Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Széchenyi: első nyári egyetem

Nyári egyetemet rendezett határon túli és inneni magyar egyetemisták részére a Batthyány Lajos Szakkollégium nemrégiben.
A győri Széchenyi István Egyetemen ez volt az első ilyen rendezvény. A húsz részt vevő diák Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről, valamint hazai egyetemekről-főiskolákról érkezett.

A nyári egyetem fórumot kínált az együtt gondolkodásra és párbeszédre a Kárpát-medence államaiból érkezett fiataloknak. Neves előadók, felkészült szakemberek segítettek körüljárni a közép-európai jogállami átmenet, az uniós csatlakozás és a regionális együttműködés kihívásai által felvetett kérdéseket.

A résztvevők a nyári egyetem ideje alatt projekteket dolgoztak ki kisebb munkacsoportokban. Ezek elsődleges témája a határon átívelő együttműködés új formáinak kiépítése volt. Ötletek fogalmazódtak meg az egyetemek, hallgatói önkormányzatok, szakkollégiumok, más ifjúsági szervezetek közötti olyan kapcsolatok kiépítéséről, amelyek kölcsönös előnyöket kínálnak a különböző országokban élő magyar fiataloknak.
A szakkollégium fontosnak tartotta, hogy a vendégek megismerjék Győr és környéke kulturális értékeit, ezért bemutatkozott a Mediawave, kirándulást, látogatást szerveztek Pannonhalmára, a győri városházára, színházba és élményfürdőbe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idősotthont bővítettek önerőből

Öt éve működtet Vígh István Écsen otthont az idősek számára, három éve alapítványi formában. Tovább olvasom