Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Szoboradomány Ausztráliából

Győr-Ménfőcsanak - Mintegy kétmillió forint értékű adományt jelent az Ausztráliában élő művész ajándéka, a Bezerédj-kastélyban felállított alkotás, amely Győr első Wass Albert-szobra.


Dr. Kolozsy Sándor szobrászművész ajándékát, az erdélyi író-költő Wass Albert mellszobrát a második Szent István Napok keretében avatták fel. A Bezerédj-kastély aulájában, a könyvtár bejárata mellé került az alkotás.

A ménfőcsanaki Wass Albert-szobor a Bezerédj-kastély aulájában látható. A felvételen Juhász Tibor. Fotó: Krizsán Csaba
A ménfőcsanaki Wass Albert-szobor a Bezerédj-kastély aulájában látható. A felvételen Juhász Tibor. Fotó: Krizsán Csaba

A hétvégi ünnepségen felszólalók főként Wass Albert azon gondolatát emelték ki, ami munkássága fő üzenetének is nevezhető: mindenki a saját területén tegye meg, amit csak lehet, azért, hogy végre egységes nemzet legyen a magyar, teremtsük meg végre ezt az összefogást. A civil összefogás példája a rendezvény, a szoborállítás is, amely az Élet-Tér Alapítványnak és támogatóinak köszönhető. Az egyik alapító, Kamocsárné Mező Szilvia az interneten talált rá az Ausztráliában élő szobrászra, aki gyermekkorát Ménfőcsanakon töltötte. Levelezésükből barátság lett és amikor a művész megtudta, milyen programokat terveznek a Szent István Napokra, felajánlotta szobrát. Szállítása 220 ezer forintba került és tulajdonképpen a bonyhádi szobor másolata. 

Olvasóink írták

  • 1. stibi 2009. augusztus 24. 14:25
    „Wass Albert mellszobrának avatásáról további képek a www.menfocsanak.hu oldalon itt: http://www.menfocsanak.hu/2009/szent_istvan_napok_szoboravatas.htm
    Stibi”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végre megépül az új Bácsai út

2006-ra tervezték, 2010-re el is készülhet az új Bácsai út. A beruházás biztosan többe kerül egymilliárd forintnál. Tovább olvasom