Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Színvonalas vetélkedő az Audi Hungariánál

A csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak csapata nyerte az Audi által szervezett műszaki verseny, az "Audi Technik Kreaktivity" döntőjét.

Idén már negyedik alkalommal rendezték meg ezt a vetélkedőt magyar középiskolások és gimnazisták számára. A verseny feladata egy "gyors" jármű tervezése és építése volt, amelyet nem belső égésű motor hajt.

A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek résztvevők. A 15 csapat reklámkampánnyal együtt mutatta be találmányát német nyelven is. A járműveknek egy 15 méter hosszú, egyenes pályán kellett végighaladniuk.

"Ezzel a versennyel az Audi Hungaria ismertté és vonzóvá válik a középiskolások körében is.

Nagyon örülünk annak, hogy évről évre nő az érdeklődő és tehetséges fiatalok száma, akik ötleteiket és kreativitásukat bemutatják ezen az rendezvényen" - mondta Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

Az országosan meghirdetett versenyre középiskolák és gimnáziumok tanulói nevezhettek. A mintegy 50 csapatból a legjobb 15 kerülhetett be - összesen 100 résztvevővel - a döntőbe.

Az épített járműveknek, melyeknek súlya maximum 1,5 kilogramm lehetett, egy 15 méter hosszú és 1 méter széles egyenes pályán kellett párokban megmérkőzniük.

Az Audi Hungaria jármű- és motorgyártó szakembereiből álló zsűri értékelte a technikai kivitelezést, kreativitást, gyorsaságot, csapatmunkát, valamint a dizájnt, az innovációt és a két nyelven előadott reklámtervet.

A zsűri tiszteletbeli tagja volt Vincze Ottó, többszörös válogatott futballista, az ETO Futballklub tehetséggondozó programjának vezetője.

Ezzel a versennyel az Audi Hungaria időben kapcsolatba kerül a járműfejlesztés iránt érdeklődő tehetséges diákokkal.

A vállalat lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy kipróbálhassák kreativitásukat, és megismerjék a projekt- és csapatmunka rejtelmeit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Találkozó elszármazottaknak Téten

A Téti Fiatalok Szellemi és Testi Fejlődéséért Alapítvány 1998-ban helyi vállalkozó közreműködésével… Tovább olvasom