Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Szabó Béla kiállítása

A győri Fotóklub egyesület a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ KHT és a X. Győri Könyvszalon rendezésében megnyílt Szabó Béla a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, Canon Pro Club alelnöke A Bakony Róber Flóris nyomában fényképezőgéppel című kiállítása.

A tárlatot megnyitotta dr. Cseh Sándor, a NYME Apáczai Csere János Kar dékánja, a TIT Pannon Egyesülete elnöke.

A tudós bencés szerzetes, Rómer Flóris 1859 augusztusában járta végig a Bakonyt és készítette el első tudományos leírását: A Bakony, Természetrajzi és régészeti vázlatok címmel. Könyv alakban 1860-ban jelent meg Győrben. Ennek 2010-ben 150 éve.

Végigolvasva a művet, melyre Nagy Péter a Reflex Egyesület munkatársa hívta fel a figyelmemet, egy a mai ember számára is izgalmas könyvet találtam. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy Rómer Flóris könyve nyomán végigjárom azt az utat, amit egykoron ő. A mai ember, a XXI. századi fotóművész szemével megmutatom, most mit látni. Egy látleletet készíteni a vidékről, mi maradt meg, mi tűnt el, felfedezni azt, ami Rómer számára még ismeretlen volt. A munkának 2008 őszén álltam neki, azóta rovom a Bakony útjait, településeit, járom ösvényeit és fedezem fel a tájat, épületeket fényképezőgépemmel.

Szabó Béla fotóművész




Fotók: Szük Ödön

Olvasóink írták

  • 1. coment 2010. november 05. 16:48
    „Hülye biró!!
    Miért állítottad ki Szabó Bélát??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb APEH-feketelista, újabb megyei szereplőkkel

Az új APEH-lajstromban 106 gazdasági szervezet és 36 magánszemély neve olvasható. A magánszemélyek… Tovább olvasom