Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Száznál több tanár az utcán

Győr-Moson-Sopron - Több mint száz pedagógus van munka nélkül Győr-Moson-Sopron megyében. Az elbocsátási hullám idén nyáron folytatódhat.
Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egyetlen nyár során ennyi tanító és tanár került volna utcára – állítja dr. Jáki Katalin.

A Pedagógusok Szakszervezete megyei titkára a Kisalföldnek elmondta, hogy felmérésük szerint mintegy négyszáz pedagógus közalkalmazotti álláshelye szűnt meg Győr-Moson-Sopron iskoláiban. A számban nincs benne néhány olyan intézmény adata, ahol alapszervezet híján nem kaptak adatokat, benne szerepelnek viszont azok, akik alapítványi iskolába kerültek át, és már A munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak. Ennél pontosabb számokkal sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem az Oktatási Minisztérium nem tudott szolgálni kérdésünkre.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szolgáltatási főigazgató-helyettese arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megyében jelenleg 132 álláskereső pedagógust tartanak nyilván.
Az elbocsátási hullámot több tényező magyarázza. Turbók Arnold Bertalan, a megyei pedagógiai intézet igazgatója kifejtette: az alacsony gyermeklétszám miatt tucatnyi településen szűnt meg a felső tagozat vagy az egész iskola a nyáron. A nagyobb községek és városok önkormányzatai sok helyütt úgy döntöttek, csökkentik az osztályok számát, már csak azért is, mert az állam már nem a diákok, hanem a csoportok után ad támogatást. Az igazgató szerint a pedagógusok kötelező óraszámának megemelése ugyancsak sok tanító, tanár állásának elvesztését okozta.

Évek óta lehetett számítani a mostani helyzetre, erre azonban sem az oktatási szektor, sem a kormányzat nem készült fel. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina


Turbók Arnold Bertalan úgy véli, a pedagógusok elhelyezkedését nehezíti, hogy hivatásszeretetük miatt szakmájukban szeretnének dolgozni, amire azonban csekély az esély, a munkaerőpiac más területein pedig nehezen tájékozódnak. A tanítók, tanárok sokféle képzettsége lehetővé tenné számukra a banki ügynöki, az egészségügyi vagy a szociális munkát, ettől azonban általában húzódoznak. „A gyermeklétszám csökkenéséből adódóan évek óta lehetett számítani a mostani helyzetre, amire azonban sem az oktatási szektor, sem a kormányzat nem készült fel" – fogalmazott az igazgató.

Lapunkat megkereste egy állás nélküli tanár, akit az egyik győri középiskolából küldtek el tavaly nyáron. (Nevének közléséhez gyermeke védelmében nem járult hozzá.) Munkát azóta sem talált, január eleje óta pedig álláskeresési támogatást sem kap. Elmondta: a regionális munkaügyi központban eddig csupán gyógymasszőrképzést tudtak felajánlani neki, valamint kilátásba helyeztek egy számítógépes tanfolyamot.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a munkaügyi központ szolgáltatási igazgatóhelyettese ugyanakkor a Kisalföldet arról tájékoztatta, hogy számos szolgáltatást nyújtanak az elbocsátott tanítóknak, tanároknak. A „pályaelhagyó köztisztviselők" program részeként összesen 25 pedagógus álláskeresőt iskoláztak be. Sokan nyelvi, számítástechnikai, mérlegképes könyvelői, pályázatíró- és projektmenedzsment-, kéz- és lábápoló-, műkörömépítő-, valamint kereskedő-vállalkozó képzéseken vesznek, vettek részt.

Emellett éppen nekik ajánlják a hamarosan kezdődő pályaorientációs tréneri képzést. A végzettek iskolákban dolgozhatnának, ahol a pályaválasztást segítenék, illetve a gyenge (egyes, kettes) tanulókat zárkóztatnák fel. A cél az, hogy a munkaerőpiac képzett szakemberekre számíthasson. (Felmérések szerint jelenleg a szakmát tanuló fiatalok mintegy fele nem a szakmájában kezd dolgozni.)

