Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Széchenyi tér: aláírták az uniós szerződést

Győr - Zsúfolásig megtelt a győri városháza barna terme hétfőn délután a Széchenyi tér és környezetének felújításáról szóló támogatási szerződés ünnepélyes aláírására. A téma az elmúlt hónapokban nem egyszer politikai adok-kapok tárgya volt, amelynek hátterében az állt, hogy ugyan a kormány már tavaly ősszel döntött a csaknem 900 millió forint odaítéléséről, de a megállapodás előkészítése hosszú hónapokig húzódott.
Az önkormányzat idén tavasszal a szignók hiányában is nekifogott a beruházásnak, és annak első ütemét egy hete átadta. Megújult a burkolat, s a tér zenélő szökőkútrendszerrel, padokkal, fákkal, éttermi teraszokkal, különleges fényelemekkel gazdagodott.

Az ünnepi beszédekből a politikai korrektség érződött. Borkai Zsolt polgármester régóta várt pillanatról és arról beszélt, hogy az elmúlt egy hét bebizonyította: élő közösségi hely jött létre. Úgy vélte, a fejlesztés a második ütem befejezése után, jövő tavaszra a Belváros ékköve lesz tér. Köszönetet mondott a városháza munkatársainak, valamint Balogh Józsefnek, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács jelenlegi elnökének, és elődjének, Molnár Csaba kancelláriaminiszternek, amiért segítették a munkát.

A két szocialista politikus elismerően szólt a tervekről és a kivitelezésről. Balogh József, a város volt polgármestereként is szólt. Emlékeztetett egy 1998-as felmérésre, amelyből kiderült: a győriek szükségesnek tartották a felújítást, de úgy, hogy az ne menjen az egyéb fontos – például közlekedési – fejlesztések rovására. Emiatt az önkormányzat igyekezett központi támogatást szerezni a beruházáshoz: az európai uniós pályázat 2005-ben nyert is, de végül mégsem jutott rá. „A késedelem nem baj, mert a megvalósítandó program sokrétűbb, színvonalasabb lett" – tette hozzá dicsérően a politikus.

Fotók: H. Baranyai Edina


Molnár Csaba kancelláriaminiszter azt emelte ki: a fejlesztés szövetség a kormány, a város és a polgárok között. A csaknem 900 millió forintos támogatásról díszes emléklapot adott át Borkai Zsoltnak. A támogatási szerződést Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója és Borkai Zsolt írta alá.

A beruházás második ütemében jövő tavaszig felújítják Rákóczi utca egy részét, a Gyógyszertár közt, és akkor kövezik le a Lloyd átalakítási munkái miatt az épület előtt most elhagyott ötméteres sávot. Megújul a a bencés templom, a rendház és a múzeumpatika, valamint a megyei múzeum belső udvara. A két ütem csaknem kétmilliárd forintba kerül.

Olvasóink írták

  • 20. elemér 2009. augusztus 01. 13:22
    „Csinálhatnak ott bármit az nektek akkor se lessz jó. Mehettek legaláb most ott helybeli tüntetésekre.”
  • 19. belzebub 2009. július 23. 17:09
    „moderálva”
  • 18. Elefánt 2009. július 21. 23:02
    „A fáknak azért is "illik" kiszáradniuk mert az alattuk levő "termőtalaj" a Gardénia 40-60 cm vastag betontörmeléke! :-)))
    Ezt a teret Rodolfó sem csinálta volna jobban! :-))) Itt minden van, de hol? Tán a kalapban, vagy zsebben?
    Egy milliárd!
    Egyébként szép! Élvezzétek!”
  • 17. egy_győri 2009. július 21. 20:28
    „A sarki két ház homlokzata azért nem kész, mert azok részben magántulajokéi, és velük sem sikerült megállapodni az önrészről, hogy ki mennyit fizessen a felújításba a város mellett. De nem reménytelen, dolgoznak a projekten, talán hamarosan azokkal is történik valami.

