Kisalföld logö

2018. 09. 19. szerda - Vilhelmina 13°C | 27°C Még több cikk.

Szegedi gitárverseny két győri első hellyel

Az elmúlt hét végén Szegeden rendezték az egyetemek zeneművészeti karain, intézeteiben gitár szakon tanuló művész-jelöltek országos versenyét.

A győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetét 4 hallgató képviselte a versenyen, s ketten kategóriájukban megosztott első helyezést értek el. A nyergesújfalui Nagy Tamás a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolából, a budapesti Bácsi Péter a fővárosi Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolából jött a győri egyetem gitár szakára. A két sikeres zeneművész-jelölt Roth Ede gitárművész tanítványa. Külön jelentősége az eredménynek, hogy a győrieken és a Miskolci Egyetemen kívül mindenütt van gitárművész mesterképzés.

A BA I. évfolyamosok versenyében I. helyezett lett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Szlama Annamária és a győri Nagy Tamás. Második helyezést nem adott ki a zsűri, harmadik helyezést ért el Kramenstetter Ádám, a Pécsi Tudományegyetemről.

A második korcsoportban - BA II-III. évfolyamosok – első helyen végzett a győri Bácsi Péter és a Szegedi Tudományegyetemről Kovács Viktória. A zsűri második és harmadik díjat nem adott ki. A kategória különdíját Rónai Dániel, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Sövény Olivér, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója kapta.

A III. korcsoportban a mesterszakosok versenyeztek. Első helyezést a zsűri nem adott ki, második lett Priskin Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Vajtó Gergely, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

115 éves a Veszprém-Győr vasútvonal

A Zirci Országzászló Alapítvány, az Ültess Fát Alapítvány és a Bakonyvasút Szövetség 2011. április 16-án, szombaton ünnepi rendezvénnyel emlékezik a 11. sz. Veszprém-Győr vasútvonal létesítésének 115. évfordulójára. Tovább olvasom