Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Sorsok, történetek, önzetlen segítők

Az elmúlt évben is többször közvetítettünk a bajban lévők és az adományozók között. Több emberi történet, betegség, emberi tragédia nyomán olvasóink hívták szerkesztőségünket, hogy segíthessenek.

Ezekből a nagyon is emberi történetekből idézünk fel néhányat.

A győri régiós vérellátó központ rendelkezik ugyan a szükséges mennyiséggel, véradó viszont már csak az ünnepek miatt is kevesebb a szokásosnál. A Kisalföld nemcsak a véradások helyszíneinek, időpontjainak közreadásával, de hetedik éve közösségként is segít, így január 5-én a regionális vérellátó szolgálat a sajtóházban szervezte meg az év első véradását, amelyhez sokan kapcsolódtak.

A portálunkon megjelent írást követően megoldódott a súlyos beteg Horváth Laura utaztatása a fővárosba és vissza. A csornai, akkor mindössze tizenöt hónapos kislányt leukémiával a budapesti Semmelweis Egyetem gyermekklinikáján kezelték. Szüleinek nagy gondot okozott a gyermek állandó utaztatása. A költségek alaposan megterhelték nemcsak a családot, de a segítőkész rokonságot is. Mint kiderült, a beteg kislánynak, illetve édesanyjának jár az ingyenes szállítás, s a cikk megjelenését követően a család sok adományt kapott ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt.

Megoldódott a súlyos beteg Horváth Laura utaztatása is.
Megoldódott a súlyos beteg Horváth Laura utaztatása is.

A győri Rotary Klub tagjai főztek februárban a téli krízismenhely lakóinak Győrben. A babgulyás mellé diós és mákos bejgli is került a népkonyha asztalaira. Negyedik éve hagyomány, hogy a civil szervezet tagjai egy meleg ebédre vendégül látják az utcán élőket. Székely László soros elnök szerint a segítésnek nincs határa, így aztán munkatársaival együtt idén is szívesen szerveztek, főztek, tálaltak.

Az öttevényi Szabó Veronika két gyermeket nevel: ötéves Adrián fiát otthon, 14 éves, halmozottan sérült kislányát viszont csak a kórházban láthatta viszont, így amikor csak teheti, siet hozzá. Mercédesz több mint egy éve lélegeztetőgéphez kötötten él, így az anya leghőbb óhaját az jelentette, hogy összegyűjtsön annyi pénzt, hogy a család beszerezhessen egy ilyen műszert. Szabó Veronika két műszakban egy kunszigeti üzemben dolgozik, ám egyedül reménye sincs, hogy előteremtse a szükséges összeget. Nemcsak a munkahelyén, a falujában fogtak össze családjáért az emberek, de szándékának híre a minisztériumig eljutott és Medgyasszay László közvetítésének köszönhetően a szükséges gép az anya rendelkezésére áll.

Az Első Győri Lions Club és a Kisalföld jóvoltából április végéig licitálhatott bárki Takács Dániel, a mindszentpusztai autistaotthon lakójának képeire, amelyekből tavasszal egy jótékony koncerttel egybekötött kiállítás is nyílt. Akik felajánlással éltek, bizonyára nem bánták, hisz a családias jelleggel megszervezett képátadáson jelen volt a képek alkotója is. A koncert és a képárverés is sikeres volt, a felajánlók – támogatásukkal – az intézmény működését segítették.


Nem maradtak egyedül

Megrázó, ha gyermekekkel kapcsolatos tragédiáról írunk, így volt ez a húsvét előtti napokban annak a félárva testvérpárnak az esetében, akiket apjuk egyedül nevelt, ám egy gyógyíthatatlan betegség örökre lezárta a szemét. A legnagyobb bajban összefogott az osztály, a tanító néni, s néhány radnótis szülő. Akkor ez jelentette az egyetlen kapaszkodót a nagy tragédiában, amely szinte rázuhant az ártatlan gyermekekre. Édesanyjukat agydaganat vitte el, majd apjuk is súlyos betegségben hunyt el. Az osztálytársak szülei felváltva szerveztek programot a gyerekeknek, és cikkünk nyomán egyéb segítség is érkezett.

Molnár Levente mosonszentmiklósi kisfiú gyógyulásának megsegítésére ma is több százan gyűjtik a kupakokat, a kisfiú egy őssejtkezelésen már átesett Kínában. Olvasóink, a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre és több civil szervezet is csatlakozott a jótékony akcióhoz, a jókais diákok támogatását pedig a Nagymegyeri Magán Szakközépiskola tanulói is segítették. ˝A megyeri iskola igazgatónője jó barátnőm, hallott az akcióról. A megyerieknél Berényi Renáta, nálunk én kezdeményeztem a gyűjtést˝ – írta Gasparek Ildikó tanár júniusban a győri Jókai-iskolából.