Az elbocsátási hullám még nem ért véget. Jáki Katalin például arra számít, hogy a megye számos önkormányzata néhány hónapon belül kényszerül összevonásokra vagy intézménymegszüntetésre. A szakszervezeti titkár nevek említése nélkül hozzátette: biztosan tudja, hogy több Győr környéki faluban pengeélen táncol az iskola.

A megyei pedagógiai intézet rendszerébe tavaly száz, zömmel általános iskolai tanító és tanár jelentkezett be álláskeresőként. Az intézet összesen 44 pedagógust tudott kiközvetíteni az iskolákba.

Olvasóink írták

72 hozzászólás
  • 72. titi 2008. január 24. 15:45
    „Üdv gyakor! Köszönöm,és viszont kívánom neked is! :-)”
  • 71. gyakor 2008. január 24. 10:21
    „Kedves Titi!
    Ha még valaha visszaolvasol ide.
    Tökéletes egyetértés van közöttünk. Örülök, hogy mégis jelentkeztél.
    További szép napot: gyakor”
  • 70. titi+utolsó 2008. január 22. 19:59
    „Kedves Gyakor!
    Igazad van,visszaolvasgatok a fórumra.Egy valamit elrontottam,bevallom, a megszólítást.Nem mentegetőzni akarok de nem neked szántam.Az igazsághoz tartozik,hogy aki ebben a közegben él ahol a családban több pedagógus van,(jó pedagógus),többször elhangzanak ezek a problémák.
    Mindenkitől elnézést kell kérnem akit megbántottam,de én ezt a témát komolyan veszem,vettem,kicsit túl komolyan is,mert az életünk része.
    Minden jót kívánok: titi”
  • 69. Okoska 2008. január 21. 19:07
    „Kedves Gyakor!
    Sajnos igazad van. Szomorú, de ez a valóság! A rendszerváltozás egyik nagy vesztese a jövő nemzedéke, és ebből következőleg a nemzet jövője. Ezt nem észrevenni nagy hiba. Az értelmiség bezzeg sunyít. Antall megmondta: nekik csak egy fix fenék kell. Kerestek és azt lesik, ugyanakkor a társadalmat nem figyelmeztetik!”
  • 68. gyakor 2008. január 21. 14:30
    „Kedves Viktória! Nem akarok fehér holló lenni, csak utálom a kultúráltan vitatkozni nem tudókat.
    A kérdés csomag akkora, hogy külön vitanap kellene hozzá.
    Az iskolarombolást nyilván nem úgy értettem, hogy döntsük le. Sajnos az idő jónéhányat így is lerombol.
    Jelenlegi és elmúlt kormányainknak eddig soha sem volt fontos, hogy anyagilag rázzuk gatyába az oktatást, mert távlati célként ez viszi előre az országot. Ehelyett: kárpótolunk, privatizálunk, tömjük a zsebünket, nem sorolom, stb.
    A falusi iskolák léte, a falusi élet léte is. Igazad van, ott ahol ténylegesen létszámhiány van meg kell szüntetni az iskolát, és ésszerű megoldást kell találni. A megoldás viszont nem az, hogy oktatási reform címén,vagy okán, olyan létszámi kritériumokat állítunk, amely nem teljesíthető. Ezen túlmenően a fejkvótás rendszerről áttérni csoportkvótára, egyenesen az oktatás gazdasági értelembe vett megreformálására utal. Minél kevesebbe kerül, annál jobb az államnak, ez is kipipálható. A falusi iskolák elnéptelenedéséhez jócskán hozzájárul maga a lakósság is. Egyetértünk. Tapasztalati úton tudom, hogy a vidékről középfokra járó gyermekekkel sokkal kevesebb a probléma. Jobban kezelhetők, sőt eredményesebbek is sok esetben. Hagyok másnak is a csonton, had rágódjanak.”
