Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Szocialista Diagnózis egy évről

Győr - Sajtótájékoztatón ismertette a párt helyi szervezetének 30 ezer példányos „Diagnózis" című kiadványát az MSZP győri elnöke, Neupor Zsolt. Az egy éve működő városvezetés kritikáját tartalmazó újságot aktivisták terjesztik.
Az elnök a tájékoztatón elmondta:
– A Fidesz egy éve, az akkori kaotikus állapotot kihasználva került hatalomra Győrben. Nekünk, szocialistáknak ez nem volt jó, nem örültünk a vereségnek. Úgy éreztük, hogy sokat letettünk az asztalra. A teljesség igénye nélkül: megépítettük a Fehérvári úti felüljárót, elkészült a Nádor aluljáró. A panelprogram gyümölcsei most kezdenek jól beérni, de ez még a mi munkánk volt. Elkészült rengeteg út, körforgalmakat építettünk.
Neupor Zsolt szerint nemcsak a múlt történései miatt voltak elkeseredve a városban a szocialisták, de a jövő miatt is.

– A „Diagnózis" az elmúlt egy évet kívánja összefoglalni. Természetesen a mi szemszögünkből, kritikusan, néhol szatirikusan, de nem hazug és trágár módon. Fontos volt számunkra, hogy közérthetően, mégse demagóg módon tárjuk az emberek elé Borkai Zsolt és a fideszes városvezetés eddigi ténykedését.

Koránt sem teljes a hibák, vádaskodások és tehetetlenségek bemutatása, amelyek a Fidesz helyi vezetését jellemzik.

Az elnök megjegyezte, az elmúlt időszekban hihetetlen szembenállást sikerült gerjesztenie a Fidesznek a folyamatos vádaskodásaival. S ez megnehezíti a párbeszédet a két fél között.

Tóth Gyula

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos ütközés a 83-as úton

Halálos ütközés: Halálos baleset történt csütörtök délután a 83-as főút Győrszemere utáni szakaszán. Tovább olvasom