Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Szabó Andris koncertet ad Fekete Mónikáért

A vak énekes kisfiú, Szabó Andris ad jótékonysági koncertet, mellyel a tényői üvegcsontú Fekete Mónika gyógyíttatásához szeretne hozzájárulni.

Fekete Mónika üvegcsontúságban szenved, a gyógyulást számára egy németországi műtét jelentheti. Az őssejtbeültetés azonban közel 5 millió forint, eddig nagyjából ennek egyharmada áll rendelkezésre. A család, a helyiek és az S. O. S. Alapítvány minden követ megmozgat, hogy a kislány minél előbb utazhasson, ám sajnos nem mindegyik próbálkozás volt eredményes.

A sikertelen megasztár koncertet követően kereste meg a vak énekes kisfiú és édesanyja Fekete Mónika családját. Az ifjú tehetség november 29-én, délután 4 órától ad jótékonysági koncertet a tényői Sportcsarnokban.

Szabó Andris
Szabó Andris

Egy testileg sérült, de szellemileg sokunk felett álló kisfiú segít egy beteg, okos, kedves kislányon. Példaértékű lehet ez sokak számára- vélekedett meghatódottan Mónika édesanyja.

- A segítségként összegyűjtött kupakokat pakoltuk, mikor megszólalt a telefon. Szabó Andris anyukája hívott, s közölte, hogy a kisfiú jótékonysági fellépéssel szeretné támogatni Mónikát. Korábban egy helyi rendezvény sikeresebb volt, mint a győri koncert. Bízom benne, hogy Andriska egy órás előadása számottevő támogatást jelenthet számunkra- mondta bízakodva az édesanya.

Fekete Mónika
Fekete Mónika

Baranyai Krisztina szervezőtől megtudtuk: ezúttal is plakátokat ragasztanak és szórólapokat osztogatnak a környező településeken. Bár úgy volt, hogy a kupakgyűjtési akció lezárul, a műanyag palackok záróját ezután is várja a család.


Adományt bárki elhelyezhet a 11600006-00000000-07010055-ös számlaszámon.

A kupakokat a következő címre várják: Tényő, Dobó utca 7.

Olvasóink írták

  • 10. dudubaba 2009. november 11. 13:25
    „pudika!
    a fusti32@citromail.hu-n elérsz.Még nem kaptam meg én sem a plakát tervezetét de természetesen szívesen elküldöm ha meglesz!Köszönjük szépen a segítséget!Kérlek írj és mindent megbeszélünk!”
  • 9. pudika 2009. november 11. 11:59
    „Dudubaba!
    nagyon szeretnék segíteni a koncert népszerűsítésében -hogy minél többen tudjanak róla!azt szeretném kérdezni nem-e tudsz abban segíteni ,hogy kapjak 1 szórólapot amit aztán sokszorosítanák... osztogatnák.próbáltam sok mindenkit elérni de eddig nem kaptam választ.bár lehet csak én vagyok túl türelmetlen!előre is köszönöm”
  • 8. dudubaba 2009. november 11. 11:31
    „Kismami25 teljesen igazat adok neked!
    Azért szeretném megvédeni a koncerten fellépő Megasztárosokat is!
    Nagyon sok kritika érte őket,de kérek mindenkit senki ne ítélje el őket!
    Mindegyik fellépő az első szóra jött és segített!Miért bántják őket?Nem értem!
    Mennyivel különbek azok a nagy és neves előadók akik még válaszra sem méltattak?Vagy az a meneger aki a sárga földig lehordott mert segítséget próbáltunk kérni egy beteg gyermekenek?Pedig igazán híres és nagyon közkedvelt együttesről lett volna szó!Én kitartok amellett hogy mind a három Megasztáros fellépő rendkívűl önzetlen és segítőkész ember!
    Minden tiszteletünk Andriskáé és édesanyjáé,hogy ők is Mónika mellé álltak!Emberségből jeles!!!!!!”
  • 7. kismami25 2009. november 11. 11:22
    „Ami a lényeg:
    Egy 13 éves vak kisfiú önszántából, és az édesanyjával megy oda a segítségre szoruló családhoz, és nem azért mert valaki küldi őket!
    Nehogy azt gondolja bárki is, hogy egy megasztáros celebnek eszébe jutna az h felajáljon egy koncertet!
    Ráadásúl ki kíváncsi egy felfújt megasztáros hangra, ami agyon van dolgozva, hisz tudjuk jópár énekesről kiderült h nem is az ő hangjuk szólal meg a lemezeiken, szóval átverés! Ezért képes valaki fizetni?!
    Ez a segítőkész, csupaszív, gyönyörű hangal megáldott tehetség pedig elsőként nyújtja a kezét!
    Sokan példát vehetnének Róla, remélem nagy sikere lesz a koncertnek, és az adományoknak!”
  • 6. dudubaba 2009. november 11. 11:03
    „Örülök,hogy a kedves 1-es hozzászólást törölték!
    Nem minősítem mint embert!”
  • 5. laca123 2009. november 11. 09:07
    „moderálva személyeskedő”
  • 4. Princ 2009. november 11. 08:35
    „Egy olyan kisfiú, aki sokkal nemesebb, mint egyes maguktól elszállt megasztárocskák... Akiből reméljük, soha nem lesz celeb:) Aki a saját eszközeivel, tehetségével áll oda, ahol szükség van rá, igyekszik adni mindenkinek, aki képes el/befogadni. És úgy gondolom, hogy ez a nagyobb durranás, mint a megasztárocskák halaszthatatlan egyéb elfoglaltságai miatt való meg nem érkezés...”
  • 3. SzabóAndris 2009. november 11. 08:34
    „Tisztelt rivotril2mg!

    Andris Magyarország legfiatalabb platina lemezes előadója.
    Nem csak a kisalföldben lehet látni!! A hozzászólásod szövege viszont undorító,te normális szavakat nem tudsz használni?
    A cikkben viszont azt olvasd el ami a lényeg,hogy mit tesz másokért 13 évesen és vakon!!!!!

    Andris édesanyja”
  • 2. dudubaba 2009. november 11. 08:32
    „Ne haragudj de egy kicsit utánna kéne olvasnod a dolgoknak! Nem hiszem,hogy jogod lenne bárkit megsérteni annélkül hogy tudnád ki Ő!
    Ez a kisfiú maga is beteg és ennek ellenére segít egy beteg társán!
    Ha nem tudsz segíteni legalább ne kritizáld a másikat!
    Érdemes lennne meghallgatnod milyen csodásan énekel Andris!”
  • 1. rivotril2mg 2009. november 11. 08:06
    „<moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rávágta a kiadóablakot a rabló kezére az újságárus

Pénz nélkül távozott a helyszínről az a 35 év körüli férfi, aki megpróbálta kirabolni Győrben, a… Tovább olvasom