Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Sosem volt még ilyen meleg!

Megdőlt tegnap az országos abszolút melegrekord: Kiskunhalason 41,9 fokot mértek. A megyében is csúcsok dőltek, Győrben 39,6, Sopronban 39,3, Mosonmagyaróváron 38,4 fok volt. A meleg miatt lángolt több óráig a győri szeméttelep is.

Több tízezer ember volt kénytelen becsukni az ablakát (vagy ha nem tette, szagolni a füstöt) Győr legnagyobb lakótelepén, ugyanis tegnap délután fél négy után nem sokkal tűz ütött ki a közeli szemétdombon. A lángokat este nyolc órakor sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, akiknek a dolgát nemcsak a meleg, hanem a szél is nehezítette. A tűz nagyságát jól mutatja, hogy tizenegy autóval és két vízágyúval vonultak ki a tűzoltók a helyszínre: Győrből, Komáromból, Csornáról, Veszprémvarsányból, Börcsről és Győrszemeréről is érkezett segítség. A tüzet minden valószínűség szerint a meleg és a szárazság okozta. 

A szakemberek szerint ha nem öngyulladás történt, akkor is elég volt akár egy üvegdarab, amely a tegnapi forróságban hamar lángra gyújthatta a szemetet. A telepen egyébként „csak" a tegnap összegyűjtött városi szemét gyulladhatott meg, a korábbiakat ugyanis addigra már (az előírásoknak megfelelően) földdel fedték le. Kérdésünkre Nagy Csaba, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) szóvivője elmondta, hasonló tűz több mint tíz éve volt, kisebb tüzek azonban korábban is előfordultak a szeméttelepen. Kollégái most is megpróbálták földdel megfékezni a lángokat, de hamar belátták, hogy ez  nem megy, így segítséget hívtak.

I. fokról III. fok lett

A tűzoltók előbb I. fokú riasztást rendeltek el, de a helyszínre érkezve látták, hogy ezt emelni kell: III-as kiemelt fokozatra (a maximum V. fokozat). A vizet folyamatosan hordták a lakótelepről, de két vízágyút is be kellett vetniük. Veszélyes anyag nem gyulladt meg, személyi sérülés nem történt, a Komszol pedig az oltás ideje alatt sem állította le a szemétszállítást: megnyitotta ugyanis az egyik vészürítőjét.

Kora estére több városrészben is érezni lehetett már a füstöt:
a Kisalföldnek Marcalváros I. és II. mellett Nádor- és Adyvárosból is jelezték a lakók, hogy füstszagot éreznek. Többségük becsukta az ablakot, egy részük emiatt nem is morgolódott, mert egyébként is ezt tette volna – besütött a nap. Néhányan azonban  kora este abban bíztak, hogy át tudják szellőztetni a lakásukat, nekik kellett választaniuk: vagy a füstszag, vagy a meleg. Többen az utóbbi mellett döntöttek inkább.

Rekordok napja

A tegnapi a rekordok napja volt. Mint a cikk elején írtuk, megdőlt az országos abszolút melegrekord azzal, hogy Kiskunhalason 41,9 fokot mértek – az eddigi csúcs ennél kéttized fokkal volt kevesebb. A meteorológia azt nem tudta megerősíteni, hogy a megye nagyvárosaiban mért hőfokok is abszolút csúcsot jelentenek-e a maguk kategóriájában, de az biztos, hogy július 20-án ilyen meleg még egyik helyen sem volt.
Győrben  39,6 fokot, Sopronban 39,3-et, Mosonmagyaróváron 38,4 fokot mértek.

Megdőlt a magyar energiafelhasználási rekord is, de sehol nem akadozott az ellátás.

Tisztul viszont a levegő: a széljárás minimális élénkülésének köszönhetően tegnapra javultak az ózonkoncentráció adatai,  Győrött már a 120 mikrogrammos egészségügyi határértéket is alig haladta meg egyetlen órára az ózonkoncentráció. Sopronban továbbra is magasabb ez az érték, két órára meg is haladta a 180-as tájékoztatási küszöböt – egyszer 216, egyszer pedig 201 mikrogramm ózont mértek délután a Kodály téri állomáson. A környezetvédelmi felügyelőség szerint remélhető, hogy a még mindig szennyezett levegő tovább tisztul.

Mi várható?

Bár elmarad a szombatra tervezett Balaton-átúszás, de a megyében minden bizonnyal sokan tervezik, hogy a hétvégét a magyar tenger partján töltik. Nos, nekik jó hír, hogy bár kétnaponta egy-egy centiméternyit apad a Balaton ebben a hőségben a nagy párolgás miatt, de elegendő és jó minőségű a tó vize. A szakember szerint nem kell tartani a jelenleg 28 fokos víz további felmelegedésétől, bár az elmúlt években többször előfordult, hogy 30 fokosra is nőtt a tó hőfoka, de ez nem  okozott sem halpusztulást, sem egyéb jelentős vízminőségi problémát.

A meteorológia előrejelzése szerint vasárnap és hétfőn lassú enyhülés, kedden újra negyven fok körüli idő várható. Szerdán az ország nagy részén átmenetileg megszűnik a kánikula, de csütörtöktől újra felmelegedés várható. Ez azonban az előrejelzések szerint már nem éri el a negyven fokot – szólt a biztatás. 

Sudár Ágnes

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőségtől szenvedő növényzet, locsolt utak

Győr - A hőségben szenved a győri parkok növényzete, mert a lakótelepeken hiányos az öntözőhálózat.… Tovább olvasom