Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Szijjártó: Az értelmetlen vitát le kell zárni

Győr - Valamennyi közgyűlési politikai erő bevonásával eseti bizottság létrehozását javasolja Szijjártó Péter győri fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő annak eldöntésére, hogy közös vagyonkezelőbe kell-e összevonni a városi cégeket.
– A Fidesz országos központjában téma már a győri városházi belviszály?

– Napi munkakapcsolatban vagyok a párt vezetőivel, és miután ez a téma az országos sajtóban is szerepelt, néhányan megkérdezték, mi a helyzet Győrben.

– Rosszallóan?

– Csupán érdeklődve.

– Orbán Viktor sem mondta még, hogy elég a széthúzásból?

– Az elnök úr most az Egyesült Államokban tartózkodik, ahol Horváth János éppen ma (az interjú csütörtökön készült – a szerk.) kapja meg a Truman–Reagan Szabadság Emlékérmet a diktatúrák elleni harcért és a demokrácia melletti következetes kiállásáért.

– Nem egészen világos számomra a Fidesz álláspontja a holdingról. Augusztus végén egy Kisalföld-interjúban ön azt mondta: a városi cégek összevonása sok jogi nehézséget vet fel, de a harmadik év végére valósággá válhat. Horváth László frakcióvezető-helyettes kijelentette: tizenöt fideszes képviselő ellenzi a holdingalakítást. Németh Zoltán alpolgármester azt nyilatkozta: meggyőzhetetlen ebben a kérdésben. Dézsi Csaba András a héten bejelentette: tárgyalni akar a polgármesterrel. Nincs itt valami zavar?

Szijjártó Péter: „Bedobtak egy szót, a holdingot, de semmilyen részlet nem ismert – ehhez képest mindenki hatalmas elánnal vetette magát a küzdelembe."


– Azért figyeltem nemcsak érdeklődéssel, hanem rendkívül bosszúsan is a Borkai Zsolt polgármester és a két szövetséges frakció, a Fidesz és a KDNP közötti sajtóüzengetést, mert egyik résztvevő sem tudja, hogy pontosan mi is a vita tárgya. Bedobtak egy szót, a holdingot, de semmilyen részlet nem ismert – ehhez képest mindenki hatalmas elánnal vetette magát a küzdelembe. Ez körülbelül olyan volt, mintha a focisták a meccs előtt kezdtek volna rugdosódni. Ebben az ügyben még a kezdőrúgás sem történt meg, semmilyen anyag nincs az asztalon.

Borkai Zsolt sem tudja, mit akar?

– Biztosan vannak elképzelései, amelyeket nem is tartok kevésnek az ügy jelenlegi fázisában. Azt gondolom egyébként, hogy ez a vita néhány szerencsétlen mozzanat miatt túlpörgött a jelentőségén.

– Mit szólt ahhoz, hogy Borkai Zsolt megvonta Németh Zoltán alpolgármester jogköreit, akit Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a közéletből való távozásra szólított fel?

– Az embernek fáj, ha a barátját igazságtalanul bántják. Szövetségesünknek azt javaslom, hogy ha programmal áll elő a választások közötti időszakban – ami önmagában is furcsa –, először kérdezze meg az embereket, és ne utólag húzogasson ki belőle egyes elemeket. Ezzel a felesleges vitákat is meg lehetne előzni. Ilyen nagy horderejű kérdés esetében ugyanis nem szerencsés az ötletelés.

– Gondolom, a kereszténydemokraták privatizációs elképzelésére utal.

– Egy biztos: a városi cégek semmiféle privatizációját nem tudom, nem tudjuk elfogadni. Akinek ilyen elképzelései vannak, verje ki a fejéből, amíg a Fidesznek döntő befolyása van a győri közgyűlésben. Egy profitorientált gazdasági társaság ugyanis csak a maga hasznára gondol, a közszolgáltatásokat azonban a lehető legolcsóbban kell biztosítani az embereknek. Ahogy a posta, a vasút, a tankönyvellátás és az egészségügy privatizációja elfogadhatatlan számomra, ugyanúgy az a távhő-, az ivóvíz- vagy a kommunális szolgáltatásé. A vitának amúgy az sem tett jót, hogy egyesek partvonalon kívülről hangosan bekiabáltak. Jancsó Péter Graboplast-vezérigazgató hitelessége például némiképp megbicsaklott akkor, amikor a reformok mellett elkötelezett demokratának nevezte azt a Gyurcsány Ferencet, aki hazugsággal csalta ki az emberek szavazatait.

Jancsó Péter évtizedek óta gazdasági vezetőként dolgozik, feltehetően ért is hozzá, így szerintem nyugodtan elmondhatta – a vitában mérsékeltnek számító – véleményét.

– A hiteles emberek véleménye fontos, őt nem tartom annak, főleg politikai kérdésekben.

