Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szeretet Napokat rendeznek a hétvégén Győrben

Kilencedik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Szeretet Napokat, amelynek bevételével Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi gyermekmentő misszióját támogatja a püspökség. A program sztárvendége, Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) trombitaművész gyermekeivel lép fel a jótékonysági koncerten.
Nyolc évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a győri püspökség az első Szeretet Napokat. Azóta a Böjte Csaba ferences szerzetes erdélyi gyermekmentő misszióját segítő akció országosan ismertté vált és egyre többen csatlakoztak a jótékonysági programhoz. Ahogy megtudtuk: az idei koncert sztárvendége, Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) trombitaművész is azonnal igent mondott.

– Emberi kötelesség segítenünk, ha pedig árvákról, Csaba testvérről és Déváról van szó, egy pillanatig sem szabad mérlegelni. Amikor gyermekeimnek elmondtam, hogy hová készülök, a két fiú, Lalika és Istvánka nagy lelkesen kijelentették, hogy jönnek ők is, és színpadra állnak velem. Így már egy hete együtt próbálunk. Hogy a műsorunknak alkalomhoz illő emelkedettséget adjunk, – többek között – opera- és áriaátiratokkal készülünk – említette érdeklődésünkre a népszerű művész, aki vasárnap délután egyórás koncerttel örvendezteti meg a Káptalandombon a közönséget.

Böjte Csaba szerint életet jelent a győri ajándék az erdélyi árváknak, lehetőséget, hogy a nagylelkű adományokból újabb otthon épülhessen számukra, ahol méltó körülmények között telhetnek mindennapjaik. – Az a kovásznai kis csapat, aki a Boldog Apor Vilmos-házunkból érkezik a Szeretet Napokra, dallal és furulyaszóval mond majd vasárnap köszönetet a püspök úrnak és híveinek azért a jóságért, bizalomért és elismerésért, amellyel munkánk iránt viseltetnek. Mert hát ez a felénk irányuló jóság visszajelzés számunkra, biztatást, bátorságot és lendületet ad, hogy továbbra is kitartsunk a jó úton, amin annak idején Isten nevében elindultunk – hangsúlyozta Csaba testvér.

Lelki-testi táplálékok. A Szeretet Napok főprogramja május 29-én 10 órakor püspöki szentmisével kezdődik a bazilikában, utána a hagyományos szabadtéri gasztronómiai és művészeti fesztiválra várják az érdeklődőket a Káptalandombon. A színpadon 11 órától a kovásznai gyerekek, Jónás Alexandra, Elek Zsolt, az Arrabona Ensemble Zenekar, a Barangoló együttes, Derzsi György és Kollár Katalin, Oberling Zsanett és bábosai szórakoztatják a közönséget, 16 óra 50 perctől pedig a sztárvendég, Galambos Lajcsi és zenekara muzsikál egy órát a győrieknek. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, őket játszóház, ugrálóvár és kisállat-simogató várja.

Olvasóink írták

  • 1. CsabaKiraly 2011. május 27. 07:26
    „En olyan "szeretet-napra" varok amikor fiatal lanyok kinalnak "szeretetet" a keroknek. Es nem penzert, azt jol ismerem es nincs "koltsegvetes" erre a hazi-budgetben. Az asszony kivette onnan :-))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motoros halálos balesete Szabadhegyen: nem adta meg az elsőbbséget az autós

Halálra gázolt egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit egy autó csütörtökön Győr-Szabadhegyen,… Tovább olvasom