Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Szakmák harmóniája negyedszer Győrben - sok-sok fotó

2013. novemberben negyedik alkalommal rendezték meg a Szakmák Harmóniája elnevezésű tanulóversenyt, melyben kozmetikus, fodrász, női szabó és médiás diákokból álló csapatok mérték össze tudásukat.
Az esemény szervezője a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt.

A már hagyománnyá váló megmérettetés célja a régióban hiányszakmává váló női szabó szakma népszerűsítése. Az első két alkalommal háromtagú csapatok csaptak össze, később ez négy főre bővült, mára pedig nemzetközivé vált a verseny: a kilenc megyei csapat mellett már Szerbiából, Horvátországból, Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek versenyző csoportok.

A Nyugat-magyarországi Egyetem győri Apáczai Karának sportcsarnokában megrendezett viadal azért rendhagyó, mert négy diák kreatív együttműködését, csapatmunkáját igényli egy előre meghatározott témakörön belül. Az idei verseny mottója a „Megújuló hagyományőrzés a Kárpát-medencében" volt.

Szakmák harmóniája Győrben

A csapatoknak több hónapos felkészülési idő alatt kellett megalkotniuk a ruhát, a sminket és a frizurát. A végeredményt pedig a verseny napján egy színpadi show-val, illetve az előkészületeket és a témát felelevenítő kisfilmmel egybekötve kellett bemutatni. A zsűri értékelése alapján az első helyezett csapat a Hálószövők, a második a Sallangkötők, a harmadik pedig a Hagymászok lett. A csapattagok értékes ajándékcsomagokkal gazdagodtak.

A nyertes csapatok
1. Hálószövők
Kőrös Tímea – média – Móra Szakközépiskola, Győr
Németh Rebeka – fodrász – Kossuth Szakképző, Győr
Németh Piroska - női szabó – Kovács Margit ÁMK, Győr
Markócs Fanni – kozmetikus – Szépségkultúra Szakközépiskola, Mosonmagyaróvár
Prédl Adél – modell

2. Sallangkötők
Kovács Evelin – média – Móra Szakközépiskola, Győr
Magyar Vivien – fodrász - Kossuth Szakképző, Győr
Lukács Dalma – kozmetikus - Kossuth Szakképző, Győr
Női szabó - Kossuth Szakképző, Győr
Modell: Tatai Fanni Anna

3. Hagymászok + közönségdíj
Vidovits András – média – Móra Szakközépiskola
Jankovics Ramóna – fodrász – Haller Szakközépiskola, Mosonmagyaróvár
Beke Evelin – kozmetikus - Kossuth Szakképző, Győr
Erdélyi Anikó – női szabó – Kovács Margit ÁMK
Kránitz Roxána - modell

Vidovits András, újságíró szakképzés Móra-iskola

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatkozott a Móra Ferenc Szakközépiskola

Bemutató órákon és informatív beszélgetéseken mutatta meg az érdeklődő nyolcadikosoknak és… Tovább olvasom