Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Speciális mentőcsapatot szerveznek Győrben

Győr - Megalakult a megyeszékhelyen a Győri Speciális Mentők csapata, így természeti csapások, balesetek, kutatás és mentés esetén nem kell az ország más területeiről mentőalakulatot hívni. Mottójuk: „Hogy mások élhessenek".

Az év elején hívta életre két – saját bevallásuk szerint – megszállott ember, Mátis Csaba és Székely Róbert a Győri Speciális Mentők alakulatot. Ezzel a megyeszékhelyen is lesz az országban és a világ több, katasztrófa sújtotta területén hírnevet szerzett mentőkhöz hasonló szervezet.

– Korábban is alpintechnikával, iparibúvár- és más speciális munkával foglalkoztunk vállalkozóként. Többször vettünk részt már balesetek felszámolásánál, kutatásoknál – tudatta Mátis Csaba, a mentők vezetője.

– A Győri Polgári Védelmi Kirendeltséggel korábban is jó volt a kapcsolatunk, annak vezetője, Csepi László őrnagy vetette fel, alakítsunk egy helyi speciális mentőalakulatot – tette hozzá Mátis Csaba.

Ez év elején belefogtak a szervezésbe, s kérték a győri polgármester támogatását. Első segítségként a várostól kaptak egy bázisul szolgáló épületet, amelynek a kialakításán már dolgoznak.

A két ˝megszállott˝ mentő, Székely Róbert és Mátis Csaba. Fotó: Krizsán Csaba
A két ˝megszállott˝ mentő, Székely Róbert és Mátis Csaba. Fotó: Krizsán Csaba

– Amikor átalakítottuk az épületet, s a szükséges pénz is összejön, nyár végén a csapatzászló-avatással hivatalosan is megkezdi működését a speciális mentőcsapat. Már válogatjuk az embereket, az egészségügyi területen két mentőorvos pályázik a bejutásra. Mindenki önkéntesen végzi majd az adódó feladatokat, saját pénzét és energiáját nem kímélve – magyarázta Mátis Csaba.

A felszerelések összegyűjtése is folyik. A költségekre bizony elkelne a támogatás a speciális mentőknek.

– Elsődlegesen a győrieket szeretnénk szolgálni, főként, hogy a folyók városáról van szó. A Bakony közelsége indokolja az alpintechnikai felkészültséget – folytatta Mátis Csaba –, a vizes területek a búvároknak adhatnak feladatot, de számos közlekedési baleset is történik a megyén áthaladó nagy forgalomban. Ugyanakkor üzemekben is történhet baleset, s itt vannak a lakótelepek a magas házakkal.

A Győri Speciális Mentők szeretnének külföldi bevetéseken is részt venni. Két év múlva lesz egy vizsga, amelyen nemzetközi minősítés elérése a cél. Ekkor bekerülhetnek egy adatbázisba, amely rögzíti, melyik csapatra milyen feladatok bízhatók.

Arra a kérdésünkre, hogy miért vállalják a mentést, főleg önként, a következőt válaszolta a csapat vezetője:
– Az a másodperc, amikor a megmentett ember a szemembe néz, minden fáradságot megér.

Olvasóink írták

  • 2. tixx 2009. április 29. 13:11
    „Örülök hogy vannak még ilyen derék emberek, és annak is hogy győrnek van egy ilyen kis csapata. Sok sikert kívánok a fiúknak!”
  • 1. Levi104 2009. április 28. 09:11
    „T. Spec.mentők!

    Annyit illet volna visszaírni email-ben, h köszönjük a jelenetkezést v bármiféle visszajelzést!2 kollegámmal is elküldtük a pályázatunkat(2008.11.25.)...na most már mindegy!Egyébként sok sikert!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megélhetésért dolgozó diákok

Régió - Az elmúlt években másfél-kétszerese volt a nyári diákmunkákra jelentkezők száma a… Tovább olvasom