Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Szilveszteri vígasságok minden korosztálynak

Győr - Minden korosztály talál kedvére való programot az idei győri városi szilveszteri vígasságokon kora délutántól az új esztendőbe nyúló hajnalig.

A városi önkormányzat megbízásából szervezett szilveszteri vigasságokon már délután három órakor kezdődnek a programok. A megyeháza előtti téren egészen este nyolcig a Karzat Alapítvány vándorvurstli-játékai, a Ládafia műhely körhintája, Paprika Jancsi csúzlizdája és a Bab Társulat jövőbe látó készüléke várja a szórakozni vágyókat.

Este 6-tól kezdődnek az utcazenészprogramok a Baross út–Arany János utca sarkán. A Csónakos szobor köré állított színpadon a veszprémi utcazene-fesztiválon már nagy sikert aratott muzsikusok lépnek fel, megadva a „belvárosi buli" alaphangulatát.

 A 2002-ben alakult esztergomi Club Era zenekar több országban sikerrel szerepelt már, az idei veszprémi fesztiválon a szakmai zsűri díját nyerte el. Instrumentális játékuk különböző népek zenéjét szólaltatja meg. A három éve működő FM zerO Szombathelyről érkezik, zenéjükben – amelynek alapját a dobok adják – különféle stílusok motívumai megtalálhatók, egyebek között az arab zenéé is.

A Városház téren felállítandó nagyszínpadon este 7-kor kezdődnek a programok. Fellép a Colombre Band városi rockzenekar, a PASO (Pannonia Allstars Ska Orchestra), amelynek három győri tagja van. Éjjel tíz óra tájt a jól ismert KFT együttes  ad koncertet.  

A Himnusz a városháza előtti színpadon éjfélkor hangzik el, idén is Bede Fazekas Csaba énekli, remélhetően nagyon sok győri társaságában.

Borkai Zsolt polgármester 1 órakor mond köszöntőt, ezután, 1.20 órakor kezdődik a tűzijáték. Ezt  követi a remélhetően fergeteges utcabál hajnali fél 4-ig a The Paravans zenekarral. A Vaskakas Bábszínház és a Győri Nemzeti Színház művészeiből alakult formáció már sok rendezvényről, így például a 2006-os városi szilveszterről is ismert.
„Technikai" tudnivalóként érdemes megjegyezni: a Szent István úti programok zavartalansága végett december 31-én este 8 órától lezárják a városháza előtti útszakaszt. Emiatt ekkor az Eötvös parknál és a Jedlik-iskola előtt lévő helyközi buszmegállók nem üzemelnek. A városi utolsó buszjáratok a decentrumokból 31-én 19 órakor indulnak.

Olvasóink írták

  • 5. Buszos 2007. december 29. 13:14
    „Kedves Cseter János! Én egyetlen buszvezetőnek sem kívánom, hogy személyesen kelljen eltávolítania a "rókákat": évi 1 alkalommal szerintem az is beleférne a költségvetésbe, hogy megbízzanak egy külső takarítócéget. Nekem főleg az fáj, hogy bár a "hatalmi elit" folyamatosan azt prédikálja, hogy mindenki járjon busszal, ők maguk nem teszik, sőt, amint lehet, hátrányosan megkülönböztetik azokat, akik - akár meggyőződésből, akár anyagi körülményeik miatt - valóban busszal járnak. Mennyivel lenne szegényesebb a szilveszteri program, ha 6 millió helyett mondjuk csak 5 millió 700 ezret költenének rá (tavaly 4-ből kijött!), és a maradékból megoldanák, hogy busszal is el lehessen érni? Szerintem semmivel. Itt észérvek nincsenek, kizárólag a szándék hiánya és a juszt sem akarás. Ez egy ilyen város :(. Azért boldog újévet minden győrinek!”
  • 4. Cseter János 2007. december 29. 12:45
    „Kedves "Buszos"! A közmodás szerint: "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek" -valahogy így szól! Sőt a mai rendszerben ahol a pénz ott a hatalom!Persze ne érts félre nem rád céloztam az ökör jelzővel! De, akik kiszolgáltatottja a hatalmi elitnek azokat ekként kezeli, mint pácienseit! Amikor én még buszsöfőr voltam, akkor még éjfél után is kellett közlekednünk! Igaz a sok részeg után nekünk kellett a rókákat kiterelni a buszok padozatáról! Ma már jogosan félnek az emberek a lincseléstől is! Hisz a közterület felügyelet, a vagyon-őr gárda és a köztzerületi rendőrség, mint köztudott az" nem állhat minden sarkon!" Főleg, ha nem parancsolják oda! A bün megelőzést még csak most tanulgatják e rendszerben! Ahhoz, hogy e cél teljesűljön a kornak megfelelően, hát el kell még egy-két évtizednek telni!”
  • 3. Buszos 2007. december 28. 20:49
    „Jó, ne legyenek buszok, mert ez "csak szórakozás", amit nyilván évente egyszer sem érdemelnek meg az emberek. (Kapcsolják ki a közvilágítást is!) De akkor miért költ 6 MILLIÓ forintot (közpénzből) a város a szilveszteri programokra? Ez így kicsit logikátlan...

    "Még, akkor is ha bérlete van sem követelheti e szolgáltatást arra az időre."

    Ja, ha nem követelheti, akkor nem követelheti. Bocsánat, nem tudtam, hogy ez kőbe van vésve. (Szólni kellene a többi városnak is, ahol nem ismerik ezt a szabályt, és a tömeges utazási igényre - minő borzalom - tömegközlekedéssel reagálnak. Rosszul teszik: ilyenkor kötelező mindenkinek autóba szállnia, duguljon csak be a város, legyen minél több ittas vezetésből fakadó baleset. Akinek pedig nincs autója, és több kilométerre lakik a központtól, az örüljön, hogy nem lincselik meg.)”
  • 2. Cseter János 2007. december 28. 17:55
    „Meg lehetne érteni, ezt a kérdést és az utazási gondot, ha nem szórakozás volna a tét! Viszont mióta közügy valakinek a szórakozó helyre való utaztatása közpénzből? Még, akkor is ha "busz bérlete" bérlete van sem követelheti e szolgáltatást arra az időre. Gondolom az ma is úgy van, hogy a bérleti szerződést, a vátoztatási jogát a Volán ép úgy fenntertja mint bármelyik szolgáltató! Hát, akinek nincs autója annak lehet, hogy van kéz jó lába, vagy kerékpárja,ha annyira kiváncsi arra, hogy lehet a belvárosi "örömmámorba úszni"!”
  • 1. Buszos 2007. december 28. 09:49
    „"A városi utolsó buszjáratok a decentrumokból 31-én 19 órakor indulnak."

    És akkor hogyan vesz részt a programokon az, akinek nincs kocsija???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Honfy József

Életének 62. évében elhunyt Honfy József a Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszékének egyetemi… Tovább olvasom