Borkai Zsolt többször cáfolta már a privatizáció szándékát, amiről Németh Zoltán alpolgármester a Kisalföldnek adott interjújában azt mondta: nem hiteles. Ön szerint?

– Örülök annak, hogy a polgármester erről így gondolkodik. Különben is a privatizációról nem az ő szájából hangzottak el nyilatkozatok.

– El tudja képzelni, hogy ilyen hangnemű vita után a Fidesz-frakció a holding létrehozása mögé áll?

– Ez a kérdés olyan, mintha arra kellene válaszolnom, hogy mikor jár az első győri a Marson. A két elképzelés kidolgozottsága hasonló. Már említettem: bosszús voltam az elhangzott, túlságosan is karakán vélemények miatt. Hadd védjem meg azonban párttársaimat: ha napokon-heteken keresztül nagy médiatámogatással más sem olvasható, mint hogy milyen jó lenne a majdani holding privatizációja, akkor a város érdekében nyilvánvalóan beindulnak önvédelmi reflexek, amelyek erős nyilatkozatokhoz vezetnek. Az értelmetlen vitát le kell zárni.

– Milyen kiutat lát ebből a helyzetből?

– Olyan elképzelésről van szó, amelynek helyessége vagy helytelensége mellett felelősen nyilatkozni egyelőre – konkrétumok híján – nagyon nehéz, ugyanakkor a döntés évtizedekre kijelölheti a város útját. Ezért a lehető legszélesebb körű egyeztetésekre van szükség, amelybe be kell vonni a választópolgárok felhatalmazásából a közgyűlésbe bejutott valamennyi politikai erőt. Ha lesz komolyan vehető írásos javaslat bármilyen vagyonkezelő létrehozására, akkor azt érdemes először egy eseti bizottságban megtárgyalni.

Ebben a grémiumban tagként venne részt a polgármester, valamint a Fidesz, az MSZP, a KDNP, a Pro Urbe Egyesület, az SZDSZ és az MDF frakcióvezetője, illetve az ügyben szakmailag fontos gazdasági, pénzügyi és tulajdonosi bizottság elnöke. Holnap (tehát ma – a szerk.) levélben fordulok a polgármester úrhoz és a frakcióvezetőkhöz, amelyben erre teszek javaslatot. A döntéskor egy célt kell szem előtt tartani, azt, hogy a győriek élete kellemesebb és könnyebb legyen, azaz lehetőség nyíljon fejlesztésekre és az embereknek minél kevesebbet kelljen fizetni a közszolgáltatásokért. A kormány Magyarországot mély szociális és gazdasági válságba sodorta, ez alól nem tudjuk kivonni magunkat, mindent meg kell azonban tennünk azért, hogy saját cégeink révén segítsünk a győrieknek.

– Milyen jogkört szán ennek a testületnek?

– Informális egyeztető fórum lenne, amelyben a megszokott bizottsági-közgyűlési úthoz képest a kisebb politikai erők is jobban megnyilvánulhatnak. Azok érdekeit is képviselni kell, akik rájuk adták a voksukat.

– A Fidesz viszonya időről időre feszültté válik Borkai Zsolt polgármesterrel és a KDNP-vel. A ciklusból hátralévő három évet végig lehet így csinálni?

– A nézeteltéréseket a média kicsit felfújta. Fontos kérdésekben nem voltak viták, és most sincsenek: senki nem tudja ugyanis, pontosan mi a vita tárgya.

