Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Szitásdomb: több a szemét a vártnál

Győr - Látványos szakaszához érkezett a Dombhát utca–Gát utca–Szitásdomb utca közötti illegális szemétlerakó felszámolása – értesítette lapunkat a polgármesteri hivatal.
– A Szitásdomb csak valaha volt domb, még 1954-ben, amikor az árvíz elől ide menekült a lakosság egy része – ismertette az előzményeket a helyszínen dr. Ferenczi Zoltán, a bácsai Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület elnöke. Az árvíz utáni újjáépítéshez engedélyezték az itt található nagyon finom homok kibányászását, úgyhogy az egykori domb mára gödörré változott. A gödör pedig mint „olyan", vonzza az illegális szemétlerakókat.

Az egyesület környezetvédő szakemberei fajok szerint felmérték a mélyedésben kialakult sajátos ökoszisztémát és védelemre érdemesnek ítélték, különös tekintettel a homokfalon megtelepedett gyurgyalagokra, parti fecskékre. A madarak az utóbbi években lerakott szemét miatt ugyan már nem tudnak itt fészket rakni, de a környéken lakók szerint minden tavasszal újra és újra megpróbálják.

Nagy Imre segít a markolósnak: Az egykori domb mára gödörré változott. Fotó: Krizsán Csaba
Nagy Imre segít a markolósnak: Az egykori domb mára gödörré változott. Fotó: Krizsán Csaba

A Zölderő tagjai úgy döntöttek, az egykori Szitásdombot érdemes csatolni a bácsai Szent Vid-domb környékén kialakított parkerdőhöz, egy erdei tanösvénnyel kötve össze a kettőt. Egyelőre azonban a zugszemét eltakarítása a feladat, amelyről kiderült, jóval több az előzetesen becsültnél. Az illegális lerakó felszámolása tehát valószínűleg többe kerül, mint amennyit a város erre a célra előirányzott...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakértőkkel erősítene az új Pro Urbe-elnök

Győr - Az egyesület „szakértői hangjának" megerősítésével és hallatásával, az alapítók… Tovább olvasom