Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szigorodó pontrendszer

Győr-Moson-Sopron - Egyetértenek a pártok a közlekedési pontrendszer szigorításában, s abban is, hogy önmagában csak ettől nem közlekednek szabályosabban az autósok. A közlekedési szakemberek szerint azonban a notórius szabálytalankodókat visszatarthatja, hogy ha utóképzésre küldhetik őket.
Az Országgyűlés által a közelmúltban tárgyalt törvénytervezet szerint egységesen három ponttal emelkedik a közúti közlekedésben a szabályszegések miatt kiszabható büntetőpontok száma. Szándékos bűncselekmény esetén 10, a gondatlan elkövetés miatt 7 pont jár, szabálysértéskor pedig – annak súlyosságától és gyakoriságától függően – 1 és 6 pont között növekedhet a büntetőpontok száma.

A tervezett szigorítás értelmében önkéntes utánképzéssel csökkentheti pontjainak számát az autós. Amennyiben 12, vagy annál kevesebb pontja gyűlt össze a vezetőnek, úgy a képzés után 9-et törölnek neki, míg 13 és 17 pont között 6-ot. Amennyiben elérte a 18-at, automatikusan bevonják a szabálytalankodó jogosítványát.

A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, Kiss Zoltán alezredes a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a megyében ez évben tegnapig – helyszíni bírsággal együtt – 27.287 pontot szabott ki a hatóság.


Érdemes számolni, hány pont van a számlánkon, vagy tartsuk be inkább a szabályokat. Fotó: Krizsán Csaba
Az osztályvezető megjegyezte: két év után a büntetőpont elévül, méghozzá pontonként. Például, ha valaki ma 7 pont büntetést kap, az 2009. december 6-án elévül. Eszerint ha addig nem gyűjt össze mellé 11 pontot, csak másnap, akkor megússza a vezetői engedély automatikus bevonását.

Az alezredes elmondta, hogy ha valaki eléri a 14 pontot, a közlekedési nyilvántartást végző hivatal értesítést küld neki. Ekkor alkalma van az autósnak önkéntes utánképzésre. Aki tudja magáról, hogy hadilábon áll a szabályok betartásával, már többször szabtak ki rá büntetőpontot, s kíváncsi rá, mennyi gyűlt össze, levélben kérhet tájékoztatást a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala, Közlekedési Nyilvántartó Osztályán (Budapest, Pf. 367, irányítószám 1475). Telefonon érdeklődőknek nem adnak tájékoztatást.

A pontrendszer 2001. januári bevezetése óta a múlt év decemberéig csupán 330 embertől vonták be a jogosítványt büntetőpont alapján.
Ezzel szemben évente mintegy 20 ezer személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történik Magyarországon, s több mint 1300 ember hal meg az utakon.

Olvasóink írták

  • 2. Cseter János 2007. december 06. 16:47
    „A minap kaptam "idézést" mint tanú a rendőrségtől egy közlekedési szabálysértési ügyben!
    A magyar Demokráciában és Jogállamiságban a következőkell figyelmeztetnek!
    Többek közt: ha nemm jelenek meg, ha nem mvárom meg míg kihallgatnak, vagy ha nemigazolom az eseteleges távolmaradásom a jegyzőkönyv felvétele idejére, akkor 500-5000, Ft bírsággal sújthatnbak, sőt 200/ft/km, de legkevesebb 3500,-Ft-ra bírságolhatnak, ha előállitásra kerűl sor! Ha van értelme , ha nincs!
    Vajon miféle fenyegetést írnának, ha mem Demokráci és nem Jogállam lenne az államformánk, hanem "Banánköztársaság"?”
  • 1. Horváth István 2007. december 06. 16:27
    „A büntető pontok és a pénzbirság megállapitása teljesen az intézkedő rendőr jó vagy rossz szándékára van bizva továbbra is.Jó lenne a gépjármü vezetőknek is pontosabb tájékoztatást adni arról,hogy miért mi jár.A velem megtörtén igazságtalan eljárással szeretném mindezt alátámasztani.Megállitott a rendőr májusban utiokmányok ellenőrzésére.Jogositványom megnézésekor azt mondja magával nagy baj van,mert lejárt a jogositványa.Mondtam neki az novemberben jár le.Erősködött,hogy ő azt áprilisnak olvassa és nem novembernek.Majd ezután mondtam neki látom itt van a mobiltelefonja,hivja fel rajta a nyilvántartót és ott egyértel müen megmondják kinek van igaza.Felhivta,közölték vele,hogy valóban novemberig tart az érvényessége.Azt mondja tényleg magának van igaza, de 57-el ment lakott területen belül ezért megbüntetett 10 ezer Ft-ra és 3 hibapontot is adott.Az adott papiron olvashatalan volt a szabálysértés mibenléte.Ha ez januártól is igy megy,akkor az egész intézkedés nem más mint az autósokon való pénzbehajtás lesz.Csak utólag megjegyezem több mint 20 éve balasetmentesen vezetek erről a Biztosiztóm elismerő lapot is adott.A szabályokat betartva szoktam közlekedni,de az ilyen intézkedések nem növelik előttem a rendőri tekintélyt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jutalom a kortárs zene oktatásáért

Az ARTISJUS Zenei Alapítvány évente jutalmazza azokat a zeneművész-tanárokat, akik kiemelkedő munkát… Tovább olvasom