Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szigor a járművezetőszakoktatói vizsgán

Magyarország - Magasabb szakmai felkészültség és gyakorlat kell majd a gépjármű-szakoktatói vizsgához. A rendelet várhatóan már nyáron hatályba lép.
– Még csak a minisztériumi rendelet vázát ismerjük, de az biztos, hogy a szakoktatói vizsga elméleti és gyakorlati tantárgyai magasabb felkészültséget igényelnek a jövőben – mondta a Kisalföldnek Tóth Zoltán, a nyugat-dunántúli regionális igazgatóság főosztályvezetője, aki baleset-megelőzési szempontból fontosnak tartja a változó rendelkezést.

Az új törvény alapján valószínűleg megszűnik a járművezetői kategóriák „átruházása", azaz ha egy oktató jogosítványt szerez egy felsőbb kategóriából, azt automatikusan nem, csak oktatói különbözeti vizsgával taníthatja.

– Többek között azért is szükséges az újítás, mert több vád is érte a képzést: számos olyan kritikát kaptunk, melyek szerint alacsony színvonalúak az elméleti foglalkozások, és a gépjárművezető-oktatók sem tartják be a kötelező gyakorlati óraszámot.

Ezért is próbáljuk a hibákat kijavítani – tudtuk meg Tóth Zoltántól, aki elárulta, hogy az elmúlt két évben egyáltalán nem képeztek oktatókat. Nyártól várhatóan újraindul a tanfolyam.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövő kulcsa az új iskola

Magyarország - Az „Új tudás, új iskola" oktatásfejlesztési program lényege az… Tovább olvasom