Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Súlyos baleset a 83-ason Koroncónál - három autó ütközött

Ismét teljes szélességében járható a 83-as főút Koroncónál, ahol kora délután baleset történt.

Egy óra körül Ménfőcsanak határában, a Koroncói úti jelzőlámpás kereszteződésben egy Koroncó felé igyekvő Opel személygépkocsi ütközött egy Győr felől Tét irányába haladó Renault kisteherautónak.

Az Opel egy álló Iveco teherautónak is nekicsapódott, majd egy villanyoszlopnál állt meg. A karambol miatt - amelynek csak könnyű sérültje lett - 13 óra 10 perctől csaknem másfél órán át teljes útzár volt a 83-as főúton.

A rendőrség vizsgálja, hogy melyik jármű hajtott át a piros lámpán. A történtek tisztázásához várják szemtanúk jelentkezését a 96/520-092-es és a 96/520-094-es telefonszámon.


Korábban:

Három autó ütközött ösze a 66-os km közelében, értesüléseink szerint egy súlyos sérült van.

Galéria! Fotók: Krizsán Csaba


A forgalmat egyik irányban Koroncó, a másikban pedig Csanak felé terelték, a teljes útzár véget ért.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Viete 2011. október 05. 12:14
    „Szucsne megkérnéd a párodat, hogy mint tanú jelentkezzen a 96/520-094 v. 96/520-092 telefonszámon és mondja el mit látott.”
  • 21. Madarász 2011. október 05. 11:09
    „Szerintem be kéne kamerázni a 83-ast és kirakni néhány automata trafit, mindjárt normálisabban közlekednének.”
  • 20. Goldmund 2011. október 05. 10:31
    „Sokkal észerűbb lett volna ehhez is, meg mindkét gyirmóti leágazáshoz körforgalmat tenni. Ja, és az autópálya lehajtóhoz is, mert ott ha eddig száz baleset nem volt, akkor egy sem.
    Valahogy büntetni kéne a rosszul, balesetveszélyesen megtervezett kereszteződések "elkövetőit" is.”
  • 19. Madarász 2011. október 04. 22:46
    „11. Tény, hogy arányaiban a kerékpárosok között sokkal több nincs tisztában a rá vonatkozó szabályokkal, mint az autósok között, attól még elég sok hülye autós is van, csak szerencsére fordított az arány, mint a kerékpárosoknál.
    Éppen ennél a kereszteződésnél szoktak elég hajmeresztő dolgokat tenni ők is, pl. tegnap egy férfi átlósan ment át rajta.

    13. Egyet értek veled, elég rosszul van megcsinálva, nagyon rövid ideig van zöld és nagyon sok irányból mehetnek egyszerre. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha kicsit kiszélesítik az utat és csinálnak egy kanyarodó sávot, az egyenesen menők és a jobbra kanyarodók mehetnének egyszerre, a balra kanyarodók pedig egy másik zölddel. Sokszor nagyon bosszantó, hogy a főúton zöld van, se közel, se távoln nincs autó, mégis 2-3-ra tud átmenni az ember.

    14. Megértem az ijedtségét, én egyszer az árkád körforgalomnál jártam így, az autó repült át a korláton, repkedtek a korlát darabok, csodával határos módon minket éppen egy sem talált el, és az autó is elkanyarodott még mielőtt elért volna, de az előttünk lévőt eltalálta a korlát. A gyerek meg összeszedte a korlátokat, földobta a többire, az autói darabjait be a csomagtartóba és elhúzott.”
  • 18. vanessa 2011. október 04. 22:30
    „pindla, na látom nem sokat közlekedel, amikor a zárovonaloén,elözni tilos táblánál, elöznek?azok is tanultak kreszt, kivagiság van az utakon ezért van a sok baleset”
  • 17. tlaci821 2011. október 04. 21:25
    „Egyrészt: Magyarországon a sárga sokak szerint majdnem zöld...Ausztriában a zöld villog, majd a sárgán áthaladva szénné büntet a rendőr...ezt kéne itt is...
    Másrészt: KRESZ...no comment, megéri sietni...Miért kell erőszakoskodni, megpróbálni átslisszolni??? Megéri??
    Az egyiknek zöld van a másiknak piros...miért olyan nehéz ez...???
    Harmadrészt pedig örülök, hogy nem lett komolyabb sérülés, jobbulást a sérülteknek...remélem tanul belőle a vétkes...”
  • 16. megmondó 2011. október 04. 20:39
    „#15!

