Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Szivattyúzzák a belvizeket

Győr-Moson-Sopron - A szokatlanul bőséges csapadék megduzzasztotta folyóinkat, ám a Duna Nagybajcsnál a csütörtöki erőteljes, egy métert meghaladó áradást követően már apad. Három területre belvízvédelmi készültséget rendeltek el.
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság egyedül a Lajtára jelzett még áradást, a folyó tetőzése a mosonmagyaróvári duzzasztónál 200–210 centiméteres vízállással vasárnap dél körül várható. Ez a magasság 40 centiméterrel haladja meg az I. fokú készültség szintjét. Az adatok szerint a Duna Nagybajcs térségében tegnapelőtt hajnalban 600 centiméterrel tetőzött, mára 430 centimétert jeleztek. Győrben ennek megfelelően alakult a vízállás, a csütörtöki csúcsot követően pénteken már lassan apadt.

A Duna egyébként érdekes „hullámzást" mutat: felső vízgyűjtő területén Ingolstadtól egészen Bécsig apadó, Dévénytől Mohácsig áradó, onnan az első romániai területekig apadó, majd ismét áradó jellegű. A folyók jelentős vízutánpótlást a megfigyelések szerint már nem kapnak, és bár egy magassági légörvény még mindig nedves levegőt szállít a Kárpát-medence fölé, a jövő hét végéig jelentős csapadékra nem számítanak.
Az igazgatóság tegnap délelőtt 9 órától I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Répce-árapasztó bal partján, a rábakecöli, a jobb parton pedig a répcelaki gátőrjáráson. A tetőzést ma éjszakára várják 300–320 centiméterrel. A Rábca hullámterén Bősárkány és Rábcakapi térségében ma reggelig még 20–25 centimétert emelkedett a víz. A Rábán és a Marcalon nem kell jelentős árhullámra számítani.

A Lajta a mosonmagyaróvári duzzasztónál 200–210 centiméteres vízállással vasárnap várható. Fotó: K. Cs.
A Lajta a mosonmagyaróvári duzzasztónál 200–210 centiméteres vízállással vasárnap várható. Fotó: K. Cs.

A belvíz Vitnyéden említésre méltó kárt okozott, lakott területet is elöntött, a tűzoltók beavatkozására volt szükség. A vízügyi igazgatóság tegnap az Alsó-Szigetközben a Mosoni-Duna bal partján I. fokú, a Rábca menti és a Kapuvár–Hanság belvízvédelmi szakaszon II. fokú belvízvédelmi készültséget rendelt el. A bősárkányi, a tárnokréti szivattyútelepnél és a győrzámolyi szivattyútelepnél megkezdték a belvizek szivattyúzását.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túracsomag minimum: térkép és elsősegélycsomag legyen benne!

Győr-Moson-Sopron - Egy jó hangulatú családi kiránduláson, nyári túrán pillanatok alatt megvan a baj… Tovább olvasom