  • 67. viktória 2008. január 21. 10:59
    „Kedves gyakor!
    Kösz a példamutató hangnemet,mely ma ritka, mint a fehér holló a véleménnyilvánítók körében. Mit értesz iskolarombolás alatt? A falusi iskolák bezárását, összevonását? Biztos vagy abban,hogy a minőségi oktatás összeegyeztethető a kis létszám miatti összevont oktatással.Biztos vagy abban, hogy egy kis közösség képes fenntartani és színvonalasan működtetni egy olyan intézményt,melyet sokkal nagyobb kapacitásra építettek,terveztek?Biztos vagy abban, hogy azért viszik a város környéki falvakból városi iskolába a gyermeket,mert oda csábítják a" fejpénz" miatt? Biztos vagy abban, hogy a falusi iskola, a falusi iskola pedagógusa, még ma is a falu kulturális fejlődésének meghatározó eleme, mely indokot a fenntartás mellett is oly sokan hangoztatnak?Hatásosabb lenne inkább indokolni azt, hogy miért nem szabadna olyan iskolákat bezárni,ahol a gyermeklétszám nem indokolja, mi több, a fenntartó önkormányzatokat megoldhatatlan helyzet elé állítja az intézmény fenntartása.(bér-energia és számtalan más költség) Persze,én is tudom,hogy az emberek kötődnek az intézményhez,ahova ők, gyermekeik,unokáik jártak,járnak de egy dolog az érzelem,másik a racionalitás,mint ahogy az élet számos más területén.Sajna ez alól ez a terület sem kivétel.Lehet engem ezért a véleményért virtuálisan megkövezni, de lehet okosan ellenérvelni is.Remélem ez fog történni.”
  • 66. gyakor 2008. január 21. 08:58
    „Kedves Titi!
    Ha már nem írsz, feltételezem, hogy beleolvasól még ebbe a fórumba. Nem értem miért kaptad föl a vizet. Visszaolvastam minden hozzászólásodat. Éppen Te vagy az egyik aki visszafogottan, mások sértegetése nélkül írod meg véleményedet. Erre van ma szükség és nem az egymást ócsárló, lebecsmérlő véleményekre.
    Hogy mi lessz a munkanélküli pedagógusból, azt az adott helyzet dönti el ugyanúgy, mint azt is, hogy tud-e szakmát váltani más területen dolgozó. Ezen a fórumon mindenki elmondhatja a véleményét. Ha nem tetszik, higgadtan ellenvéleményt mondhat mindenki. Ez nem jelent nagyröptü dumát. Ha Te a saját véleményedet akarod visszahallani mások szájából, azt hiszem rossz oldalon állsz.
    Az iskolarombolás, oktatás lezüllesztés azoknak a hibája akik az oktatást- mint sok mást is- pénz oldalról közelítik meg. Mindenki tudja, hogy ez nagyon-nagyon el van szúrva. A kérdés, hogy ezen hogy tudunk, vagy tudunk-e változtatni? Mindenesetre azzal nem, ha egymás torkának esünk. "Ha a mi disznónk megdöglött, dögöljön meg a somszédé is?"
    Nem a kioktatás szándéka vezet, amikor olyanokat írok, mint előző hozzászólásomban, csupán azt hangsúlyozom, hogy lehet más hangnemben is vitatkozni. Azt, hogy ettől minden megváltozik, úgy gondolom senki sem hiszi el.
    Kedves Titi! Ha valóban béketűrő és türelmes ember vagy, bizonyíthatod! További szép napot! Gyakor”
  • 65. Éva 2008. január 20. 21:39
    „kedves Táltos!

