Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Szamuráj bácsit önkéntesekkel keresték Győrben

Sajnos nem találták meg Emil bácsit vasárnap. Lánya, Máté Lilla nem adja fel a keresést.
Itt írtunk arról, hogy az idős nyugdíjas lánya, Máté Lilla az egyik közösségi portálon szervezett keresést édesapja megtalálására. Sajnos nagyon kevesen csatlakoztak hozzá, rajta kívül mindössze tízen. Közülük négyen a győri Arrabona Városvédő Egyesülettől, míg szintén négyen a Tatabányai 4x4 Terepjárós, Polgári Védelmi és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettől és még két önkéntes.

A gyülekezőt a Kisfaludy-szobornál tartották délelőtt 10 órakor. Mindenki arról beszélt, hol lehet a július 18-án eltűnt idős bácsi. Mivel Emil bácsi mindkét lábát amputálták, kismotorja nélkül közlekedni nem tud. A jármű pedig maximum egy napot bír ki töltés nélkül.

Eligazítás. Addig keresi édesapját Máté Lilla, míg meg nem találja.
Eligazítás. Addig keresi édesapját Máté Lilla, míg meg nem találja.

Több gyógyszert is szednie kell naponta, ezek sincsenek nála, mint ahogy telefon és iratok sem. Bár kevés volt a remény, mégis motorral, terepjáróval, kerékpárral és gyalog indultak kutatni a Püspökerdőbe. Ez volt az idős férfi kedvenc helye, remélték, hátha itt a nyomára akadnak. Sajnos nem találták meg.

„Az erdő után az újvárosi tónál is kerestük, ide is szeretett eljárni – mondta a Kisalföldnek Máté Lilla. – A Gyepszél utca környékét is megnéztük, hisz rendszeresen vitte erre is az útja. Akikkel beszéltünk, mindenki ismerte édesapámat, de két hete nem látták. Nem tudom, mi lehet most vele, szeretném megtalálni. A rendőrségen is bejelentettem. Egyszer körbenéztek, de ez ügyben senkit sem érek el a hatóságtól telefonon. Viszont szeretném megköszönni mindenkinek, aki ma vette a fáradságot és áldozott édesapámra a szabadidejéből. Bízom benne, hogy a nyomára akadok, nem adom fel, hisz remény mindig van" – fogalmazott Máté Lilla.



Megkerestük a Győri Rendőrkapitányságot is Emil bácsi eltűnésével kapcsolatban. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy eltűnés miatt országos körözést adtak ki. Ha valaki információval rendelkezik a férfi hollétével kapcsolatban, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Zrínyi u. 54.), vagy hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-96/417-329-es hívószámon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jeti járt Kunszigeten, győzött az ETO, mesebeli volt a Hold - Ez történt hétvégén!

Fának ütközött egy személygépkocsi Sopronban, Kunszigeten egy menekülő jetit fotóztak le, 3-0-ra… Tovább olvasom