Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Színházi évadnyitó Győrben: pénz, paripa, fegyver - videó, fotók

Internetes jegyvásárlás. Hazánk legismertebb drámaírója, mint alkalmazott. Dicséretes jó kedv. Ezek jellemezték a Győri Nemzeti Színház évadnyitóját.

Kiderült, Győrött a színház is szerencsés helyzetben van. Pénz, paripa fegyver is rendelkezésre áll.

A nézők egyre inkább kedvelik a teátrumot!

Alpolgármesteri beszédet régen dicsértek meg ennyire az bizonyos. Simon Róbert Balázs röviden, tömören és tényeket sorolva beszélt a győri színházról. Ez a város legnagyobb intézménye. Másfélmilliárd forintos a költségvetése. Jól gazdálkodnak, még spórolni is tudtak. Ha a gazdasági háttér rendben, lehet a művészi munkára koncentrálni.

A múltidéző pulpitus mögé visszaülő alpolgármestert legalább úgy megtapsolták, mint a színház igazgatóját, Forgács Pétert, aki így köszönt be a Himnusz után: Boldog új évet!



A színházigazgató dicsekedett kicsit a szegedi szabadtérin elért közel tízezres nézőszámmal, a színpad felújításával, azzal, hogy a Czuczor utcai színészlakásokban van már wifi, tudnak internetezni a művészek.

Majd felhívta a figyelmet arra, dohányosoknak már a színházban is lejárt a türelmi idő, és a balett terem tetejére sem szabad kimenni, mert az veszélyes. Nem csak a tüdőre. Le is szakadhatnak. Ezért ott zárat cseréltek.

Az évad bemutatói közönségbarát csemegének ígérkeznek. A bérletek ennek tükrében jól is fogynak, de október 12-én zárul csak a bérletezés. Addig még hátra van egy nyílt nap, ahova tíz perc alatt - kaptak is ezért hideget, meleget, mert nem akarta elhinni a sok-sok jelentkező, hogy ez lehetséges, pedig igaz - betelt a kulisszák mögötti látogatásra a regisztráció. Szeptember 13-án, ha rossz idő lesz, ha nem, a nyílt napot, a sok-sok ingyenes programmal megtartják.

Évadnyitó a győri színházban

Újdonság, hogy interneten is lehet hétfőtől jegyet vásárolni. Azt azonban tudni kell, a vásárlóknak regisztrálni kell mielőtt elfogadnák a foglalását. Ez a rendszer modern. Bár regisztrálni kell, de ezután később, már akár mobillal is vásárolhatunk. És ez kétségkívül gyorsabb mint sorban állni.

Forgács Péter büszkén mondta el, hogy a színház Nemzeti címet kapott. De mint elmondta, ezt meg is kell tartani. A színészeknél például megfontolná, hogy kötelezővé teszi a workshopokon való részvételt.

Majd bemutatta a Győrött már ismert, de a társulathoz csak most szerződött drámaírót, Egressy Zoltánt, akinek Portugál című darabja levehetetlen a repertoárról. A színházhoz új karmester, Silló István és Érsek Obádovics Mercédesz személyében új színésznő szerződött.

Olvasóink írták

  • 2. Tündenéne 2012. szeptember 12. 10:58
    „HELYESÍRÁS!!!! ÚRISTEN!!!

    Gyuri, könyörgöm... Mire való a korrektor???”
  • 1. MadHatter 2012. szeptember 12. 09:31
    „Színházlátogatóként mindig örömmel olvasok új híreket a Győri Nemzeti Színházról. Végre, itt az új évad!

    De ez a cikk... nos, helyenként olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha egy táviratot próbálnék értelmezni. Nem csak a tüdőre STOP Le is szakadhatnak STOP

    Internetes jegyvásárlásra pedig eddig is volt lehetőség, a változás lényege nem ebben áll. A modernitás és a regisztráció részletezése...bájos:)

    Néha szívesen olvasnék dolgozói véleményeket is. Ők hogy állnak pénzzel, paripával és fegyverrel.
    No, majd talán legközelebb:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisebb erdőtűz Rábapatonánál a töltésen - fotók

Kisebb erdőtűz volt kedden kora délután Rábapatonán a töltésnél. Olvasónk fotói. Tovább olvasom