    Sajnos táltos módszerrel a dolog nem orvosolható.
    Az ország 18 éve kapitalizmusra szavazott, ott és akkor a mai helyzetet előrevetítette. Nem volt kész és ma sem kész az ország a "jóléti"állam feltételeit teljesíteni, ahol év tizedes/százados/ építkezés eredményeként a munkajövedelmek közötti szorzó alacsonyabb a miénknél, és a szakszervezetek megnézik, hogy kit fogadnak be tagjaikul, de azt a tagot aztán védelmezik is.

    viktóriával értek egyet/50. hsz/ A pedagógus, ha csak hivatástudata van szakmatudása nélkül, akkor tényleg nehezebben vált munkakört./a szakmáról tudja, hogy megtanulható bármiféle az./
    Az objektív helyzethez mindenképpen alkalmazkodni kellett volna.
    Most ébredezik mindenki: nem ilyen lovat akart, csakhogy a dolgok már nem visszaállíthatók.
    Az alkalmazkodást kell megtanulni inkább.”
  • 64. Táltos 2008. január 20. 21:11
    „Az a tény, hogy ennyi pedagógus került az utcára részben összefügg azzal amit írtál titi. Ugyanakkor az érdekvédelem itt szép hazánkban egyenlő a nullával. Ahelyett, hogy itt egymás torkának esnénk össze kellene fogni, és a kizsákmányoló multiknak és a saját hazáját eladó, eláruló politikai elitnek meg kéne mutatni, hogy azért a víz az Úr! No nem revolúcióra gondolok, meg afféle balhékra, mint amit a TV - nél vagy a parlamentnél rendeztek a fiúk. Valami látványos, de ugyanakkor a szolidalitást kifejező dologra. Kezdetben például arra, hogy most legalább együtt mondjuk azt: HIJJEJ PITU menj a ... (francba) :-)”
  • 63. titi 2008. január 20. 20:29
    „Gyakor!
    Tanárból masszőr,orvosból hentes,tanítónőből csirkenevelő,
    mérnökből kukás? stb.Hol élünk? Senkit nem nézek le,én is proli gyerek vagyok,két kezi munkás,mindenkire szüksége lenne az országnak.Van a világon még erre példa?Hagyjuk már a nagyröptű túlokosnak lévő dumát mert én aztán egy béketűrő türelmes ember vagyok.
    Az állam b...ta el hogy darabra mérték már elnézést a gyerekeket,faluból bevitték sokszor a gyengébb városi iskolába az apró 6-7 éves gyerekeket napi40 km -t utaztatták odacsábitva a fejkvótáért a szerencsétleneket, falun meg a még pár évvel ezelőtt tiz-húsz milliókat ráköltött iskolát bezáratják,tanárok utcára dobva.
    Lehet itt irogatni bármit,rajtunk röhög egész európa ahova szeretnénk tartozni,de ilyen felfogással és ambícióval , vezetéssel egy helyre lehet elmenni! Sz...ni!
    Ezt a fórumot ezennel befejeztem akármilyen bunkónak fognak ezután szólítani,de ez a véleményem,és bárki firkálhat ide akármit,nem fog megváltozni.
    Tisztelettel: titi”
  • 62. pancser 2008. január 20. 20:14
    „Kedves Kinga! Nem kell szemeállítani a munkást a pedagógussal. Mind a kettő bérből és fizetésből él! A gyerekek nevelése, tanítása a lehető legfontosabb dolog, amelyet nem lehet belső indíttatás nélkül csinálni, ezt hívják hivatástudatnak. A jó munkás ügyel a hírére és nem ad ki silány munkát a keze közül, ez is hivatástudat. Egyiküket sem veszik emberszámba, ha leépítésről van szó, egy bezárt gyárnál iskolánál nem számít ki milyen kvalítású volt. Könnyen lehet, hogy egy pedagógusból kereskedő, áruházigazdgató lesz pedig pedagógusnak lenne a legjobb. A kiváló szakmunkás ha biztonsági őrnek, biztosítási ügynöknek megy, ő sem fog visszatalálni a szakmájába. Magyarul a szembeállítás hamis álláspont és nagy hiba, hogy a szolidarítás a mai magyar társadalomnak nem erénye!”
  • 61. gyakor 2008. január 20. 19:39
    „Ismét aktuális, jóval előbb írt hozzászólásom, ezért megismétlem.

    "Száznál több RUHAKÉSZÍTŐ SZAKMUNKÁS az utcán." !!!!

