Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szijjártó Péter lemond a frakcióvezetésről

Győr – Amikor tavaly a Fidesz Győrben, az önkormányzati választásokon történelmi győzelmet aratott, abban maradtunk, hogy egy évre vállalom a frakcióvezetést, s mivel az év lassan letelik, átadom a városházi frakcióvezetést másnak – nyilatkozta a Kisalföldnek Szijjártó Péter, aki nem titkolta azt sem, szívesen látná utódjául dr. Dézsi Csaba Andrást.
– Amikor tavaly ősszel megválasztották a győri közgyűlés Fidesz–KDNP frakcióvezetőjének, sokan emlegették azt a bizonyos lovat meg feneket, hogy eggyel csak egyet lehet megülni. Ön hányat próbált?

– Ha a kérdés úgy szól, hogy sok feladatot vállaltam-e a közelmúltban, akkor azt válaszolom, hogy igen. Mi az elmúlt őszön olyan feladatot kaptunk a választók bizalmából – Győr vezetését –, amit korábban nem csináltunk.

Ebben kezdők voltunk, bele kellett tanulni, a frakciónak össze kellett rázódni, miközben mindennap új helyzetekkel találtuk szemben magunkat.

– Ez a tíz hónap azonban elég volt arra, hogy eredményeket produkáljunk, lerakjuk az elkövetkező esztendők fejlesztéseinek talpköveit és hűek maradjunk választási ígéreteinkhez. Közben volt egy Fidesz-kongresszus, amely megerősítette Orbán Viktort az elnöki pozícióban, ő pedig engem a kommunikációs igazgatói székben. Minden eddiginél intenzívebb belpolitikai helyzetre számíthatunk, s ez jóval nagyobb terhet rak rám mint a Fidesz elnökének közvetlen munkatársára, valamint a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt kommunikációjának irányítójára.

– Van olyan értelemben politikai végrendelete, hogy kit szeretne maga helyett frakcióvezetőnek?

– Demokratikus szervezetben nincsen helye semmilyen politikai végrendeletnek. A frakció minden tagja jelölhet és minden tagja szavazhat. Aki pedig a legtöbb szavazatot kapja, három évig a frakció élén állhat.

– Ön kit látna a legszívesebben utódjául?

– A távozó frakcióvezető egy a frakciótagok közül, a szavazata ugyanúgy egyet ér.

Fidesz-berkekben kész tényként kezelik, hogy Dézsi doktor lesz az új frakcióvezető.

– Engem Dézsi Csaba András hozott a politikába. Aki tehát nem örül az én közéleti szerepvállalásomnak, az legyen szíves Dézsi doktornál éljen panasszal. Mi barátok vagyunk, hosszú ideig szomszédok is voltunk. Szívet melengető érzés, ha azt hallom, hogy az lesz az utódom, aki behozott engem a politikába.

– Aki ismeri Dézsi doktort, tudja, hogy Szijjártó Péternél is vehemensebb a politikában. Nem tart attól, hogy a polgármester és a frakció közötti, eddig sem súrlódásmentes viszony a jövőben eszkalálódhat?

– Ahol huszonegy ember dolgozik együtt, s ebből tizenkilenc egy kis közösség felhatalmazásából, ott eltérőek lehetnek az érdekek, mivel mindenki a saját választókerületét tartja a legfontosabbnak. Aztán van egy, aki mindenért felel, ez pedig a frakcióvezető. Ahol mindenki a saját választókerületét tartja a legfontosabbnak, ott küzdelem van. Mindenki küzd az utcafelújításért, a játszótér rendbetételéért, ez természetes. Hogy ezt valakik szeretik felfújni s természetellenesnek beállítani, arra csak azt tudom mondani, savanyú az ellenzéki lét tizenhat év városi kormányzás után. Viták persze voltak, nem állítom az ellenkezőjét, ezek azonban előremutató viták voltak, vagy éppen abból fakadtak, hogy nekünk is tanulni kellett a városvezetést.

– Miután eldöntötte, hogy bejelenti a frakcióvezetés átadását, beszélt közvetlen főnökével, Orbán úrral? S ha igen, biztatta, hogy legalább teljes erővel neki tud dolgozni?

– Természetesen megbeszéltem vele is, meg Borkai Zsolt polgármesterrel is.

