Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Számháború, de minek?

Győr - Ottófi Rudolf győri alpolgármester szerdán sajtóközleményben reagált Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke által a keddi sajtótájékoztatón elhangzottakra.
„Az MSZP győri szervezeténél kifogásolják azokat a konstrukciókat, melyeket a város vezetői támogathatónak tartanak. Valószínűleg azért, mert nem értik a lényeget.

A talán leglényegesebb pont a művészeti és kulturális központ esetében, hogy erre a célra jelenleg nem áll a győri önkormányzat rendelkezésére a kivitelezés teljes összege. A következő probléma az, hogy a telek sem az önkormányzat tulajdonában van. Így olyan elfogadható konstrukciót kell találnunk, amellyel kielégíthető a művészeti és kulturális központ szocialisták által is támogatott igénye. Neupor Zsolt képviselőtársamnak tudnia kell, hogy az előterjesztés keretszámokról szól, mely a maximált felső határt tartalmazza. Ettől a keretszámtól gazdasági megfontolásokból csak lefelé lehet eltérni. Ez a határértékszám adja a lehetőséget a részletes kiviteli és fenntartási tervek elkészülte előtt a befektetőkkel való tárgyaláshoz és teszi lehetővé a befektetőnek a banki konstrukció kidolgozását. Így a jelenlegi számháború értelmetlen. A tervvel tehát még a későbbi közgyűléseken találkozni fogunk. A csütörtöki közgyűlési döntés ahhoz kell, hogy elindulhasson a szakértői munka, az építészeti, műszaki és pénzügyi tervezés.

A multifunkcionális csarnok elképzelése annyiban különbözik a művészeti és kulturális központ tervétől, hogy a város tulajdonában lévő területre épül, melyért a befektető bérleti díjat fog fizetni. A tervezet szerint a város évi 150 millió forintért 30 napra használhatja a csarnokot, amelyet ha szándékaink szerint bevételt generáló rendezvényekre, vásárokra használunk, akkor ez az összeg megtérülhet. Erre országosan is van példa!

Oktalan tehát a vészharangot kongatni és azt a látszatot kelteni, hogy értelmetlenül, rossz gazda módjára cselekszik a városvezetés. A törvényességi kereteken belül közösen, a közgyűlés frakcióinak szakértők bevonásával kell a legjobb döntést meghoznia. A jelenlegi városvezetés ezen munkálkodik" – áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 2. Pedagógus 2008. július 04. 10:41
    „Jó lenne már egyszer a mosolygós képű Ottófy Úrtól arról hallani, hogy minek kell Győrnek ennyi ki tudja hány csillagos " biznisz hotel",konferencia terem , kultúrális központ s egyéb megalomániás épület. Miért nem építenek a fiatal házasoknak ,- akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni- bérlakásokat? Ne " milliomosékat " segítsék újabb anyagiakhoz juttatni, hanem a rászorulókat! Ebben a városban semmi ilyen irányú célról nem lehet hallani. Szeretnénk már arról olvasni, hogy nem csak 80 m utat, vagy 5 , 6 játszóteret adtak át nagy csinnadrattával, hanem 2o fiatal beköltözhetett új otthonába. Igaz ez nem hozna hirtelen akkora hasznot, mint az elején felsoroltak.”
  • 1. Etna 2008. július 03. 21:22
    „Káposzta: egy konyhakerti zöldség, melynek olyan a mérete és a bölcsessége, mint egy emberi fejnek, mint pl. Ottofinak”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SZDSZ: ha Győr maga csinálná, jobban járna

Győr - Az olajgyár helyén megvalósítandó kulturális központról és az Adyvárosba tervezett… Tovább olvasom