    Ha a fenti címet olvassátok az újságban, akkor nagy valószínüséggel most a két tábor ezen vitatkozik, és biztos vagyok abban, hogy ugyanúgy a sértő kifejezések hangján.
    Kedves kötekedő, mások szemében szálkát találó hozzászólók!
    39. hozzászólónak nagyon is igaza van.(addig viszont már seni nem olvas le)
    Akkor amikor ilyen helyzetben van az ország, a képzett munkaerőt nem becsülik, alúlfizetett minden szakterület, belemegyünk egymást szapuló vitákba. Egyébként nincs kivétel a vita stílusát, hangnemét illetően. Mindkét táborban vannak józanak és eszüket vesztettek. Gondolkodjunk már el egy kicsit és tényleg 10-ig számolás után írjuk le gondolatainkat.”
  • 60. Zitu 2008. január 20. 17:23
    „Kinga! Az eltérő véleményeket is tiszteletben tartjuk.Ám itt nem csak a pedagógusról szól a fáma! A községekben megszűnő iskolák helyett nem lesz "másik",un.multisuli.Nincs másik munkahely.(Ja,és a falu is elsorvad.)Míg egy bezárt élelmiszerüzletben dolgozó talál munkát az egymás után,(sőt ,mellett)épülő marketek egyikében.”
  • 59. Kinga 2008. január 20. 17:01
    „A pedagogusok tahonak, szégyenletesnek mondják azokat az embereket,akiknek eltérő a véleményük.Pedig tisztelni kellene a más nézőpontot is.A munkásembertől már mindent elvettek.Nincs joguk, szakszervezetük,indok nélkül elküldhetik stb.Az uj rendszer teljesen megnyomoritotta őket.Ettől nem lett jobb az állam helyzete, most egy kissé feljebb tisztogatnak.Ehhez a hivatástudatnak nincs semmi köze!Inkább vegyenek példát azoktol,akiket már párszor lapátra tettek és szonélkül költöztek az ország másik felébe, a megélhetés jobb reményében.”
  • 58. titi 2008. január 20. 16:43
    „Viktória!
    Amit írsz azzal egyetértek.Máshogy fogalmazok az egyik véleményemben.NEM ETIKUS! Hogy mikor éhbérért dolgoztak a pedagógusok akkor nem tudták hogy létezik ez a hivatás.Most hogy valamivel jobban meg vannak fizetve,és a megélhetés a tét akkor már tudom hogy mi a hivatásom.
    Egy jó indulatú kivánság: az ilyen soha ne tanítsa a gyermekedet.”
  • 57. Fernando Torres 2008. január 20. 16:26
    „Defo! ki vagy te,hogy ismeretlenül ítélsz?te egy szarházi vállalkozó vagy,akinek persze papíron nincs jövedelme,aki 4 órára jelenti be az alkalmazottat,vagy még arra se.Nissan terepjáróval járkál,amit az adóból ír le! éppen abban a mocskos kommunista rendszerben nem engedték a 4es tanulót az ipariba, mert felháborodott a párttitkár felesége,hogy 4es tanuló ne menjen ipariba szakmát tanulni, hanem eltanácsolták gimnáziumba, szakközépbe,aztán semmi se lett a többségből!művelődésszervező,szociálpszihológus stb. aztán gyorstalpalón elvégez valami szakmát,hogy hozzád hasonló vállalkozó, maszekhoz elmenjen rabszolgasorsba, aztán te meg adsz neki valami éhbért, betegen is megy dolgozni,mert félti a helyét,szóval ismerem a fajtádat!tisztelet a kivételnek,ha van!”
  • 56. viktória 2008. január 20. 15:57
    „Kedves Zitu! (amennyiben viki én vagyok!)Mennyiben gyermekellenes az én gondolkodásmódom?