    Tűzoltóautóról!”
  • 15. Galván_Tivadar 2011. október 04. 20:31
    „A 9-es kép hogyan (honnan) készült?”
  • 14. szucsne 2011. október 04. 20:21
    „Kedves Ombi. Köszönöm, szegény még mindig a hatása alatt van, sok, sok éve vezet, de eddig még nem látott hasonlót. Őszintén szólva ő is gyakran "átcsusszan" a sárgán, de most valami oknál fogva megállt. Ezek után biztos vagyok benne, hogy még jobban betartja a Kresz szabályait.
    Azt mesélte, hogy olyan volt az egész, mint a Cobra11 c. filmben. A Renault az Opellel ütközés után felrepült és úgy csapódott neki a másik teherautónak / aki, mint kiderült később, egy ismerős volt/ hogy pörgött a levegőben és úgy bele az árokba.”
  • 13. Dwatson 2011. október 04. 20:16
    „Szörnyű nehéz az átjutás ezen a kereszteződésen. Reggelente járunk arra,és van úgy hogy 3-4 lámpaváltást kell megvárnunk,főleg ha van balra kanyarodó is,netán gyalogos.Kb. 8-10 másodpercig van zöld,ezért aki nagyon siet átmegy még a piroson is.Van úgy hogy az elöl álló teherautó el sem tud indulni,mert a szemből jövőktől nem tud balra kanyarodni,ha meg már elindult valaki,akkor az út közepén várja hogy kanyarodni tudjon,mire elindulna addigra a jobbról 90-el érkezőnek már újra zöld van.”
  • 12. ombi 2011. október 04. 19:59
    „Szucsne, örülök, hogy nem esett bajotok.
    A szerencse relatív dolog, szerintem a férjed "egyszerűen" okos volt, alkalmazta a KRESZ-ismereteit. Úgy is kell.”
  • 11. pindla 2011. október 04. 19:54
    „9. Madarász 2011.10.04. 19:09

    Azta, még ilyet, hogy az autósok nem tudnak közlekedni! Hihetetlen... pedig a KRESZ-vizsga... pedig a rutin... pedig a forgalmi vizsga... és mégis balesetveszélyesen közlekednek? Ki érti ezt? Az ember azt hinné, hogy ez csak a fránya tanulatlan kerékpárosokra jellemző. Autósok közt is van veszélyes? Most át kell értékelnem az életemet...”
  • 10. szucsne 2011. október 04. 19:40
    „A Renault kisteherautó jött nagy sebességgel Győr felől, az Opel pedig úgy hitte, hogy a sárgán még át tud menni egyenesen. Sajnos nem ért át. A férjem is szemtanúja volt, ő balra akart kanyarodni Győr felé, de inkáb megállt a sárgánál. Ez volt a szerencséje.”
  • 9. Madarász 2011. október 04. 19:09
    „7-8 Pedig sajnos így van! Minden nap arra járunk, elég sok fékcsikorgás van és olyanok is, akik ledudálják a gyalogost, pedig nekik is zöld van és a zebrán ugye elsőbbségük.

    A felrajzolt nyomokból úgy tűnik, hogy valaki egyenesen ment volna, a másik kanyarodott elé, a szódás meg rosszkor állt rossz helyen a pirosnál. Egy hosszú féknyom volt a Győri út irányában, az persze nem látszik belőle, hogy a személy, vagy a hűtős autó hagyta-e.”
  • 8. pindla 2011. október 04. 18:32
    „2. Madarász 2011.10.04. 15:20

    "2. Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a telezöldnél milyen sorrendben lehet behajtani a kereszteződésbe."

    Kizárt dolog, hogy ne tudnának helyesen közlekedni az autósok, hiszen van KRESZ vizsgájuk! Elvégre az a szent grál, nem? :)”
  • 7. ombi 2011. október 04. 17:32
    „Jesszum Pepi! Egy lámpás kereszteződés ekkora problémát jelent?
    "Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a telezöldnél milyen sorrendben lehet behajtani a kereszteződésbe."
    Pedig annak a nagyon soknak mind-mind ott lapul a jogosítvány a zsebében.
    Nem lehet, hogy -ugyan tudják, mi lenne a rend- önzésből, kivagyiságból, vagy egyszerűen ostobaságból fittyet hánynak rá?
    A sérültnek jobbulást kívánok, mindenki másnak meg azt, hogy baj nélkül érjenek a céljukhoz.
    De jó, hogy nem volt motoros vagy biciklis részese ennek a balesetnek (sem), mert özönlenének ám a hozzászólások!”
  • 6. ktl 2011. október 04. 17:29
    „tompi hozzászólásának vége moderálva lett pedig akár igaza is lehet. Vannak akik képtelenek beállni a sorba Győr előtt cca. 10 km-el.
    dw748a-val is egyetértek, lakott területen kívül nem biztos hogy jelzőlámpát kell telepíteni a buszmegálló és a leszálló gyalogosok érdekében. A keresztező forgalomnak látszólag talán jó, de a körforgalom szerencsésebb lett volna.”
  • 5. vietkong 2011. október 04. 17:13
    „Megoldás! Kamerát kell rakni a kereszteződésbe! Aztán majd nem előz senki a kanyarodó sávban!”
  • 4. tompi 2011. október 04. 17:05
    „ez egy olyan kereszteződés, a többi lámpással a csanakot elkerülőn, ahol néhány ...., egyre többen vannak, akik a balra kanyarodó sávot előzésre használják, és izomból előzik a lámpánál várakozó kocsisort. van egy barna astrás .... pl. aki minden reggel ezt csinálja. <moderálva...>”
  • 3. dw748a 2011. október 04. 15:39
    „Hát ez mondjuk egyébként egy Nem "rossz" kereszteződés.. Egyedül a gyalogosok vannak veszélynek kitéve mert nagyon nagyon sokan jönnek gyorsan "még átérek" címszóval... Pedig csak kicsit kellene figyelni! nem kicsi kereszteződés...Jobbulást a sérülteknek...”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjazták a legszebb győri portákat

Ötödik alkalommal hirdetett környezetszépítő versenyt a győri önkormányzat meg ˝Szép környezet – jó közérzet˝ címmel. Tovább olvasom