Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Szabályos, pedig veszélyes

A KRESZ előírásai szerint nem kell leszállnia a biciklijéről annak, aki a nemzetközi kerékpárút belvároson átvezető szakaszán halad végig.

A nemzetközi kerékpárúton Szigetköz felől érkezők áthaladnak a Kossuth hídon, aztán a történelmi belvárost átszelve tekernek az Árpád útig. Elég egyszer elsétálni a Széchenyi tértől a Frigyládáig, hogy megtapasztaljuk: a Jedlik Ányos utcához érve csak a legóvatosabb biciklisek szállnak le, a sietős is csak lelassít. Aki pedig komolyan veszi a jogait, változatlan tempóban próbálja meg letudni a szakaszt a ráérősen fagylaltozó, kirakatokat nézegető, gyerekeket terelgető és teraszokat kerülgető gyalogosáradat dacára.

Ezek a kerékpárosok szabályosan közlekednek. Semmi nem kötelezi őket arra, hogy leszálljanak. Fotó: B. A.
Ezek a kerékpárosok szabályosan közlekednek. Semmi nem kötelezi őket arra, hogy leszálljanak. Fotó: B. A.


– A Jedlik utca a nemzetközi kerékpárút része, korlátozás csak az építés ideje alatt volt érvényben. Akkor mindenkinek le kellett szállnia a kerékpárjáról – mondta a Kisalföldnek Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet műszaki vezetője. – A fagylaltozónál tábla jelzi a kerékpárút végét, vagyis azt, hogy onnantól nincs fizikailag leválasztott bicikliút. A KRESZ azonban nem írja elő, hogy a bicikliseknek le kellene szállniuk.
A gyalogoszóna egyes részein – ilyen a Baross út – van a kerékpárosokra vonatkozó tiltás, a Jedliken azonban jelenleg nincs tervben hasonló.
A témával kapcsolatban levelet is kaptunk, olvasónk az áldatlan helyzetet feszegeti és azt javasolja, ha más megoldás nincs, a hídról vezessék a Teleki utcára a kerékpárforgalmat és onnan valamelyik keresztutcánál vissza a Czuczorra.

Máthé-Tóth Péter szerint a szűk történelmi belvárost észak–déli irányban átszelő Jedlik–Czuczor tengelyt legfeljebb jelzésértékkel lehetne kitolni a Teleki irányába. Ennek nem sok értelme volna, mert pár száz méterrel később ugyancsak vissza kellene rá terelni a forgalmat, s ez nem életszerű.

A műszaki vezető hozzátette: a Dunakapu tér átépítése után valószínűleg áttekintik a kerékpárosoknak szóló jelzéseket és ha kell, ismételt tájékoztató táblákat helyeznek ki a nemzetközi kerékpárútra vonatkozóan. Ettől persze a helyzet nem változik, így marad a türelem, a tolerancia és az óvatosság mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok részéről.

Olvasóink írták

  • 11. fyzg 2012. július 23. 10:53
    „biztosak lehettek abban, hogy a Jedlik utca éhező butikosai és kocsmárosai elérik(pénzzel), hogy a biciklisek menjenek másfelé!”
  • 10. Goldmund 2012. július 18. 13:45
    „7. humer 2012.07.13. 10:15
    "végülis marad a Jedlik-Czuczor útvonal teraszosztul virágboltostul keresztbe kirakott reklámtáblástul...."

    Már akinek.
    Saját tapasztalatból beszéltem, és amíg a Stelczer utcát biztonságosabnak tartom, addig arra is megyek.
    Az útfelbontás, a Dunakapu téri átalakítás időleges. Bárhol lehet útfelbontás, természetes, hogy akkor másfelé kell menni.”
  • 9. urbaniastapista 2012. július 16. 13:03
    „A teraszokat és a kirakodást kellene visszavágni, 4-5 méter széles helyet hagyni a gyalogosoknak és bicikliseknek. Amúgy az összes sétálóutcába beengedném a bicikliseket, max. 15 km/órával. Normálisabb helyeken már régóta így van.”
  • 8. aghla 2012. július 16. 00:25
    „Bízni kellene az emberekben, majd vigyáznak egymásra.
    Komoly gyakorlatot szereztek a buszmegállóba vezetett kerékpárutakon, ami több helyen fele ilyen széles sincs.

    Az ausztriai szakaszon is vannak szűk részek, normális közlekedési kultúrával semmi gondot nem okoz.
    https://picasaweb.google.com/aghlaci/SzukEurovelo?authuser=0&feat=directlink”
  • 7. humer 2012. július 13. 10:15
    „Ha jól tudom a közgyűlés határozott (április 20.), hogy az árusító helyek mennyi helyet foglalhatnak: a 3 méter fizikailag lehet hogy megvan a napernyők között, de a város egyetlen észak-déli kerékpáros útvonalán, ami ráadásul nemzetközi, meg eurovelo6 ez nyilvánvalóan kevés. Ráadásul ez gyalogos forgalomból is jelentős és csak a gyalogosok is erősen összetorlódnak ezeken a helyeken.

