Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Számon kérjük az ígéreteket a győri városvezetőkön

Győr - Dunát lehetne rekeszteni a sok ígérettel, ami az elmúlt egy évben Győrött elhangzott. Utánajártunk, hogyan áll a teljesítés.

Csaknem egy év telt el az új győri önkormányzat megalakulása óta. A választási kampányban, majd az októberi alakuló közgyűlésen polgármesteri programjában Borkai Zsolt számos konkrét, így számon kérhető ígéretet tett. Ezek között szerepeltek olyan – négy év alatt teljesíteni kívánt – hangzatos szlogenek, mint az idegenforgalom fellendítése, a közlekedés gyorsítása, városstratégiai testület létrehozása, a kevesebb kátyú, az ügyfélbarát önkormányzat, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a várakozási idők csökkentése a szakrendeléseken. A megyeszékhely három alpolgármestere ugyancsak nem fukarkodott az ígéretekkel. A Kisalföld szembesítette az elhangzottakat a valósággal.

Borkai Zsolt: kátyúk, turisták

Borkai Zsolt győri polgármester a közgyűlés tavaly októberi alakuló ülésén hirdette meg programját, amit négy év alatt szeretne teljesíteni. Ezekből szemezgettünk fontos mondatokat, és megnéztük, mi történt egy év alatt.


Kátyúmentes, jó minőségű, biztonságos közlekedést kell kialakítani Győr egész területén. Rövid időn belül el kell kezdeni a jelentős közlekedési beavatkozásokat nem igénylő beruházásokat, az átalakítások kivitelezését.

Az önkormányzat forgalomkorszerűsítési programot hirdetett meg, amire idén 80 millió forintot szán. Ennek részeként átalakították a József Attila út–Templom utca–Jereváni út, a Teleki utca–Szent István út kereszteződését, több csomópontba olyan szerkezet került, ami mutatja a piros jelzésből hátralévő időt. Emellett számos helyen a felfestés megváltoztatásával igyekeztek javítani a közlekedés biztonságát. Tart a közlekedési lámpák rendszerének felülvizsgálata. A változtatások hatása nehezen mérhető fel, a város csúcsidőben továbbra is bedugul. Idén lakóutca-felújítási program is kezdődött, több mint 250 millió forintból.


Ügyfélbarát hivatali rendszer megteremtésére van szükség.

A győri polgármesteri hivatal az év elején indította el a lakossági kapcsolatvonalat, amely a 96/500-180-as számon érhető el. Márciusban adták át az adóügyi osztály új, modern ügyfélfogadóját. Átalakították az anyakönyvi hivatal ügyfélfogadóját is, így már megoldható a személyi titok védelme – korábban előfordult, hogy míg valaki a házassági szándékát jelentette be, más ugyanabban a légtérben apasági nyilatkozat megtételére készült... Július óta az okmányirodai csekkek az okmányirodában is feladhatók. A tervek között szerepel, hogy jövőre okmányirodai kirendeltség nyílik a közlekedési felügyeletnél, hogy az ilyen típusú ügyek miatt ne kelljen a belvárosba zarándokolni.


Az önkormányzat társaságainál, cégeinél vagyonkezelő holding létrehozásával hatékonyabbá, átláthatóbbá kell tenni a költségvetési pénzek felhasználását.

A vagyonkezelő holding eddig nem jött létre, a cégügyeket a nyilvánosságban sokkal inkább az uralta, hogy a szocialisták nem kaptak annyi igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági helyet, amennyi a korábbi ciklusokban „járt" az ellenzéknek.


A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház rendszeres támogatásával csökken a szakrendelőkben a várakozási idő.

A városi önkormányzat idei költségvetésében negyven százalékkal több pénz szerepel a megyei fenntartású intézmény támogatására, mint tavaly.


A győri kulturális fesztiválokat vonzóbbá kell tenni a turisták számára is. Idegenforgalmi programot kell kidolgozni. Meg kell őrizni és vissza kell adni a Belváros értékeit. Hatékonyabb városmarketinget kell megvalósítani.

