Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Szombath Géza örökre megpihent

Győr - Nem tudtuk már a kórházban kérdezni, csak Juci, a párja fogta, csókolta a kezét, mint aki soha nem engedi el. Kedd reggel jött a szomorú hír: örökre megpihent Szombath Géza, cigány naiv festő, aki családja, gyermekei mellett nagyon szerette városát.


Nincs egy hete, hogy írtunk az alkotóról, aki több száz képén a város, vagy a kisalföldi táj egy-egy szép részletét örökítette meg. Festett képet II. János Pál pápának, állandó kiállítása a Marcal éttermet, néhány alkotása pedig a cigány kisebbségi önkormányzat falait díszíti. Szombath Gézának kivételes örömet jelentett, ha új képeit kiállítás keretében mutathatja be, s talán szerénysége okán szín- és formavilágát sokan kedvelték. Munkáját leginkább azok ismerték el, akik szobájába egy-egy alkotásával csendesen belopózott.

Fotó: Harcsás Judit
Horváth Attilát, a győri és a megyei cigányönkormányzat elnökét és családját is lesújtotta a hír, az alkotó pályáját jó ideje figyelemmel kísérte, s ahol csak tudta, segítette. A Marcal étteremben családtagnak számított: a művészeket kivételes módon felkaroló és támogató Egyházy László mindenben segítette őt. Hogy emléknapot vagy díjat alapítanak Szombath Géza emlékére, még kérdés, egy biztos: sokunknak hiányozni fog. Fotó: Harcsás Judit


Soha nem kérkedett, nem nagyzolt, de a legfontosabbat is mástól hallottuk: öt gyermekét egyedül nevelte fel. Zűr volt a szívével, februárban kapott agyvérzéséből pedig nem épült fel. Elutazott messze, a csillagok és a színek világába, ám képein keresztül üzen: jónak, s különösképp gondoskodó apának lenni nemcsak jó, de szent kötelesség. A gyermekei, később pedig unokái mellett örömet jelentett számára a társ, aki mindvégig ápolta, no és az ecset, a festék, amelyet magával vitt a túlvilágra.

Ma este Szombath Géza emlékére gyújtottak gyertyákat a Marcal étteremben barátai és tisztelői. Párja, Csomor Julianna húsz évig jóban-rosszban a festő mellett volt, aki kivételes szerénységgel és szor
Ma este Szombath Géza emlékére gyújtottak gyertyákat a Marcal étteremben barátai és tisztelői. Párja, Csomor Julianna húsz évig jóban-rosszban a festő mellett volt, aki kivételes szerénységgel és szorgalommal mutatta meg, mire képes az az édesapa, aki öt gyermeket nevel. Festett, dolgozott, tanult, szabadidejében pedig figyelte a tájat, Győr megannyi szépségét, hogy aztán azt vásznon is megörökítse. Fotó: Harcsás Judit

Olvasóink írták

  • 2. fyzg 2009. május 20. 21:55
    „egy-két képét legalább ilyenkor bemutathatnák”
  • 1. gyugyu1 2009. május 20. 15:26
    „Pihenj békében Öregharcos! Ha valaki akkor Te megküzdöttél az élettel, ismerem történetedet régóta, mikor a gyerekekkel egyedül maradtál,de mindent félretéve nevelted őket kétműszakban dolgoztál a géfi-nél, mellette este ,éjjel festettél mikor már minden otthoni munkát elvégeztél ! Ott voltam mikor az első kiállitásod összejött, láttam nagyon boldog voltál. Életed talán akkor teljesedett ki mikor a mostani pároddal épitgettétek művészi karriered,ennek során saját bőrödön tapasztalta meg milyen nehéz annak elismertetni tehetségét aki alulról ,hátrányos helyzetből indul . Nyugodj békében !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körözték

Az osztrák–magyar határszakaszon 10–10 kilométer mélységben általános rendőri és… Tovább olvasom