Olvasóink írták

  • 11. fiatp 2007. november 17. 12:58
    „Na most már elég! Nehogy megkoronázzátok a Jancsót. Nézzétek meg, hogy a kiváló gazdassági szakember mit csinált a Garbóval. Hány ember dolgozik a garbóban mint holdingban most és régn. Nehogy már piedesztálra emeljétek, mert semmimást nem csinált csak a magán vagyonkáját gyüjtögette. Ezen kívül Győrért és a győriekért nem sok mindent tett. Most, illetve két éve már fáj a foga a jól működő önkormányzati cégekre illetve azok egy-egy részére. Undorító!”
  • 10. hidu 2007. november 16. 22:56
    „Hát ez nem semmi!!! Egy olyan emberke meri hiteltelennek nevezni az évtizedek óta nemzetközileg is elismert gazdasági szakembert, aki még a sok mellébeszélésen kívül semmit nem tett le az asztalra! Ezért is tart itt az ország!”
  • 9. jocosoprn 2007. november 16. 19:40
    „Hát fiuk ez az "ujtöbbség"Ha vitatkozni kell akkor nincs beszéd, csak akkor ha tojást stb kell dobálni, Fiuk Csurka Papa is igy kezdte, ést most hol van. ovi is probált már minden, erdélyi magyarokat összeugrasztani, Eu, néppártban " fej" lenni, nem sikerült, most USA.-ban kuncsorog, egy magasztos dij aátadásdának ürügyén, érdekes mikor ő félmétolsága kapta meg akkor itthon maradt, küldte az egyik emberét- talán az egyik legjobbat- Hát sziszi. maradj otthon, csináld azt amihez talán mégértesz, ne járj ugy mint fönököd aki soha, de soha életében nem dolgozott- sem szakmájában, sem máshól- a harmadik választás elvesztése- remélem , mint aogy ő fenyegetett másokat, az ő igazi -Adoelszámolása lesz.Fiuk ovi a fél alföldet-aposa révén, a fél országot"saját jogán" már privatizálta.Mi alpján. Fiuk? nem tünt fel, hogy ovi már lassan olyan lesz min "rákosatyánk" csak a taps és a hosszan tartó taps ami neki dukál, hát fiuk, ilyen Magyarország volt a történelem során, az egyiket horthy, másikat rákos fémjelezte.Hát Nekünk már csak ilyen kell??v agy jutt?”
  • 8. joco 2007. november 16. 15:51
    „Hát érdekes egy"független fideszes " sokk(olo)"- képviselőtől megkérdezik, hogy főnőke- most USA-ban helyet kereső, akit senki nem fogadott és nem hivott- milyen utasitást adott:Hát "fiujuk" nektek még mindig nehéz "politizálni".Főleg ha fönökötök mindig mást és mást mond. Csak az a legnagyobb baj, hogy azért a városban mindenki mindenkit ismer, tehát nincs értelme hazudni”
  • 7. ani 2007. november 16. 15:08
    „A Jancsó tett a városért? Ha nem váltják le időben, tönkretette volna a Rábát! Nem véletlenül veszett össze vele a Balogjóska is! Most meg finesssátrat épített a duna parta érdekes módón pont oda, ahol majd az új hídnak kell épülnie és így jó nagy kártérítést tud kisajtolni a várostól!”
  • 6. Cseter János 2007. november 16. 15:02
    „Általában a pénz és a nő körül forog a világ! Érdekes itt nincs a "Nő", ha csak nem valamelyik kibic köztükn annak érzi magát és köze van e balhéhoz! képzelem az MSZP-sek akár fülig húzódó szájjal is nevethetnének, kárörvendően, de nem sürün teszik, hisz még, ha tél is van a vaj, akkor is olvadhat annak a füle mögött akiknek van!
    Persze előbb, utóbb kiderűl, hogy a könnyen jöhető pénz szaga, vagy a hatalom fitoktatása kerűlt teritékre. Persze van akiknek ez is mindegy csak jót röhöghessen! Lám, lám a fides sem tud mit kezdeni a rábitott hatalommal! Ök is egymásnak esnek a koncon! Ha nem is a koncon akkor a hatalmon! Mert az sem semmi! A tekintély is "Úr"! Csak nehogy a városháza elé is állitsanak egy kofemérleges szobrot a tekiktély és a hatalom reklámozására, ha már a becsületes munkával nam tudják kivivni!”
  • 5. Tolnai Anikó 2007. november 16. 13:45
    „Azért én a konstruktivitást is óvatosan kezeléném. Azt viszont egyenesen felháborítónak tartom, ahogyan Jancsóról nyilatkozott! Lehet Jancsót nem szeretni, de hogy többet tett eddig a városért, mint ifjú "barátunk", az biztos! Jancsó abszolút szakmai síkon szólt hozzá a témához. És hát emberi tartás, jellem és hitelesség kérdésében is Szíjjártó van elmaradva!
    Anni”
  • 4. Kérdező 2007. november 16. 12:07
    „Szerintem ezt NZ-vel így találták ki, hogy ő elviszi a balhét, és Szíjjas visszatér mint a kostruktív, konszenzus kereső megmentő a bizottsági balhéja után némaságból!”
  • 3. győri polgár 2007. november 16. 11:36
    „Csak örülni lehet annak, hogy Szíjjártó Péter ilyen józan, konszenzuskereső nyilatkozatot adott. Szerintem az egyeztető fórumon ki fog majd derülni, hogy a nyilvánosság előtti vitát kezdeményezőknek nincsenek megalapozott érveik, csak egyéni érdekeik vannak.”
  • 2. kíváncsi 2007. november 16. 11:16
    „Kivételesen egyetértek: egyenlőre a SEMMIről vitatkoznak, és balhéznak. Talán végre kellene egy koncepció, amiről már lehetne tárgyalni. Lényegtelen, hogy minek nevezzük a leendő céget, előbb azt kell lefektetni, mi a célja, aztán megnézni, milyen formában valósítható meg. Erről már lehet vitázni. Most minden érdekelt fél csak azt szeretné bebizonyítani, hogy Ő a megkerülhetetlen.”
  • 1. ani 2007. november 16. 11:13
    „Tőle szokatlanul, konstruktív a srác.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közmeghallgatás a költségvetésről

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart november 23-án, pénteken… Tovább olvasom