Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Sulyok Vince irodalmi emlékhely nyílik Győr-Ménfőcsanakon

Sulyok Vince költő, műfordító, művelődéstörténész tiszteletére irodalmi emlékhely nyílik pénteken egykori szülőhelyén, Győr-Ménfőcsanakon a Bezerédj–kastélyban.

A 2009-ben Oslóban elhunyt író gazdag könyv- és folyóirat gyűjteményét helyezték el a közművelődési célokat szolgáló kastély egyik helységében. Könyvei sorsáról ő maga döntött, amikor hét évvel halála előtt ajándékozási szerződést kötött az intézménnyel - mondta az előzményekről Juhász Tibor művelődésszervező, az emlékhely rendezője szerdán az MTI-nek.

Ismertetése szerint a 4400 kötet több mint fele magyar nyelvű, az idegen nyelvű könyvek zöme norvég, de található német, angol, orosz és francia nyelvű könyv is a kollekcióban. Kitüntetett helyre kerültek a dedikált kötetek, amelyeket egyebek között Illyés Gyulától, Kányádi Sándortól, Csoóri Sándortól kapott.

Az emlékhely vendégei láthatják a könyvszekrények üvegablakai mögött valamennyi verseskötetét, köztük az elsőt, az 1958-ban Rómában megjelent Rámdöntött világ címűt és a Vérezni kezd a tenger című utolsó lírai kötetét, amelynek verseit még maga válogatta, de 2009-es budapesti kiadását már nem érhette meg.

Összegyűjtötték az emlékhelyen műfordításait is: Petőfi, Ady, Illyés, Weöres Sándor, Pilinszky, Csoóri verseit Sulyok Vince fordításában ismerhette meg a norvég olvasó. Ő volt az első külföldi fordító, aki megkapta Oslo város fordítói díját 1975-ben.

A Magyarország történetéről és művelődéséről norvég nyelven írt enciklopédikus munkája címlapját a ménfői csatát felidéző kép díszíti a Képes krónikából; az 1994-ben megjelent mű írója 1932-ben Ménfőn született. Magyarországot kényszerűségből hagyta el az 1956-os forradalom után, és több mint fél évszázadon át élt norvég emigrációban.

Az emlékhelyet - amely költői esteknek, rendhagyó irodalomóráknak ad majd otthont - családi fotók, személyes dokumentumok és néhány tárgyi emlék, köztük Sulyok Vince íróasztala, írógépe teszi teljessé. Az irodalmi emlékhely kialakításához az író családja nyújtott támogatást az intézménynek, amely a pénteki megnyitóra CD-t jelentet meg Sulyok Vince verseiből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

15 éves a Metamorfózis

A 15 éves Metamorfózis Természetgyógyászati Oktató-és Korrekciós Központszeretettel meghívja Önt és… Tovább olvasom