Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Szent-györgyis disputa a környezet védelméről

Győr - „A környezetről való gondoskodás ott végződik, ahol a fogyasztás kezdődik?" – ennek a kérdésnek a jegyében hirdetett disputaversenyt a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Középiskola és Kollégium a győri gimnazisták és középiskolások számára.
A részt vevő csapatoknak három fordulóban – szónoki beszéddel, vitában érveléssel, hozzászólással, majd záróbeszéddel – kellett bizonyítani környezettudatos gondolkodásukat. Így például arról kellett véleményt alkotniuk, hogy milyen mértékben hat a vásárlókra a reklám, az akció és a díszes csomagolás, mindenki csupán annyit vásárol-e, amennyi termékre valóban szüksége van.

A zsűri döntése alapján első helyen a Kazinczy-gimnázium, másodikon a Deák Ferenc-szakközépiskola, harmadikon a Krúdy-iskola és a házigazda, Szent-Györgyi-iskola csapata végzett.

A városi dispután környezettudatos gondolkodásukról tettek bizonyságot a győri középiskolások. Fotó: Bertleff András
A városi dispután környezettudatos gondolkodásukról tettek bizonyságot a győri középiskolások. Fotó: Bertleff András

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírság az olcsó régészért

Budapest–Győr - Egymillió forintos bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság a megyei… Tovább olvasom