Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Szeretetajándék a válaszúti gyerekeknek

Győr - Mezőségi magyar gyerekek érkeznek a hétvégén Válaszútról Győrbe. Vendéglátóik mentorukat, Kallós Zoltán néprajztudóst is meghívták, aki munkásságáról, a nehéz sorsú diákokat segítő alapítványáról beszél az érdeklődőknek.
Szász Tibor ezer szállal kötődik szülőföldjéhez, Erdélyhez, és ahol tudja, segíti az otthoni jó ügyeket. A Gönyűn élő vállalkozó nemrégiben öccsével elhatározta, hogy egy hétre vendégül látják a neves néprajztudós, balladagyűjtő, Kallós Zoltán által alapított és támogatott válaszúti szórvány magyar iskola diákjait.

További segítőket is találtak maguk mellé: a győri református egyházközség többek között szállással, étkeztetéssel, a megyei önkormányzat pénzzel, helyiséggel támogatja az ügyet, de a katolikus püspökségtől is kaptak ígéretet. A harminchat gyereket és kísérőiket szeretnék egy felejthetetlen héttel megajándékozni. Győri programjukban például városnézés, élményfürdőzés szerepel, majd Szász Tibor olmódi erdei házában töltenek el pár napot. Végül – helybeli segítők és az önkormányzat felajánlásaként – Nagyvázsony és egy balatoni fürdőzés zárja a hetet.

Kara Ákos kezdetektől támogatja a kezdeményezést. A megyei közgyűlés alelnöke érdeklődésünkre hangsúlyozta: nehéz esztendők járnak, mégis fontos, hogy a megyei önkormányzat segítő kezet nyújtson a kulturális, művészeti, szociális értéket, élhető hagyományt közvetítő közösségeknek.


Kallós Zoltán győri előadása

A válaszúti gyerekekkel a megyeszékhelyre érkezik Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzene- és néprajzkutató is. A 82 éves tudós július 5-én este 6 órakor a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban beszél életútjáról, munkásságáról, alapítványáról, a mezőségi hagyományőrzésről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két új pap Krisztus szolgálatában

Győr - Két diakónust szentelt pappá szerdán Pápai Lajos megyés püspök a bazilikában. Mindössze… Tovább olvasom