– Ha tíz hónap mérlegét meg kellene vonni, mit tart a legnagyobb sikernek és mit a legnagyobb kudarcnak?

– A legnagyobb siker az, hogy két olyan fejlesztést is sikerült elindítani, amit tizenhat éve minden városvezetés a zászlajára tűzött, csak nem lett belőlük semmi. Az egyik a Széchenyi tér, a másik a marcalvárosi uszoda. A Széchenyi tér felújítási terve elkészült, az építési engedélyeztetési eljárás is elindult. A marcalvárosi uszodának végre meg kell épülnie, a közgyűlés döntést hozott. S hogy mi volt a legnagyobb kudarc? Néhány támadásra nem készültünk fel, mert nem tudtam előre, hogy olyan irányból is támadnak, ahonnan nem vártuk. Ez a felkészületlenség azt a látszatot keltette, hogy védtelenek vagyunk vagy nem ugyanazt mondjuk. Nem nekem volt ez a legrosszabb, én naponta edződöm az országos politikában és az ingerküszöböm is magasabban van, sokkal inkább azoknak, akik ehhez még nem tudtak hozzászokni.

– Fél éve nyilatkozta: ennél gyorsabban nem lehet haladni. Fidesz-körökből is bizonyára kapnak kritikát, hogy mégiscsak nagyobb tempó kellene Győrben. Egyetért ezzel?

– Sosem helyes, ha az ember elégedett az általa végzett munkával, mert akkor elkényelmesedik.

Nyilvánvalóan lehetett volna egy csomó dolgot jobban,
gyorsabban, ügyesebben csinálni. Szégyenkeznivalónk azonban nincs.
Az eltelt tíz hónap alatt a két fejlesztésen kívül, amikről már beszéltem, egy csomó dolgot elindítottunk. Hétköznapi dolog, de tíz éve nem volt útmosás Győrben. Kilencven ember folyamatosan azon dolgozik, hogy tiszta legyen a város. Nem elég a kandeláberekre virágot rakni, ha kutyagumiban jár az ember. Öt EU-szabvány szerinti játszótérrel gazdagodik a város. A panelprogramot útjára indítottuk, csakúgy, mint a lakóutcaprogramot. Említhetném a Szauter utca második ütemét, a Hédervári út, a Lajta utca felújítását, a Zöld utca–Jereváni utca csomópontjának kialakítását. Megújítottuk a hivatalt, s két kulcsfontosságú intézménynél vezetőcserét hajtottunk végre, mivel elégedetlenek voltunk a folyamatokkal. Lehetett volna többet is tenni, de amit tettünk, azt a legjobb szándékkal tettük.

– Hol tart most a város tulajdonában álló cégek összevonása? Ez ugyancsak felmerült fél éve.

– Továbbra is napirenden van. Nem tettünk le a holding létrehozásáról. Kaptunk is érte hideget-meleget. Jellemző, hogy az MSZP győri elnöke, aki egyébként nyolc évig osztálytársam volt az általános iskolában, a konkrét javaslatunkat egyáltalán nem ismerve azonnal a városi vagyon kilopásának szándékával gyanúsított meg. Mondhatnám azt is: mindenki magából indul ki. Az összevonás sok jogi nehézséget vet fel, most azt mondom, a harmadik év végére valósággá válhat.

– Időnként azzal vádolják önt, hogy a városházán Borkai Zsolt helyett Szijjártó Péter viseli azt a bizonyos kalapot. Milyen lesz majd mezei képviselőként tovább dolgozni?

– A pletykákat én is hallottam, Borkai Zsolttal jókat nevetünk rajta. Nincs kalapom, tehát nem is hordhatom. Az eddigieknél több időt és energiát szeretnék fordítani a város déli részére, a választókerületre, ahol tavaly áprilisban indultam. Szeretném meghálálni annak a tizenhatezer embernek a bizalmát, akik rám szavaztak. De megmaradok a gazdasági bizottság elnökének is, ahol fontos döntés-előkészítés zajlik.

Koloszár Tamás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Terményáldást rendeztek tizenötödször Győrben

Győr - Harminc kiállító vett részt hétvégén Győrött a tizenötödik terményáldáson. Beszédes, hogy a… Tovább olvasom