Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Spórolnak és a gyerekekért kampányolnak Kisbajcson

Kész tervekkel várja a pályázatkiírásokat a kisbajcsi önkormányzat, mivel többek között ez évben fel akarják újítani a vízelvezető árkokat.

Hasonlóan más kistelepülésekhez, Kisbajcs önkormányzata sem várhatja feszültségmentesen az új évet. A normatív támogatások várhatóan csökkennek, számokat még nem tudni, a költségvetést a jövő héten tárgyalja a testület.

– Nagyon sok teendőnk van idén is, amikhez sok pénzre lesz szükségünk. Ezért már előre elkészítjük a terveket, hogy készek legyenek, amikor kiírnak egy pályázatot. Így nem akkor kell majd kapkodni – kezdte Kamocsai Sándor polgármester.

Az önkormányzat idén fel akarja újítani a vízelvezető árkokat, a munkára pályázat útján szeretnének pénzhez jutni. Két út építését mielőbb engedélyeztetni akarják, hogy mire megjelenik ilyen munkákra vonatkozó pályázat, már készen álljanak.

– A nyugdíjasklubot, az énekkart, a sportegyesületet az elmúlt évekhez hasonló szinten szeretnénk támogatni. Spórolnunk kell, hiszen a tavalyi szerződések is kötnek bennünket. Hárommillió forintba kerül az orvosi rendelő cserepezése, s ha futja rá a pénzből, a külső tatarozást is elvégezzük. Jövő héten megkezdődik a szőgyei temető körbekerítése. Ugyanakkor a közintézményeket is fenn kell tartani. Többek között az iskolát, ahol négy település gyermekei tanulnak. S nemcsak a fenntartás a gond, hanem a gyermeklétszám csökkenése is – magyarázta Kamocsai Sándor.

A négykörzetes kisbajcsi iskolában 190 gyerek tanul a vámosszabadi tagiskola létszámát is beleszámítva. De hiába nő a településeken a lakosság létszáma, egyre kevesebb a diák. Akik a városban dolgoznak, győri iskolába viszik gyerekeiket.

– Az állam gyereklétszám alapján fizeti a normatívákat. Ugyanakkor az előírt osztálylétszámot el kell érni, különben nem tudunk osztályt indítani. A kieső támogatást a falu fejlesztésére szánt pénzből kell elvenni. Az iskolát fenn kell tartani, a tanárok bérét ki kell fizetni, fűteni kell. Tavaly két fizikai dolgozótól és egy tanítótól kellett megválni. Ha az idei tanév végén az egy párhuzamos osztály kifut, utána minden évfolyamban csak egy osztályt indíthatunk. Félő, hogy a létszámleépítést kell választani – részletezte a polgármester.

Az önkormányzat és az iskola is tesz azért, hogy megtartsa, odacsábítsa a gyerekeket. Két éve elkezdtek egy kampányt, iskolaválasztás előtt meglátogatták a szülőket, programokat tartottak nekik.
– Tetszik is a szülőknek, de nem tudjuk, miért nem ide hozzák a gyerekeket. Pedig az iskola jó, hiszen aki innét egy neves győri gimnáziumba kerül, az ott is ugyanolyan jó tanuló marad. Az alapokat itt is megkapják a gyerekek. Félő, hogy nem lesznek helyi, a településhez kötődő gyerekek, állandóan úton vannak. Azzal, hogy szinte csak aludni járnak haza, a falu hagyományteremtő, összekovácsoló ereje szűnik meg – méltatlankodott Kamocsai Sándor.
A négykörzetes Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Németh László.

– Bevezettük a művészetoktatást, nagy az érdeklődés, sokan ezért hozzák ide gyermeküket. Sajnos már az elején látszott, hogy ez mostoha terület. Fenyegeti az iskolát, ha csökken a norma, szeptembertől meg kell szüntetni a művészeti oktatást – magyarázta Németh László.
A művészeti oktatásban a képzőművészeti és táncképzésre van igény. Az igazgató szerint a megszorítások ellenére is továbbviszik ezt az irányt, de akkor művészeti tantárgyból nem tudnak adni, és szakköri szinten működik majd az ez irányú képzés.

– Pedig tanulóink a képzőművészeti versenyeken az első helyeket hozzák el. Az oktatási választékot az informatikával bővítettük. Az elsősöket „Iskolanyitogató" elnevezésű nyílt napon próbáltuk idecsábítani, nagyon sok szülőnek tetszett az iskola. Sajnos a költségvetés nem veszi figyelembe, hogy vannak falusi iskolák, s olyan csoportlétszámot vesz alapul, ami a teljesítményoktatást támogatja. Ez a falusi iskolák jellegét öli meg – magyarázta az igazgató.

Kamocsai Sándor hozzátette, hogy a kistérségi társuláson keresztül iskolabusz beindítására pályáznak, ezzel is ösztönözni szeretnék a szülőket, hogy a kisbajcsi iskolába írassák gyerekeiket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meglesz a vasút a gönyűi kikötőhöz?

Kontz András, a gönyűi kikötőben biodízelolaj előállítását tervező Tempora Bioenergia Zrt. vezérigazgatója járt előzőleg a szerkesztőségben, és előadta: cége az iparvágány építésének előfinanszírozására is hajlandó lenne, a tervezett üzem gazdaságos működtetésének ugyanis feltétele a vasúti összeköttetés. Tovább olvasom