A polgármesteri program egyik leghangsúlyosabb ígérete volt a városi idegenforgalom fellendítése. A közgyűlés júliusban turisztikai koncepciót fogadott el, szeptemberben pedig jóváhagyta a Belváros fejlesztési tervét. A városháza ősszel pályázatot nyújt be a Széchenyi tér rekonstrukciójára és a Káptalandomb múzeumnegyeddé alakítására. A Dunakapu tér fejlesztésére ötletpályázatot hirdettek. A fesztiválok eddig feltehetően nem vonzottak több turistát, noha a Győri Nyár nyitányára az Omega-koncertnek köszönhetően 50 ezren voltak kíváncsiak. A jobb városmarketinget szolgálta, hogy Győr több rendezvényének Budapesten is tartott sajtótájékoztatót – az országos média ezeket jobbára mellőzte –, valamint hogy nyáron óriásplakátokon, illetve az országos és a regionális sajtóban reklámozták a város értékeit.


Győr létrehozza a városstratégiai testületet önálló pénzalappal. Feladata lesz a tudatos, a napi pártpolitikának nem kiszolgáltatott városfejlesztési koncepció kialakítása.

A szervezet nem jött létre.


Támogatni kell a munkahelyteremtő kis- és középvállalkozásokat.

Az önkormányzat ugyan együttműködési megállapodást kötött az ipartestülettel, a megyei kereskedelmi és iparkamarával, valamint a Kisosszal, illetve lehetővé tette, hogy a kisebb vállalkozások pályázhassanak fejlesztéseikhez önkormányzati forrásra, de a kalapban idén csupán 8 millió forint van.

Fontos a panellakások további felújítása, de a hangsúly a szabályozott hőgazdálkodáson lesz.

Kísérleti jelleggel zajlik néhány győri lakóépület átalakítása úgy, hogy a fűtés lakásonként szabályozható és mérhető legyen.

**********

Ottófi Rudolf: iskola, musical


Győrnek segíteni kell a kistérség településeit, hogy megtarthassák iskoláikat, különben felbomlik a falvak közösségi élete.

Szakemberek szerint határozott siker, hogy nem emelkedett a
falvakból bejáró diákok száma Győrben, ami ennek az ígéretnek a betartásával magyarázható. Az önkormányzat oktatási irodája ugyanis önmérsékletet kért a városi intézményektől, hogy lehetőleg kisebb számban vegyenek fel bejáró tanulókat.


A győri önkormányzat garanciát vállal a kismegyeri iskoláért, amely több évtizede a Kölcsey tagintézményeként működik.

A Simon Róberttel tett ígéretet betartották, ennek értelmében ha legalább húsz gyermek itt tanul, az önkormányzat engedélyezi elsős osztály indítását. Néhány hónapja azt is bejelentették az alpolgármesterek, hogy ha ez beválik, akkor a garanciát kétévenként kiterjesztik a rá következő négy évre.


Március végére elkészül „a digitális város" megvalósítási tanulmánya. „A teljes rendszer kiépítésébe a tanulmány elkészülte előtt nem akarunk belevágni, de azért hangsúlyozom, az időt sem akarjuk húzni."

A megvalósítási tanulmány elkészült, de digitális város helyett egyelőre csak városrész létezik – az is próbafázisban. Révfaluban sikerült letenni a rendszer alapjait, de ezt tényleg szó szerint kell érteni, egyelőre még tesztelik ott is rendszert. Az intelligens város már évek óta álom és egyre nyilvánvalóbb, hogy nem Győr sikersztorija.


Idén nyáron két előadással a megyeszékhelyen vendégszerepel a Budapesti Operettszínház társulata: a világszerte népszerű musicalt, a Rómeó és Júliát mutatják be.

Az előadás elmaradt, a helyszínként kiszemelt ETO-stadion átalakítása ugyanis még javában tartott (s tart most is). A musical helyett az Omega koncertezett Győrben – ez lett a nyár legnagyobb „dobása".

**********

Simon Róbert: utca, bölcsőde


Huszonkét „kritikus" helyszín Szabadhegyen és Kismegyeren: elsősorban a közlekedés és a csapadékelvezetés jelent problémát, ezeket kell orvosolni.

