Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Találkozás a vásárlóval

A fogyasztóvédelem hete egyik rendezvényeként az országos civil szervezet győri tagjai új módját választották annak, hogy közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki a vásárlókkal.
A Herman Ottó utcai élelmiszerüzlet bejáratánál az egység vezetőjének és dolgozóinak közreműködésével standot alakítottak ki, amelyen tájékoztató anyagokat kínáltak a vásárlók jogairól, hasznos tudnivalókról.
A 10-től 16 óráig tartó tanácsadásra főleg a délelőtti órákban nagy érdeklődést mutattak a vásárlók, akik közül sokan jelentkeztek kérdéseikkel. Mivel a tanácsadásban részt vett a fogyasztóvédelmi felügyelőség szakembere is, a vásárlók által felvetett gondok legtöbbjét azonnal meg is tudták válaszolni. Többen azt vetették fel, mi a teendő, ha a pénztárnál más árat kérnek, mint ami a pultnál, avagy a terméken volt feltüntetve. Az üzlet vezetője is úgy vélekedett, hogy ilyenkor azonnal jelezni kell a gondot, hisz a mérvadó mindig az, amit a pultnál vagy az árucikken tüntetnek fel. A másik kifogásolt dolog, hogy a vásárlókat az üvegbetét árának levásárlására kötelezik.

Horváth László, a fogyasztóvédelmi egyesület győri elnöke elmondta, nagyon hasznos és tanulságos volt a rendezvény, s ilyen találkozókra a vásárlókkal, helyben nyújtott tanácsadásokra ezután is szükség van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A takarékosság a szociális szférát is érinti

Az elfogadott győri költségvetés a szociális szféra intézményeit az eddiginél is takarékosabb… Tovább olvasom