Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Szállítások a Dunán, bő vízzel

Az év hátralévő hónapjaira is bő vízre és sok szállítanivalóra számít a Győr–Gönyű Kikötő Rt. A társaság fogadókész a reménybeli nagy gabonaexportban való részvételre.

A dokk: A kikötő kétszáznegyven méter hosszú dokkjában most egyszerre három hajó rakodhat ki, illetve be.
Gabonástalálkozó

Az Euro File Agrár Logisztikai Klub a napokban a Győr–Gönyű Kikötő Rt. irodaházában találkozott az ország legfontosabb gabonakereskedő cégeinek képviselőivel. Sem a helyszín, sem a találkozó időpontja nem tekinthető véletlennek. Magyarország egymillió tonna gabona exportjának támogatásához kérte Brüsszel segítségét, s a szállításban döntő szerephez juthat a vízi szállítás. Még az szólt a gönyűi helyszín mellett, hogy a tulajdonos társaság éppen az agrárlogisztikai központ kialakításán fáradozik. Ezt az újabb 8000 tonna befogadóképességű raktár építése alapozhatja meg, amelynek tervei nemrég készültek el.

Alacsony vízállás volt

A Győr–Gönyű Kikötő Rt. tavalyi forgalma megközelítette a kétszázkilencvenezer tonnát. Lehetett volna ennél is több, a még nagyobb forgalomnak a Duna – és nem a kikötő – mondhatni egész éven át tartósan alacsony vízállása volt az oka – mondta el a Kisalföldnek Szakonyi Frigyes, a társaság cégvezetője. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2003-ban az év első hónapjában és decemberben volt a legtöbb szállítás a gönyűi dokkba, illetve az ottani kikötőből. A legtöbb árut szójából rakodták ki, ez tette ki a kikötő forgalmának majdnem felét, de rengeteg műtrágya is érkezett Gönyű alá, sőt, jöttek kombájnok, nagy gépek, s novemberben betonitot is rakodtak.

A gönyűi kikötő kétszáznegyven méter hosszú dokkjában most egyszerre három hajó rakodhat ki, illetve be, veszélyes anyagokat szállító vízi járművekből pedig kettőt fogadhat egyszerre. A forgalom további növelése szükségessé teszi a függőleges partfal további háromszáz méteres meghosszabbítását, ennek kiviteli és engedélyezési terve már elkészült, még egy hatósági engedélyt kell megvárni az építkezés megkezdéséhez, és persze szükségeltetik hozzá hét-nyolcszáz millió forint, amire a társaság hazai, illetve uniós forrásokból pályázik. A kikötőben a múlt év végére készült el egy ötezer tonna termény befogadására alkalmas raktár, gépészeti berendezéseinek próbaüzeme a napokban kezdődhet.

„Kinőtt" fejlesztés

Ez a fejlesztés több mint kétszázmillió forintjába került a társaságnak, de az üzembe helyezése idejére máris „kinőtte". Már most szükség lenne egy újabb raktárra. A kikötő ezt is megterveztette, az újabb nagy létesítmény nyolcezer tonna terményt fogadhat be. Ahogyan Szakonyi Frigyes megfogalmazta, ennek elkészültével teszik meg az első lépést ahhoz, hogy a kikötő agrárlogisztikai központtá válhasson. A már elkészült raktárhoz ugyancsak a napokban helyeznek üzembe egy zsákolóberendezést, így már nemcsak ömlesztve, hanem zsákoltan is szállíthatnak a gönyűi kikötőből gabonát és takarmányokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobb lesz elkerülni a Bartók utat

Péntektől, azaz holnaptól másfél hónapig egyirányú lesz Győrben a Bartók Béla út eleje: folytatódik… Tovább olvasom