A lakóutcaprogramba bekerült a Gábor Áron (ez hamarosan elkészül), s bár idén valószínűleg már nem, de jövőre elkezdődhet a Templom utca felújítása is. A csapadékelvezetési terv első (I/A) fele elkészült, az ígéretek szerint ezt is folytatják.


„Példát mutatva tettem felajánlást én is, és arra szeretném felszólítani a Győrben és környékén élőket, támogassák a kismegyeri templom építését. Én magam szeretném a még szükséges engedélyeztetési eljárást gyorsítani, s a közgyűlés tagjainál lobbizom azért, hogy a közgyűlés is támogassa eszközök beszerzését."

A templom építése elsősorban egyházi feladat, s egyelőre nem kezdődött el a kivitelezés.


Simon Róbert a gazdasági program ismertetésekor azt mondta: a bölcsődei férőhelyeket 30-cal, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást 500 készülékkel bővítenék.

Tervezési fázisban van mindkét beruházás, jelen pillanatban úgy tűnik, a jövő évi költségvetésbe már bekerülhetnek ezek a tételek, s akkor 2008-ban megvalósíthatják az elképzeléseket.


Több pénz jut a sportra.

Az utánpótlás-nevelésre és a tömegsportra idén több jut, mint tavaly.

**********

Németh Zoltán: E.ON


Lakossági észrevételek nyomán a Török Ignác utcai állatmenhelyet egy kevésbé zavaró helyre, a Pápai úti hulladéklerakó melletti területre telepítik.

Az új menhely átadása néhány hete, augusztus elején megtörtént – ebben szerepe volt Simon Róbertnek is.


A 2007. tavaszi költségvetési javaslat tartalmazni fogja a graffitik eltüntetéséről szóló tételt.

Graffitik még mindig elcsúfítják Győr köztereit, ez ellen azért nem sikerült tenni, mert jelenleg nincs olyan technológia, ami „szellemképek" nélkül letöröl minden firkát a falakról – mondta az alpolgármester. Ajánlatokat kért és kapott is egyébként a város, de csak azért fizet, ami biztos sikert hoz.


Munkaerőpiacról kiszorultakat, gyesen lévőket vagy nyugdíjasokat lehetne foglalkoztatni a parkgondnoki szolgálatban, akik területük gazdái lennének.

Jelenleg kilencvenen dolgoznak ilyen formában, a program tehát elindult. Az alpolgármester nem titkoltan egyik fő feladatának tartja a köztisztasági programot, amelyre 60 millió forinttal többet költ a város, mint tavaly.


Sok a probléma, amelyeket hetekig nem javít ki az áramszolgáltató, tűrhetetlen, hogy a város kifizeti az átalánydíjat, s közben nincs közvilágítás. „Vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy kilépünk a szabadpiacra, s más szolgáltatók felé is megnyitjuk az utat, azaz közbeszerzési eljárás keretében keresünk partnert a közterületi áramszolgáltatásra."

A város azóta is keresi ennek lehetőségét, a szakértői anyag néhány héten belül valóban elkészül – ígéri újfent az alpolgármester. Tény, az áramszolgáltatóval kötött szerződés felülvizsgálata a legnagyobb feladatok egyike, de az is, hogy a közvilágítás nem javult jottányit sem a városban.


Bővítik a Petőfi híd lábánál lévő parkolót. „Akár már ebben az évben el tudjuk kezdeni bővítést, ami azt jelenti, hogy a volt korcsolyapálya felé nyitunk."

Egyelőre nem történt az ügyben látható előrelépés, de úgy tudjuk, az ígéret ettől még tartható, merthogy tervbe vették a területen a fák kivágását.


Nemzetközi versenyuszoda létesítésére terjeszt elő javaslatot a győri közgyűlésnek a Fidesz-frakció.

Ez megtörtént.

Hancz Gábor–Sudár Ágnes

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roma középiskolások

Győr - A győri, Győr környéki roma kisebbségi önkormányzatok és a Vocational Academy összefogásának… Tovább olvasom