    Kedves titi! Elgondolkodhatom azon amit válaszodban írtál, de az a tényeken nem változtat.Neked nem a pedagógus leépítés a problémád, hanem annak mikéntje, azaz személyes sérelmed amit én max. megértek, mert én is találkoztam hasonló esettel,esetekkel.Ez a történet azonban egészen másról szól.A vámos,a speditrőr a pénzváltó éppen olyan kárvallottja a "történéseknek",mint az elbocsájtott pedagógus.Élni akar ő is,mint mindenki más, és ha pedagógus végzettsége van,akkor ki tilthatná meg,hogy visszatérjen az elhagyott pályára.Nyilván az elbocsájtott pedagógusokat sem tiltják el attól a munkakörtől amelyben érzésük szerint érvényesülni tudnának.A jó szakembert általában megbecsülik,megtartják.Az esetek többségében valószínű, hogy ez a pedagógusokra is érvényes.Kivételek természetesen vannak és mindíg lesznek is.Csak mindíg tudni kell,hogy kit kell hibáztatni.”
  • 55. titi 2008. január 20. 13:35
    „Kedves Viktória!
    Az én feleségem 45 évesen került az utcára,úgyhogy nem most kezdte a pályát.Orvosok,jogászok,szakmunkások lettek akiket megtanított írni olvasni.Mindenki tiszteli a lakhelyén,és megbecsüli.Sajnos akinek több ideje maradt az igazgatónővel munkaidőben,hosszított szünetekben kávézni,tett róla hogy olyanokat küldjenek el akik egy kicsit többet követelnek maguktól és a kollégáktól,mindezt a gyerekek érdekében.Most utcára kerülő pézváltók vámosok,speditőrök akik 20éve elhagyták a ped.pályát mert nem 35 ezer ft-ot hanem a 10 szeresét keresték,most pofátlan módon nyomulnak a pedagógus pálya felé.(20 év kihagyás után) szerencsére a legtöbben eredménytelenül.
    Hozzáteszem az orvosok akiket az én,te,és szüleink adójából tanítattak ki,szintén külföldön dolgoznak akkor mikor két hónapot kell várni egy szakorvosra,vagy fogorvos akinek a 99% bevétele osztrák páciensek kezeléséből folyik be.És kinek nem tellik fél millióforintos fogakra?Akinek az adójából tanult.Érdemes ezeken elgondolkodni,mielőtt vitába szállnál valakivel.”
  • 54. Zitu 2008. január 20. 12:21
    „Viki! Nem tudom mi a foglalkozásod,de remélem nem vagy gyermekközelben!
    Csak bizakodni tudok,hogy nem ilyen gondolkodású emberkék lesznek a jövő Magyarországáért,mert akkor?!...”
  • 53. defoe 2008. január 20. 11:37
    „Fernando!
    Belöled fröcsög a gyülölet, és nem tudsz logikusan gondolkodni. Sajnos nagy részben, ilyenekkel van tele az ország. Amit azért tudatni szeretnék veled, Én egyik oldalhoz sem tartozom. Vállalkozo vagyok itthon, és külföldön egyaránt. Nem szellemi, termelö vállalkozás. Annak idején anno/ 40év/ szegény anyám mondá, tanulj fiam, hogy ne kelljen dolgoznod az életbe. Itt tartunk most, ebben az országban. Én növelném a vállalkozást, de sajnos nem tehetem, mert jelenleg nem állnak rendelkezésre megfelelő szakemberek, melyeket alkalmazni tudnék. Diplomásokkal kitörölhetem a seggem, mert nem termeli meg a bérét, ha alkalmazom. Fizetni meg csak ugy tudok. / Bért, adot, egyeránt/ A GDP csak megtermelt érték után növekszik. Lehet müvelt az ország/most már tulmüvelt is/ nem jutunk elöbbre.Az állam finanszirozta a tanulást, most meg finanszirozza a megélhetést is?
    Kérdezem Én? Miböl? A kapitalizmus pénzről szól, és gondolkodásbol áll. Ha gondolkodtak volna az emberek, akkor most nem 3 diplomájuk lenne, hanem csak egy, de mellette 2 szakma viritana, és biztos megélhetés.”
72 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fitt nagyik akarnak lenni

Győr - Szinte egyetlen olyan szakmát sem talált a Kisalföld Gyerekegyetem hallgatósága csütörtökön,… Tovább olvasom