületben 12 darab egyszobás és 7 darab kétszobás lakosztály alakítható ki. Így tehát összesen 98 lakóegységből állna a komplexum. Fontos, hogy ezen a helyszínen egy jacht- és csónak kikötőt, illetve egy turisztikai központot is terveznek, így ez a szálloda beruházás fontos szerepet játszhat a tranzit utasforgalom szálláshely igényének kiszolgálásában is.

A projekt végét azonban egyelőre nem látni: nyilvánvaló, hogy amikor a társaság megpályázta ezt az összeget, még nem volt szó gazdasági válságról. Ahhoz, hogy 2009-ben és 2010-ben a támogatás, több részletben lehívható legyen, még számos kritériumnak meg kell felelni, s valószínű, hogy a szükséges, igen magas hitel kérdését a mai helyzet megnehezíti – tudatta Perlaki Péter, aki a további részletekről egyelőre nem kívánt beszámolni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cserbenhagyók - A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja

Győr - 2009. január 23-án történt közlekedési baleset Győrszentivánon, az Erdősor utcában. Egy… Tovább olvasom