Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Szentkuti: A vizitdíj lényege a szemléletváltás

Győr - Az emberek többsége már megtanulta „használni" a vizitdíjat, a háziorvosok pedig, a kamarai nyomás ellenére, jól felfogott szakmai érdeküknek megfelelően cselekednek – hangzott el az SZDSZ megyei szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján.
- A vizitdíj beszedése problémamentesen működik, az orvos-beteg találkozók csökkenésével több idő jut egy-egy páciensre, s a gyógyszerfelírásnál is ajánlják az olcsóbb, de ugyanolyan hatásos készítményeket – sorolta az érveket a vizitdíj mellett Szentkuti Károly, a párt megyei szervezetének elnöke, aki szerint a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj lényege a szemléletváltás: semmi sincs ingyen, amiért viszont fizetünk, ott elvárhatjuk a minőséget, a jó ellátást. Utóbbi érzékeltetésére egy személyes példát hozott fel:
– Egy magyarországi város háziorvosirendelő-komplexumában az egyik háziorvos ajtaján nem volt semmiféle felirat, csak a vizitdíj befizetésére felhívó közlemény, mellette a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter képe.

A másik orvos az ajtajára kihelyezett közleményben megköszönte a betegeknek a vizitdíj befizetését. Majd a betegek tájékoztatására egy elszámolás volt olvasható, amiből kiderült, hogy a vizitdíj összegét az asszisztencia javítására, a rendelő korszerűsítésére, valamint műszerfejlesztésre fordította.

Szentkuti szerint az utóbbi háziorvos az, aki megértette a reform lényegét: a tisztességesebb finanszírozás erkölcsösebb, mint a zsebbe dugott pénz, a betegek felé történő elszámolás pedig a befizetett vizitdíjról a polgári cselekvés természetes velejárója.

Az SZDSZ megyei szervezetének elnöke egyben nyilvános sajtóvitára hívta Szakács Imrét, a Fidesz megyei elnökét a népszavazással kapcsolatos kérdésekben. Megkerestük Szakács Imrét, aki elmondta, hogy személyesen még nem érkezett hozzá ilyen felkérés, s amíg ez nem történik meg, erről nem is kíván nyilatkozni.

Szentkuti: „Semmi sincs ingyen, de amiért fizetünk, ott elvárhatjuk a minőséget"

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. LE a VIZIT DÍJJAL 2008. március 01. 08:53
    „Párdon: a sikerdíjak, természetesen nem milliós, hanem illiárdos nagyságrendűek is akár. Pl. Kóka úr is ennyit kapott illetve a MÁV Cargo eladásánál az a kis bizonyos cégecske is.”
  • 35. LE A VIZIT DÍJJAL 2008. március 01. 08:48
    „Nem értem, hogy lehet valaki annyira elvakult, hogy elhiszi a politikusoknak, hogy jó neki, ha pénzt vonnak el tőle. Azoknak a politikusoknak hisz, akik teljesen hiteltelenek, korruptak /tisztelet a tényleg létező kivételnek/. Akik felháborodnak, ha tőlük akár egy fillért is elvonnak, akik nem hajlandóak!! az amugy is kizárólag számukra költségtérített és jogszerüen kivetett dohányzási bírságot sem megfizetni! Akik felháborodva mondják, hogy miért ne lehetne nekik négy évente 18 millio forintot számlák nélkül!!! az állami büdzséből felvenni!!. Akik természetesnek veszik, hogy egy állami tulajdonú ( vagyis a miénk is ) cég privatizációja esetén az akár milliós nagyságrendű sikerdíj felvételét!!!. Ha ezek a jelenségek nem lennének, akkor tárgyalhatnának velem a vizitdíjról! Addig le a vizitdíjjal, tandíjjal , ingatlanadóval és minden újabb megszorítással!!!!”
  • 34. Deák János 2008. február 26. 07:08
    „Kedves 621! Nem tudom mit takar a neved,olyan mint a 911? Nem sértegetni akarlak csak arra kívántam rávilágítani,hogy én a nevemet használom minden alkalommal bár nem publikálok sehol.Egyébként orvosoktól hallottam az egyharmad-kétharmad osztást vizitdíj ügyben.Van egy ismerősöm akinek édesapja azt mondta"csak a józan paraszti eszedet ne veszítsd el akkor nem lesz baj".Ez a kormány az eszét már elvesztette régen és nekünk csak a parasztok maradtak.Én még nem vesztettem el, és ha belegondolok a vizitdíj automatákat ugye nem az orvosok állították hanem a minisztérium vagy a kormány.Ők még önzetlenül semmit nem tettek tehát, valamiből vissza akarják kapni azt amibe került.Ebből a meggondolásból igaz lehet. Ui. Nem a parasztokkal van bajom hiszen nélkülük az ország éhen halna,hanem a föld nélküli parasztokkal van bajom,azok nagyon veszélyesek.Az első mondatom pedig csak annyit jelent,hogy ez az egyik legnagyobb probléma velünk, ha van véleményünk nem merjük vállalni mert hátha hülyeség,ezt már el kellene felejteni.A beszélgetések,véleménycserék sokszor előbbre visznek mint az önkényes döntések.Ez a japán kultúrában bevált annyira, hogy bizonyos cégeknél kötelező és nagyon jól működik.”
  • 33. LacaBoy 2008. február 25. 17:16
    „Hát akkor ismét:
    SZEMLÉLETVÁLTÁS: vicc, hisz ezen vizitdíj-automaták 15 évvel ezelőtt megállták volna helyüket, de most 2008-at írunk.
    SEMMI SINCS INGYEN: nos ezt magyarázza meg valaki annak a halandó polgárnak, aki több millió forintot fizet évente a TB-nek”
  • 32. tg 2008. február 25. 07:03
    „tegnapa tv2-n csúnyán elbukott az ügy...

