Kisalföld logö

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -9°C | 1°C Még több cikk.

Szövetség az élhető világért

Néhány napja megemlékezett a Magyarok Világszövetsége Kisalföldi Társasága a Rákóczi-szabadságharc kezdetének háromszázadik évfordulójáról. A megemlékezésen részt vett Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke, aki három éve tölti be tisztségét. A szövetségnek a nyilvánosság előtti eléggé ellentmondásos helyzetéről is kérdeztük az MVSZ elnökét.
– A magyar emberek számára egyértelművé kell tenni, hogy az igazság, a méltányosság és a tisztesség útján kell járni – szögezte le az elnök. – Ebben a világban nem ezt látják. Ehelyett a megbolydult erkölcsöket észlelik, ügyeskedők, hamiskártyások, a törvényeket kijátszók nagyon jól boldogulnak, jól élnek. Sőt, olyan státusra tettek szert, amelyek révén a társadalmi viszonyok évszázadokra előre leoszthatók. Így az emberek könnyen elbizonytalanodnak. Nyelvünk alkata, ez a nemes örökségünk mégis az emlegetett értékek szószólóivá tesz bennünket. Megteremthetjük azt a társadalmi közeget, amely nélkül nincs magyar fejlődés, enélkül nincs jövőkép. Minden nép megteremti a maga élhető világát. Azt a viszonyrendszert, amelyben ő otthonosan érzi magát. Úgymond kényelmes ruhában, nem kényszerzubbonyban éli napjait. Ennek ellentmond Magyarország utolsó ötven évének históriája, különösen az utolsó 10–12 év története mély erkölcsi válságával, amely elsősorban abból táplálkozik, hogy hozzászoktunk a lopáshoz. Ilyen morál után ahelyett, hogy ezeket orvosló világ következett volna be, rajtaütésszerűen az országra telepedett egy rabló társadalom, a rablókapitalizmus.

– Úgy tűnik, az MVSZ-ben ön egy lehetőséget látott, hogy e folyamatok ellen lehet tenni valamit.
– Amit mondtam az igazságról és társult fogalmairól, az a szövetség alapszabályának érdemi cikkelye egyúttal. A szövetség célja a magyar nemzet világméretű egységének megteremtése. Hiszünk abban, hogy e globális világban a nemzet egységének művelése tisztességes cél. Oly kevesen vagyunk, oly mértékben megtépázott bennünket a XX. század, hogy ha a világ magyarságának alkotóerejét nem egy cél vezérli, akkor baj lesz. Programunk három szóban rögzíthető: hagyomány, tudás, életszeretet. E három szó nemcsak lehetőség, hanem szándék jelzése. Amikor a szövetség elnökhelyettesévé választottak 1996-ban, akkor azt mondtam, hogy a szövetség létfontosságú kérdéseket fog feszegetni a magyarság érdekében, a szándék akarattá lesz eme intézménye által.

– Miért a nagy csend a szervezet körül?
– Körülöttünk váltakozik a hangerő. Amikor munkánkról kellene tudósítani, akkor síri csend vesz körül bennünket, amikor ki mertük mondani az elnökségben 18:3 arányban (kilencórás vita után, világméretű nyilvánosságtól kísérve) a nemet az EU-ra. Nem mintha nem hinnénk, hogy Magyarországnak ott a helye a római kisugárzású kultúrában, a földrész államainak közösségében, hanem tudjuk, hogy a csatlakozási szerződés rendkívüli veszélyeket hordoz magában ebben a formájában.

– Tántoríthatatlanul hinni kell igazunkban, még akkor is, ha sokan elbukunk. Mi nem adhatjuk át magunkat azoknak, akik erkölcsi békét prédikálnak és háborút csinálnak, akik üdvözülést ígérnek és pokolra visznek bennünket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Könnyű hab, savanykás ízekkel

Csalódás a Veronai fiúk című musical jó néhány néző számára. A szombat esti győri premier után, ha a… Tovább olvasom