Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Szín 5-ös idén is

A Kisalföld három éve hagyományt teremtett. 2005 nyarán közöltük először azoknak az általános iskolásoknak fotóját, akik szín 5-ös bizonyítványt kaptak.
Évente rendre több mint ezer kép jelent meg lapunkban, tavaly például 1359.

Idén is szeretnénk ilyen módon elismerni a tudást és a szorgalmat. Arra kérjük tehát a szín 5-ös tanulókat és szüleiket, hogy küldjék el szerkesztőségünkbe a bizonyítvány (illetve a legmagasabb szintet jelző szöveges értékelés) fénymásolatát a gyermekről készült, jó minőségű, színes arcképfotóval együtt. Kérjük továbbá, hogy tüntessék fel a település és az iskola nevét is.

Akinek már vissza kellett juttatni a bizonyítványt az iskolába, azok mellékeljék a szülő által tett nyilatkozatot, hogy valóban csupa ötös érdemjegyet kapott a gyermek. A képet és a szükséges dokumentumot elküldhetik postán (címünk: Kisalföld szerkesztősége, 9002 Győr, Pf. 2, a borítékra írják rá: Szín 5-ös!) vagy e-mailben (marketing@kisalfold.hu). Mindezek után már figyelhetik is a Kisalföldet, a fotókat ugyanis nyáron folyamatosan közöljük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város leghangosabb sikere

Tét - A megye és talán az ország legnagyobb fúvósbázisa Téten van. Az elmúlt évtizedekben több száz… Tovább olvasom