Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Szakértői pénzek és egyeztetések

A Kisalföld által indított országos népi kezdeményezés hatvannapos időtartama alatt, amit az aláírásgyűjtésre szánhatunk, visszatekintünk a Kisalföld cikkeit felidézve a Szigetköz elmúlt negyedszázadára. (30. rész)
„Dominik Kocinger, a szlovák delegáció vezetője elmondta: a jelek szerint sikerül a hosszú idő óta húzódó probléma első lépéseire megoldást találni, s mielőbb megkezdeni a munkát. Az Öreg-Duna-szakasz rendezése a magyar fél feladata, a megoldásokat azonban a szlovák–magyar szakértőkből álló munkacsoport dolgozza majd ki – közölte." (Kisalföld, 2001. június 30.)

„Az Állami Számvevőszék Szigetköz-vizsgálata rávilágít arra, hogy a 229 szakértői vizsgálat – melyért az 1,068 milliárdot kifizették – 66 százaléka a monitoringrendszer nyolcéves működtetését és vizsgálatát jelentette, s az itt regisztrált eredményeket használták fel a magyar–szlovák vízmegosztásról szóló tárgyalásokon. Mindezt úgy tették, hogy máig nem épült ki az a központi adatbázis, mely összesíthetné az eredményeket, így a Duna elterelésének hatásait, a folyamatokat nem lehet érdemben értékelni." (Kisalföld, 2001. szeptember 12.)

„Bartus Gábor kormány-főtanácsadó elmondta: nem szabad villámgyors megoldásra számítani, noha a magyar félen ez nem múlna. »Magyarország konkrét szövegjavaslatot tett le az asztalra áprilisban. A szlovák fél viszont kérte a szakértői csoportok felállítását, így most már nincs hová hátrálniuk, s végre valóban az elvi hágai ítéletből következő konkrét kérdéseket vitathatjuk meg.«" (Kisalföld, 2001. szeptember 15.)

„Az elmúlt három és fél évben egy tapodtat se mozdult előre a Szigetköz ügye, ezért lassan elérkezik az igazság pillanata, amikor ezt már nem lehet takargatni. A Szigetköz jelenlegi állapota ugyanis tragikus – mondta Nemcsók János." (Kisalföld, 2001. november 14.)

A Kisalföld nyilvánosságra hozza az eddig titkosnak minősített jelentést, amelyből kiderül, kik, mennyiért és milyen rendszerességgel vizsgálódtak a Szigetközben. „1991 és 1993 között 180,1 millió forintot, 1994 és 1997 között 753,4 milliót, 1998-tól pedig 123,2 milliót fizetett az állam a
szakértőinek." (Kisalföld, 2002. január 22.)

„A Szigetköz joggal és megalapozottan tart igényt kártérítésre, és célunk, hogy ez minél előbb megvalósulhasson – mondta Ásványrárón Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter." (Kisalföld, 2002. február 4.)

„A Fidesz egyértelmű választ vár az MSZP-től és személy szerint Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölttől arra, hogy hatalomra kerülésük esetén tervezik-e a Dunán a bős–nagymarosi vízlépcső megépítését." (Kisalföld, 2002. április 13.) (Folytatjuk)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha dől a motorkerékpár

A Route 82 Motoros Túraklub szervezésében tartott ingyenes motoros vezetéstechnikai képzésen közel… Tovább olvasom