    Majd jönni fog ide néhány kommentelő, hogy életveszélyesek a kerékpárosok, de mivel más szabályozás nincs a 40-kmh vonatkozik az itt közlekedőkre. (természetesen senki nem halad ennyivel de jogilag mehetne)

    Goldmund: a Dunakapu tér beton terelőkkel le van választva (+parkoló kocsik), gondolom az építkezések végéig, így csak az Apáca utcán szabályos a közlekedés, arra meg nem fog kitérni senki. A Teleki utca jó volna, de az egyirányú, a színháznál pedig kerékpárral behajtani tilos, tehát nem jöhet szóba. Ez a Teleki kerékpáros szempontból alkalmas lenne az forgalom levezetésére, könnyen hozzákapcsolható mondjuk a Nádor aluljáró forgalmához, de fel kellene oldani a fizikai akadályokat, és a tiltásokat.
    Azonban ha elkészül a dunakapu tér, az olyasmi lesz, mint most a Széchenyi tér és elő fog jönni ugyanez a helyzet.

    végülis marad a Jedlik-Czuczor útvonal teraszosztul virágboltostul keresztbe kirakott reklámtáblástul....”
  • 6. pindla 2012. július 12. 13:38
    „5. Goldmund

    Nem hülyeség kis utcákba vezetni a forgalmat, de a Stelczer speciel semmit nem old meg... Egyrészt pár hete még fel volt bontva a Dunakapu tér még nem elzárt része, nem tudom most hogy áll, de akkor még használhatatlan volt. Másrészt a Stelczeren bemegy az ember a Széchenyi térig és ott hova tovább? El a kirakodott Pálffy asztalok és bódék között, vagy keresztbe át a téren? Egyik sem megoldás...

    Valóban az üzletek helyfoglalását kellene a felére visszavágni és akkor elférne mindenki. Kivezeti a belvárosból a nemzetközi kerékpárutat butaság lenne, tucatszámra látok osztrák kerékpáros turistákat, ahogy megállnak, leszállnak, esznek-isznak, nézelődnek, vásárolnak, szállást keresnek. Gondolom ezt a vásárlóerőt MTP sem akarja kikergetni a városból.”
  • 5. Goldmund 2012. július 12. 12:59
    „Hadd jegyezzem meg, hogy ha a Széchenyi tértől a Jedlik utával párhuzamos Stelczer utcán biciklizik végig valaki, akkor
    1. alig találkozik gyalogossal;
    2. gond nélkül rá tud fordulni a Dunakapu térnél a híd felé (nincs lépcső vagy egyéb akadály).
    Vannak még más sikátorok is, de a Stelczer utca szélesebb, így a házakból kilépőktől kellő távolságra lehet elhaladni.

    Ha nem csak elméletben biciklizne MTP, akkor régesrég rájöhetett volna, hogy arra kéne terelni a bicikliseket.
    Ez jó lenne a korzózó gyalogosoknak, jó lenne a bicajosoknak, egyszóval MINDENKINEK.”
  • 4. ombi 2012. július 12. 12:13
    „Még egy gondolat: ebben az utcában mindig kis boltok, vendéglők voltak, tisztességgel megéltek már a szekeres időkben is.
    Például Kreszta család bizonyára nagyon tehetősnek számított abban a korban, a kereskedésük a legnagyobbak közé tartozott.
    Mégis, sosem jutott volna eszükbe, hogy elfoglalják az utca felét, nehezítve ezzel a forgalom áramlását. Vagy ha mégis így tettek volna, a város FELELŐS vezetése egykettőre megtiltotta volna nekik.”
  • 3. Madarász 2012. július 12. 12:10
    „Nem kéne oda az a sok ramaty terasz, meg kirakott szemét (pl. giccses műanyag fagyi), aztán lenne elég hely mindenkinek.”
  • 2. ombi 2012. július 12. 12:04
    „Ez az MTP azzal indokolta a győri biciklisek járdákra űzését, hogy így biztonságosabb. (a valóság: egy nagy frászt biztonságosabb)
    Itt, a Jedlik utcában miért lett hirtelen veszélyes egymásra a biciklis és a gyalogos forgalom? Mitől más ez a terület, mint a Tihanyi út, a Jedlik híd, a Nádor aluljáró és folytathatnám napestig, ahol a biztonság nevében a kerékpárforgalmat (jármű) a gyalogosokkal közös térre kényszerítik?
    Mikor hazudott jobban, akkor, amikor azt állította, jó dolog a bicikli-gyalogos összezártság, vagy most?”
  • 1. ombi 2012. július 12. 11:29
    „"a hídról vezessék a Teleki utcára a kerékpárforgalmat és onnan valamelyik keresztutcánál vissza a Czuczorra", MTP megint hozta a szokott formáját!
    Jó hogy nem Bátaszékre űzné a bicikliket! Nemzetközi biciklis útvonal? Smafu, a fő, hogy a kocsmateraszok (főleg a Pálffyé) elfoglalhassák a Jedlik Ányos utcát!
    Nem igaz, hogy nincs más megoldás, csak tiltani, szankcionálni, nehezíteni, lehetetlenné tenni!
    Együttműködés, tolerancia, figyelem, jószándék: ezek a fogalmak hiányoznak a győri bicikliút-tervezők eszköztárából.
    Nem volt elég elpuskázni a híd biciklis részét, a Rónay utcáét, már a Jedlik is kell?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Enesei lány a Miss Középiskola Szépségverseny 2012 győztese - képgaléria

Az idei tanévben a Palace Dance Club adott otthont a Miss Középiskola Szépségverseny döntőjének. Az… Tovább olvasom