Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Szelektív hulladékgyűjtés és lomtalanítás

A megyeszékhelyen két éve vezették be a szelektív hulladékgyűjtést. A lomtalanítást idén más módszer szerint végezte el a kommunális szolgáltató. Győrben 2001 tavaszán helyeztek ki 130 úgynevezett gyűjtőszigetet.
Ezeken külön kaptak helyet a papírok, a műanyagok, a színes és a fehér üvegek tárolására alkalmas edények. A tapasztalatok alapján azonban hamar kiderült, hogy a legnagyobb mennyiség rendszeresen a műanyag flakonokból tevődik össze.

Az ilyen szempontból „legforgalmasabb" 30 városrészre ezért a tavalyi év második felében további 1–1 edényt is kiraktak – mondta érdeklődésünkre Kövecses Péter. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) üzemi technikusától megtudtuk: idén az első hat hónapban 320 tonna szelektív hulladékot gyűjtöttek be. A tavalyi hasonló időszakhoz képest ez 80 százalékos emelkedést mutat. A lakosság hozzáállása tehát kiemelkedőnek számít. A műanyagok mellett ettől az évtől lényegesen megugrott a szigeteken elhelyezett papírmennyiség is. Az elmúlt év második felétől kísérleti jelleggel 30 helyen fémes gyűjtőket is kihelyeztek, amelyeket a telítődés függvényében ürítenek.

Az emberek példamutatóan rendeltetésszerűen használják e rendszert. Elvétve fordul csak elő, hogy túl szennyezett hulladékot dobálnak a gyűjtőbe vagy nem azt teszik bele, ami odavaló. A tisztaság 95 százalék körül van, ami még a nyugat-európai országokban is nagyon ritka.
A Komszol idén új módszert vezetett be a megunt holmik összeszedésére. Ezúttal nem tettek ki konténereket, korábban a guberálók ugyanis, miközben válogatták a lomokat, a tartályok mellé szétdobálták azokat, sok felesleges munkát adva ezzel a szolgáltatónak.

A hat hétvégés akció során majd egy tucat járművel – kukásautókkal, valamint nagykonténeres és billenő platós gépekkel – gyűjtötték össze a holmikat. A lomtalanítási időszakban az egyes hétvégéken csak azokban a városrészekben lehet az utcára vinni a limlomot, ahonnan a gyűjtést és elszállítást a Komszol meghirdette.

A hat hétvégés gyűjtés szombaton fejeződött be, amikor is a Belvárosban, Szigetben, Újvárosban és Pinnyéden szedték össze a megunt tárgyakat. Kövecses Péter közölte: a korábbi 5 hétvége alatt 1200 tonna felesleget szállítottak el. Az előzetes tájékoztatásoknak köszönhetően veszélyes hulladékot nem nagyon raktak ki az emberek. A festékesflakonokat, akkumulátorokat, nagy mennyiségű autógumit jelzésértékűen a helyszínen hagyták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladják a Vasas Otthont?

Ha eladják a Vasas Otthont, a benne működő kulturális egyesületeknek költözniük kell. Pedig tagjaik… Tovább olvasom