Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 4°C

Szarvas utcai robbanás - Megkezdődött a négy vádlott pere Győrben

A vád szerint három éve főelzáró csapot és gázórát loptak egy félig üresen álló bérházból, a kiömlő, majd berobbanó gáz több embert megsebesített.
Megkezdődött hétfőn a Győri Törvényszéken annak a négy férfinak a pere, akik a vád szerint három éve főelzáró csapot és gázórát loptak egy félig üresen álló bérházból, a kiömlő, majd berobbanó gáz több embert megsebesített, 12 otthont pedig lakhatatlanná tett.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a házból ellopott színesfém értéke nem érte el a 20 ezer forintot, az okozott kár viszont mintegy 53 millió forint volt.

Robbanás után. Fotó: Kisalföld-archívum
Robbanás után. Fotó: Kisalföld-archívum

A négy vádlott közül csak egy jelent meg a bíróság előtt, ő mindvégig azt hangoztatta, nem volt ott a lopásnál, nem érzi magát bűnösnek sem abban, sem a másik vádpontban, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszély-okozásban.

Az egyik vádlott levélben arról tájékoztatta a bíróságot, hogy Olaszországban tölti börtönbüntetését, két társuk pedig a bíróság előtt megjelent fiatalember elmondása szerint Hollandiában, illetve Nagy-Britanniában dolgozik.

A győri szarvas utcában 2011. január 18-án délután történt a robbanás. A detonációban két lakó és három, éppen a gázszivárgás elhárításán dolgozó tűzoltó sérült meg, utóbbiak egyike súlyosan.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Választás 2014 - Esküt tettek a megyei területi választási iroda tagjai

Áttekintették az országgyűlési választásokat szabályozó legfontosabb jogszabályokat is pénteken. Tovább olvasom