Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Tábla már van, bilincs csak lesz

Az áremelésekkel együtt a kerékbilincset is megkaptuk július 1-jével Győrben. A táblák már kinn vannak.
Több mint egy órán át a tilosban parkoltunk, arra voltunk kíváncsiak, hogy a hivatalosan július 1-jével bevezetett kerékbilincs-rendelet hatására megbüntetnek-e minket. Megúsztuk cetli nélkül.

Az áremelésekkel együtt a kerékbilincset is megkaptuk július 1-jével Győrben. Az előbbi nem odázható el: péntektől átárazták a gyógyszereket, az utóbbi azonban – úgy tűnik – mégiscsak halasztható. Egyelőre nem tudni, meddig. Bár két héttel ezelőtt már megírtuk, hogy az önkormányzati rendelet szerint júliustól bevezetésre szánt kerékbilincsek helyett egy-két hétig „csak" figyelmeztető (büntető)cédulákat kapnak az autósok, de most, a bevezetés napján úgy tűnik, ez a próbaidőszak is kitolódhat. Úgy tudjuk ugyanis, hogy még mindig nem született megállapodás Győr és a kerékbilincs felszerelését végző cég között. Akciónk során az is feltűnt, hogy a figyelmeztető táblák közül több még hiányzik.

Nincs megállapodás

A kerékbilincsre figyelmeztető táblák állítólag hétfőre a helyükre kerülnek; a cédulás büntetést pedig a jövő hét végén elkezdik. Maga a kerékbilincs bevezetése azonban egyelőre – fogalmazzunk úgy – nehezen köthető határidőhöz. Pontosan azért, mert a győri városvezetés és a feladatot végző cég között továbbra sem született megállapodás. Gergely Zoltán városházi sajtószóvivő ezt az értesülésünket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

Az autósokat a hír nyilván nem keseríti el. Mi mindenesetre próbát tettük: nem példamutató módon a tilosban parkoltunk (a kerékbilincsre figyelmeztető tábla szomszédságában). Arra voltunk kíváncsiak, megússzuk-e büntetés nélkül a meghirdetett szigorítás ellenére.

A büntetési tételek

Az eredmény előtt ez utóbbiról röviden: Győr megelégelve a belvárosban elszaporodó közlekedési kihágásokat döntött úgy, hogy a legsúlyosabb büntetési szankciókkal is él. Fontos tisztázni, hogy a kerékbilincs és a gépjármű-elszállítás nem a díjfizetés nélküli parkolásért jár, hanem a szabálytalan parkolásért. A kerékbilinccsel járó büntetés meglehetősen borsos: ha a tilosban parkoló autós 24 órán belül rendezi a számlát, akkor tízezer forint plusz áfát fizet; ha két napig vár vele – tehát csak 48 órán belül kéri a bilincs leszerelését –, az már 15 ezer forint plusz áfába kerül. Újabb ötezer forintot (tehát 20 ezer forint plusz áfát) akkor fizet, ha csak három nap után hajlandó a büntetést kifizetni. Ha a járművet elszállítják, akkor az alap kerékbilincs-büntetési díjat még további 10 ezer forint plusz áfával megtoldják.

Amit a tilosban láttunk

S akkor a szabályszegésünkről: kora délután fél egy és két óra között a Bécsi kapu téren parkolt az autónk – engedély nélkül. Rajtunk kívül több mint száz autó fordult meg a téren, a legtöbb nem maradt annyi ideig, mint mi. Valószínűleg a közeli ügyintézés végeztével távoztak is. Egy osztrák rendszámú autóbusz is megállt mellettünk, de két elhajtó járőrautó kivételével nagyobb veszélynek (már ami a büntetést illeti) nem voltunk kitéve. Ellenőrt nem találtunk – ezzel nem akarunk senkit sem szabálytalanságra biztatni. Sőt. Egyszerűen nyomon követtük a fejleményeket, amely az áprilisi közgyűlési döntéstől egészen mostanáig tartott. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a város tartani tudja-e a határidőket. Ha a válasz igen lett volna, akciónkat nem úsztuk volna meg ilyen olcsón...

Lakossági fórumon téma lesz

Két héten belül Gergely Zoltán önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart a belvárosban élőknek, s itt téma lesz a kerékbilincs bevezetése is. Amint a pontos dátum és a helyszín ismert lesz, a Kisalföld értesíti az olvasókat.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK >>


Ismét alkalmazzák a kerékbilincset (2004-06-08) >>
Ha nincs parkoló, nem számít a tábla (2005-03-22) >>
Kerékbilincs - a tervek szerint nyártól (2005-04-04) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri segítség Magyarigennek

Magyarigenen található Erdély legkisebb, nyolc lelket számláló református anyagyülekezete. Tovább olvasom