Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Szelídítik a Bakony-eret Bőnynél

Másfél hónapja kotorják az elmúlt években ˝megvadult˝, több árvizet hozó és sok kárt okozó Cuhai-Bakony-eret.
A tavalyi árvíz utáni helyreállítására kapott nyolcvankilencmillió forintból (a Concó menti munkák mellett) elindulhatott a Bakony-ér kotrása. Mezőörsnél október elején kezdődött a meder „helyretétele": mostanra Bana közelében dolgoznak, de a héten Bőnyön is elindulhat a kotrás.

Az érintett települések öszszefogtak, további segítséget kértek. A mostani mederkotrás ugyan érezhetően javítani fog a jövő tavaszi ár idejére a vízlevezetésen, emellett azonban árvízvédelmi műveket, zsilipeket, tározókat kellene építeni, hisz az elindult munka még a 2013-as árvíz utáni helyreállítás része. A mezőörsi, bőnyi, rétalapi, banai polgármester a további források bevonása érdekében még szeptemberben levelet írt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetőjének, s megyei országgyűlési képviselőknek, segítséget kérve. „Érdemi válasz egyelőre nem érkezett" – mondta Muraközi László bőnyi polgármester. Pedig úgy tűnik, több bakonyaljai község is csatlakozna Bana, Bőny, Mezőörs és Rétalap kéréséhez.

Kotrás: Banától Győr irányába dolgoznak a munkagépek, a Bakony-ér árlevezetését javítják. Fotók: Mészáros Mátyás
Kotrás: Banától Győr irányába dolgoznak a munkagépek, a Bakony-ér árlevezetését javítják. Fotók: Mészáros Mátyás


A bőnyi Róth Györgyné nyolcvanéves: utoljára 2010-ben jártunk nála, amikor a Cuhai-Bakony-éren levonult ár után összedőlt a cserépkályhája, a házában fel kellett törni a betont, megrepedt válaszfala lebontásra várt, s addig a konyhában húzta meg magát. Bár sok segítséget kapott, s sikerült helyreállítani a házát, még hónapokkal az ár után is napi száz zsák homokot öntött ki udvara végében. Akkor azt mondta: „Remélem, az én életemben, de a gyerekeimében sem lesz már ilyen katasztrófa." (Kisalföld, 2010. október 13.)

Négy évvel később végre elkezdték a benőtt, iszapos vízfolyás kotrását. „Hála istennek, végre ideérnek a munkagépek. Ez jó hír: az már kevésbé, hogy a házam előtt a vízelvezető árkot megint benőtte a gaz, pedig a szomszédasszonyommal még virágot is ültetünk a szélére. Azt mondtam a polgármesternek: ha egyszer kitakarítják, vállalom, mindennap kisöpröm az alját" – mondta az idős asszony.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Filmbemutató a zárt ajtók mögött a győri börtönben

Egyedülálló kezdeményezésként a győri börtönben vetítették le kedden az Ítélet Magyarországon című… Tovább olvasom