    mocskos csalók!

    hehe”
  • 31. tg 2008. február 25. 07:00
    „anabolika

    van valami más érvrendszered is vagy itt elakadt a lemez? volt saját gondolatod már valaha vagy mindíg kellett valaki hogy tudd mit gondolsz?

    Beeee Beee”
  • 30. 621 2008. február 25. 06:36
    „Kedves Deák Jani!
    Igazad van fel kellene ébredni, és emlékezni a tegnapi napra is. Azon túl, hogy semmivel nem tudod igazolni a pénz egy részének "lecsóba kerülését", Még az sem jut az eszedbe, hogy a népszavazás ötlete úgy született, hogy vekkerviki elnavigálta magát a 2006-os ösz zavargások elindításával, és lecsillapítani a "forradalmárokat" ezzel az ötlettel próbálta... Arról nem beszélve, hogy a tandíj ügyében még ennél is kevesebb igazsága van annak aki eltörölni szeretné, mert aki tanul és szociálisan nem jól eleresztett, az nem hogy fizet de vastagon kap. Utána meg nyugodt lelkiismerettel a világnak abba a sarkába megy - anélkül, hogy az én adóforintomból lébecolta volna végig az egyetemet - ahol több pénzt kap.
    Az, hogy Szentkutinak a polgármesterh-i években a fentiek szerint többszörös tandíjat kellett volna fizetni az meg más. de iagz ügy.....”
  • 29. pancser 2008. február 24. 20:30
    „Kedves "OEP". Nagy haladást értél el, fejlődsz! Legalább azt elismered, amivel már többen is találkozunk, azzal, hogy a megszokott receptjeink felírásáért is vizitdíjat szednek a háziorvosok, ergo többet találkozunk az orvosainkkal. Az orvos felsőbb utasításra hivatkozik, pedig az enyém szoci, ennek ellentmond Kökény meg Te. Egy biztos, nagy a zűrzavar. Ki hazudik, az orvosaink vagy mások? És még egy dolog: mi vitatkozzunk az orvosainkkal a rendelőben? Tessék dolgozz egy kicsit, intézd el, hogy egyértelmű legyen egy rendelkezés!”
  • 28. OEP 2008. február 24. 18:12
    „Kedves győri polgár!
    Ezt szeretem bennetek,de nagyon.Amikor ismerni kellene a jogaitokat, a lehetőségeiteket, akkor csak azért is mesének tituláljátok, hogy lehessen átkozódni, szitkozódni.Dolgoknak utánanézni, érdekeiteket érvényesíteni már restek vagytok. Az a "mese" az OEP honlapján található rendelkezés.Dugd az orvosod orra alá és követeld a jogaidat.Lehet,hogy a gyógyszert felíró orvosnak nem érdeke a 3 havi adagot felírni? Lehet. Akkor viszont a háziorvosodat bíráld olyan elánnal, mint amilyen vehemensen kiálltok a vizitdíj ellen. Az internet nem csak azért van, hogy gyalázkodj, sírj, panaszkodj, hanem azért is,hogy dolgoknak nézz utána és a megszerzett ismereteket fordítsd javadra.”
  • 27. olvasó* 2008. február 24. 17:53
    „tg-nek Úgy tűnik hamarosan neked is fizetned kell a vizitdíjat,de gyanítom neked sokszor 300-at,mert kissé hosszadalmas az elmebajosok kezelése!”
  • 26. győri polgár 2008. február 24. 15:07
    „OEP! huszonöt éve szedem a vérnyomásomra a Co-Renitec-et, úgy, hogy az orvos nem is lát. Eddig telefonon intéztem a receptet, most a feleségem iratja fel nekem is és magának is, ugyanis mindketten ezt szedjük. Most sem lát az orvos hálIstennek, de havonta fizetjük a 600.-Ft.ot csak a recept megírásáért. Ez a tény, amit meg idézel az mese.”
  • 25. anabolika 2008. február 24. 14:26
    „"tg"! Azt kívánom, hogy olyan országban élj sokáig, ahol folyamatosan hazudik a kormány, ahol mindent ellopnak, ahol elcsalják a választásokat, ahol lefizetik az egyes embereket, hogy ne éljenek állampolgári jogaikkal, ahol ne legyen követkeménye a korrupciónak és a visszaéléseknek, ahol büntetlenül tönkre lehet tenni minden ágazatot, ahol egy szűk réteg érdekeinek alá lehet rendelni milliók érdekét, ahol egy félkegyelmű deviáns pszichopata lehet a kormányfő, és még sorolhatnám... Ja bocs, hiszen már most is ilyen országban élsz! Úgy látom, te legalább jól érzed magad!”
  • 24. pancser 2008. február 24. 14:11
    „Köszönöm kedves "tg", hogy szavaiddal méltó képet festesz a kormánypárti oldalról.”
  • 23. tg 2008. február 24. 09:32
    „ostoba nép világvégézik a szaros 300 forinton amit az orvosnak ad a parkolóórába megbedob 200-at amig bemegy a dokihoz és vesz egy doboz cigit 500ér.

    minden bunkó dögöljön meg aki képes nyafogni 300ft-on.