    a tér meg valóban pancsolda lett... sajnos. Láttam már benne kutyákat mosni-mosdatni dolguk végeztével, gyerekeket fürdeni pucéran. Lassan szappant is adhatunk a kezekbe, és akár megnyithatjuk saját kis széchényi-fürdőnket is (az elnevezésre egy ismerős hívta fel a figyelmemet, találóan).”
  • 16. Accra 2009. július 21. 18:01
    „Bocs: kimaradt egy "a" betű, a növény HOSTA.”
  • 15. Accra 2009. július 21. 18:00
    „Az ülőalkalmatosságok közepébe ültetett Hostkkal jó melléfogtak. Ha valaki nem tudná: magyarul árnyékliliom a neve. Nem véletlenül, csak árnyékban fejlődik, napon kiég.
    Ma figyeltem, du. 3-kor éri el az árnyék a pad szélét:(( Előtte egész nap tűz a nap, amit a fehér gránit burkolat még erősít is. Mondanom sem kell, hogy már most sárgulnak, pedig 1 hete adták át... Tiszta pénzkidobás, szeptemberre mind ki fog pusztulni.
    A rozsdamentes szemetesek meg úgy rondák, ahogy vannak, nem passzol semmihez, és alig fér bele valami. Kinek jutott eszébe a gyönyörű kovácsoltvas kandelláberek tövébe ilyent rakni?? A Baross útun lévők sokkal jobban illeszkedtek volna oda.”
  • 14. peet12 2009. július 21. 17:40
    „Támlás ülőhely csak a vendéglátó teraszábn van, ott pedig fizetni kell. Ültem vasárnap egy órát támláson nem győri vendégeimmel. Szép szép mondták, jól megy ennek a városnak egymilliárdért nemzetiségi ingyenfürdőt nyitott. Meguntuk a féktelen hőbölgésüket, a strandhangulatot és inkább hazamentünk.”
  • 13. medvebocs 2009. július 21. 14:39
    „Elnézést, rosszul tudtam, a tér neve tényleg Széchenyi, nem Széchényi. A tér sarkán álló patikamúzeum kapta Széchényi Györgyről a nevét, tehát csak a patika Széchényi.”
  • 12. belzebub 2009. július 21. 13:11
    „Ha ez így folytatódik lassan a Gróf titulust is elé rakják,mert már az urizálás ma a módi.”
  • 11. medvebocs 2009. július 21. 10:56
    „#georgbob

    A teret Széchényi Györgyről nevezték el, de sajnos a sajtóban és egyre több helyen hibásan "Széchenyi"-ként emlegetik.”
  • 10. Arrabona 2009. július 21. 08:33
    „Széchenyi tér azaz Fő tér. Szebb lett mint a XX. században volt, de lehetett volna célszerübb és esztétikusabb is még, de nem volt más alternatíva.”
  • 9. georgbob 2009. július 20. 22:27
    „Cancer...biztos vagy benne?”
  • 8. mir 2009. július 20. 21:57
    „"A beruházás második ütemében jövő tavaszig felújítják Rákóczi utca egy részét, a Gyógyszertár közt, és akkor kövezik le a Lloyd átalakítási munkái miatt az épület előtt most elhagyott ötméteres sávot."

    És mikor csinálják meg a Kazinczy utcát, a Szabadsajtó utcát és a Stelczer utcát? Mert már unalmas hogy mindis a fennti mondatot lehet olvasni állandóan.”
  • 7. Cancer 2009. július 20. 21:49
    „Széchényi tér
    nem Széchenyi”
  • 6. VargaMiklós 2009. július 20. 21:38
    „Csak a Mentőállomást vigyétek innen JÓÓÓ messze. Erre ébredek, erre aludnék!!!!
    A tér úgy szar ahogy a képviselőnk megálmodta:::”
  • 5. GabeszI 2009. július 20. 20:18
    „A Molnár Csabikát úgy látszik befogadták Győrben. Remélem a szülővárosába már látogatóba sem jön haza. Csornán megszerettük ez a szép sudár Úriembert.”
  • 4. belzebub 2009. július 20. 18:15
    „Naná, hogy "Ott ahol a papok táncolnak"!”
  • 3. mir 2009. július 20. 17:48
    „2.

    Igazad van. A két házról nagyon szó sem esett eddig. Nem beszélve hogy amiket eddig megcsináltak a téren ugyanolyan fos színűre festették be mint amilyenek voltak mert így óccsóbb. Nemtom hogy miért írtóznak a színektől, a pálffy szerintem jóra sikeredett.”
  • 2. szószatyor 2009. július 20. 17:22
    „Engem meg az érdekel mi lesz a tér délnyugati sarkán lévő szürke és zöld épületek homlokzatával. Azok a leglepusztultabb házak a téren, omladozik a vakolatuk, undorító a színük, de mintha elfeledkeztek volna róluk, míg az összes többi amúgy is jó állapotút újrafestették. Ez már az n+1-edik cikk amiben azt olvasom, hogy tatarozzák viszont a bencés rendházat, aminek jelenleg is makulátlan a homlokzata. Valami maffialobby lehet a háttérben...”
  • 1. ti-a-bi 2009. július 20. 16:45
    „Ledöbbentő az a majomkodás amit közösen összehoztak.
    Díszoklevél, -netán járadék is dukál hozzá?

    A Széchenyi tér egy borzalom.
    Aki tervezte, annak fogalma nincs a pihenésről, egyetlen háttámlával rendelkező ülőke nincs.
    Vagy úgy gondolta, hogy ne itt nézegessenek, beszélgessenek az emberek, mert akkor rájönnek milyen silány ez a többre érdemes terület.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ami Nagy Bandó bögyében van

Győr - Nagy Bandó András humorista, korábban a Kisalföld humormellékletének állandó szerzője a… Tovább olvasom