Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Szent László ma is eszménykép

A Szent László-herma megalkotásának 600., Győrbe érkezésének 400. és a szent uralkodó megkoronázásának 930. évfordulójára gazdag programsorozattal készült a város.

 Szerdán az ünnepi díszközgyűlésen a Szent László-díjakat is átadták a bazilikában, melyet körmenet és hangverseny követett.

A „szentlászlóiak" délelőtti találkozójára mindazon települések vezetőit meghívták, melyek nevükben is hordozzák az uralkodó nevét. Az ország kilenc különböző helyéről érkező vendégeket Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a városházán és mindenkit invitált a délutáni díszközgyűlésre, programsorozatra is. Bognár József, a Pécshez közeli Szentlászló polgármestere a találkozón elmondta: július 13–15-ig Szentlászlón 16 település részvételével szerveznek programot, s a törvényalkotóknak javasolják, a Szent László-nap legyen nemzeti ünnep.

A szentlászlóiak és Győr hosszú távú együttműködésében bízva Borkai Zsolt   a Kisalföldnek elmondta, a megyeszékhely büszke lehet a múltjára, a hermára, mint a magyar középkori államiság három szent tárgyának egyikére. Az egyházzal közösen tartott ünnep fellegvárául ezért választották épp a bazilikát.

A város díszközgyűlésén a Szent László királyról szóló ének felcsendülését követően Győr polgármestere emlékeztetett rá: tizenöt évvel ezelőtt tartották az első olyan Szent László-napi ünnepséget Győrben, ahol a város képviselő-testülete nemcsak a birodalomépítő, nagy király előtt tisztelgett, hanem azok előtt is fejet hajtott, akik a város jó hírnevét, fejlődését szolgálták tetteikkel, munkásságukkal. „Rájuk ezekben a napokban is nagy szüksége van minden közösségnek" – fogalmazott Borkai Zsolt.

A kitüntetettek több évtizedes munkásságát Ottófi Rudolf, Győr alpolgármestere méltatta. Így dr. Barsi Ernő tanár-néprajzkutató több évtizedes kiemelkedő pedagógiai munkája, fáradhatatlan és példaértékű kutató, ismeretterjesztő és publikációs tevékenysége elismeréseként vehette át a Szent László-díjat. Kuti József  tanár szintén több évtizedes magas színvonalú oktatói és sportvezetői munkásságáért, Németh József, a Prohászka Ottokár-iskola igazgatója s egyben Révfalu plébánosa példaértékű és eredményes intézményvezetői és közéleti munkájáért kapta Győr legrangosabb kitüntetését.

– Sályból, a szülőfalumból érkeztem és már este oda megyek vissza – sorolta dr. Barsi Ernő, akit ugyancsak meglepett az elismerés. – Három könyvön végzem az utolsó simításokat, de Kónyban és Veszprémben is régi, kedves tanítványaim meghívásának teszek eleget a héten. Szent Lászlóhoz egyébként érdekes kapcsolat fűz, mert Sályban Szent László-énekeket gyűjtöttem, de a folklórban az úgynevezett bakterkiáltásokban is érdekes formában jelenik meg a szent király.

Németh József plébános-iskolaigazgatónak kézzelfoghatóbb kapcsolata is „kialakult" a csodás, vízfakasztónak is tartott uralkodóval.
– Amikor szétszedték a hermát és a fejereklye is előbukkant, akkor – papként – engem kértek fel, helyezzem biztonságba, ilyenkor ugyanis egy egyházi személynek jelen kell lenni – fogalmazott a kitüntetett. – Így aztán Szent Lászlóhoz tényleg bensőséges kapcsolat fűz. Történelemtanárként kedvenc királyom, szentként a példaképem.

A lovagkirály a rendetlenségben rendet akart teremteni, tetteit mindig vállalta. Erre, az ilyenfajta tisztaságra ma is óriási szükség van, a végeredmény rajtunk múlik.
A kitüntetettek nevében Kuti József mondott köszönetet a városvezetésnek, mindannak, amit győriként Győrtől kaptak. A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400 éves évfordulója alkalmából a polgármester emlékérmet nyújtott át dr. Pénzes János szabadkai megyés püspöknek, dr. Pápai Lajos megyés püspöknek, dr. Németh Évának, a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjének, Szakács Imrének, a megyei közgyűlés elnökének, dr. Bóna László püspöki helynöknek és Kiss Tamásnak, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár igazgatójának.

A hagyományos körmenettel záruló püspöki szentmisét este 6 órától Tempfli József nagyváradi megyés püspök mutatta be. S ugyan a díszközgyűlés és a Szent László-szobornál tartott koszorúzás ideje alatt is esett az eső, végül az égiek is megenyhültek: a körmenetet kint tarthatták, fél 9-től pedig a Győri Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyén Liszt Ferenc Esztergomi miséjét hallgathatta meg a közönség a székesegyházban.

Harcsás Judit

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összefogtak a kutyákért az ovisok

Közel harmincezer forintot gyűjtöttek össze a nagybácsai és kisbácsai óvodások a győri állatmenhely… Tovább olvasom