    Fidesz plakát " Sokat spórolhatsz"

    ANYÁD”
  • 22. pancser 2008. február 24. 08:40
    „Kedves "OEP", vagyis a BÉRTOLLNOK! Hülyeségeket írsz, citálsz valamit, ami nem igaz. Az igaz az, amit a kuncsaft tapasztal, eddig évente 4x mentünk gyógyszert iratni, most 12x. A doktor úr tessék lássék előveszi rongyos mandzsettájú (nem telik újra a vizitdíból), és múzeális készülékével hallgatózva kijelenti minden rendben. Olyan vagy egyébként mint a pszichésen terhelt Fletó, akit nem zavarnak a tények. De legalább jól fizetnek a sajtófigyelesért? Különben bármit citálsz, a 12 nem egyenlő 4-el. Ennyire i......nak képzelsz bennünket, bérmunkás. Karcsika bukott le meg a szoci nyalós képviselő!”
  • 21. Thaibox 2008. február 24. 06:10
    „Van olyan dolog amiért szivesen fizetnétek?
    Milyen a Magyar ember? Semmiért nem akar fizetni, sehol sem, keresi a kibúvókat, kiskapukat, nehogy bár miért is fizetni kelljen, vagy legalább ne annyit, és ha megkérdezik tőle, hogy miért nem ,akkor mindenre van frappáns válasza!Ha 50.000.- keres akkor sem akar fizetni,mert csak ennyit keres,nem tehet róla szerencsétlen, de ha jóval többet keres, ennek többszörösét akkor sem akar fizetni, mert azt is megmagyarázza,hogy miért nem! Ilyen a Magyar, ezért tart ott az ország ahol tart, mert a benne élő emberek tették ilyenné! Tisztelet a kivételnek természetesen!
    No Comment!”
  • 20. OEP 2008. február 23. 23:09
    „Amúgy meg ne menj 12x orvoshoz! Egyszer menj csak, de akkor tudd, hogy kihez kell menned! Vidd a "haverokat" is!”
  • 19. OEP 2008. február 23. 23:03
    „Ejnye-bejnye pancser! Ennyire nem lehetsz pancser!
    Dr.Tóthné folyton lebuktat téged!
    Téged,aki pedig mindíg büszkén vállaltad a véleményed!
    Jobban állna neked a l..... név! Nemde?
    De okosodjatok:
    "30 napot meghaladó mennyiségű gyógyszer akkor rendelhető, ha a beteg krónikus betegsége vagy állapota kezelése során a rendelt gyógyszer tartós - előre láthatóan legalább 3 havi folyamatos - alkalmazása szükséges, és a gyógyszer tartós alkalmazásától az adott beteg esetében az előzetes kezelési tapasztalat alapján megfelelő hatás várható, valamint a vény kiváltására nyitva álló időtartam alatt - előre láthatóan - nem szükséges a beteg állapotának olyan orvosi ellenőrzése, amely a rendelt készítmény alkalmazását alapvetően befolyásolhatja."”
  • 18. pancser 2008. február 23. 21:17
    „Kedves "ejnye-bejnye"! Ki a demagóg, Karcsi vagy mi. Karcsi állítja, csökkent a beteg orvos találkozók száma, mi meg 4 helyett ezentúl 12x megyünk orvoshoz. Demagógok lennék mert Karcsit cáfoljuk? Kedves "ejnye-bejnye" jobban állna Neked a "szekértoló" név! Mi buták állítjuk, hogy a 12 több mint négy, Karcsi az okos, a bölcs, tudja hogy az ellenkezője igaz, sőt ezt az igazságot Dr.Tóthnéval a másik óvári géniusszal egyeztették is!”
  • 17. pancser 2008. február 23. 21:07
    „Kedves "győri polgár"! Megerősítem, nekem is ezt mondta az orvosom, hogy havonta kell mennem. Hogy a kavarás óriási és zagyva egyveleg kavarog az egészségügyben felső kormányzati szinten is, mutatja az, hogy február 14-én egy vitaműsorban Kökény Mihály meg kétszer is megismételve azt mondta, hogy a háziorvos 3 havi gyógyszert is felírhat. Legközelebb szembesítem ezen kijelentésekkel a háziorvosomat aki egyébként "vörös"!”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Templomi gyűjtés a katolikus iskoláknak

Magyarország - A holnapi szentmiséken Magyarország összes katolikus templomában a katolikus iskolák… Tovább olvasom