Molnár Levente gyógyulásának megsegítésére ma is több százan gyűjtik a kupakokat.
Molnár Levente gyógyulásának megsegítésére ma is több százan gyűjtik a kupakokat.

A dunakiliti Horváth György gyógyulását is nyomon követtük. A fiatalember közel másfél éve szenvedett autóbalesetet, azt követően majd fél évig kómában feküdt több sérüléssel, csonttöréssel, az orvosok is lemondtak róla. Gyurit bámulatos gyógyulása után Budapesten újra tanították beszélni, számolni és járni. – Abból a bizonyos június 12-ből csak annyira emlékszem, hogy a kollégámmal Tétről indultunk haza. Jó alvó vagyok, így alig ültem be az autóba, máris lekoppant a szemem. Hogy utána mi történt, már nem tudom felidézni. Az tény, hogy a biztonsági öv és a légzsákok nélkül nem lett volna esélyem a túlélésre – mesélte látogatásunkkor a fiú.


Megkerült a gyógybicikli

A Kisalföld segítségével visszakaphatta egy sérült kisfiú a gyógykerékpárját. A 8 éves Lengyel Máté és családja szinte el sem akarta hinni, hogy a zárt tárolóból egyszer csak eltűnt a segédeszköz.

Írtunk róla, s arról is, hogy a jármű pótolhatatlan a kisfiú mozgáskoordinációjának jobbítására. Írásunk nyomán egy színesfémgyűjtő jelentkezett, a név alapján megkereste az édesapát, hogy hozzá leadtak egy ilyen kerékpárt. Értesítették a rendőrséget, a gyógykerékpár pedig visszakerülhetett gazdájához, a 8 éves Mátéhoz, aki a történetből talán csak annyit sejt: lám, akadnak még jó emberek, akik visszahozták a kisbiciklijét...

A győri Répce utca 45. szám elé pakolt le bezacskózott bútoraival az a hajléktalan pár, akik napokig a szabad ég alatt töltötték éjszakáikat. A fiatal pár ötéves ikreikkel lakott albérletben, ám egy baleset miatt a férfi hónapokig nem tudott dolgozni, elfogyott a pénzük. Egy utcai hangos veszekedést követően az egyik lakó bejelentése nyomán áprilisban elvették tőlük a gyerekeket, majd – miután június óta nem tudták fizetni a 40 ezer forintos albérleti díjat – kilakoltatták őket. Írásunk nyomán az önkormányzat szükséglakásba költöztette a párt, akik most azért küzdenek, hogy mielőbb munkát találjanak, s gyermekeiket visszakaphassák.

Szeptembertől kísértük figyelemmel a Sopronban élő Szántóék sorsát. A 32 éves édesapa 11 év kemény munka után ágyhoz kötött beteggé vált, nem lesz már munkaképes. A jövedelemkiesés miatt a kétgyerekes család lakhatása is veszélybe került, a Down-szindrómás kisfiúról karácsony előtt kiderült, hogy ételallergiás. Cikkeink nyomán sokan segítettek, a soproni Lions klub a Kisalföld közbenjárására 200 ezer forintot adományozott az ünnepekre, a szerkesztőségben is gyűjtést szerveztünk a család támogatására. A megye többi részéről ugyancsak érkeztek adományok, a soproni önkormányzat is segített. Szántóné Török Mónika abban bízik, rendeződik otthonuk helyzete és nem kerülnek az utcára.


A péri autó Dörben segít

A döri Fialka László jó ideje kitartóan küzd betegségével, erőt családja és a jóérzésű emberek segítő szándéka ad neki. A nagybeteg döri férfit júniusban érte közúti baleset. Autója tönkrement, de olvasóink segítettek.

Fialka László júniusban lett egy közúti baleset cserbenhagyott áldozata.
Fialka László júniusban lett egy közúti baleset cserbenhagyott áldozata.

A nagybeteg, daganatos férfi júniusban lett egy közúti baleset vétlen, ráadásul cserbenhagyott áldozata. A lelki megterhelésen túl anyagilag is padlóra került a családja. Fialka László már a baleset előtt is állandó orvosi kezelésekre szorult. Autójára nagy szüksége volt a bejáráshoz. A bajt tetézte, hogy Suzukijuk totálkáros lett. A júniusi újságcikk után egy péri fiatalember, Ihász Sándor ajánlott fel egy jó állapotú
autót. Apró javítást kellett csupán elvégezni rajta, amit egy csornai szerelő, Dombos Péter ingyen csinált meg.


˝Elindultunk a lejtőn lefelé. Nincs megállás. Mi lesz a vége?˝ Talán emlékeznek rá, Garasné Horváth Rita győri olvasónk végsőkig elszánt volt arra, hogy mások is megismerjék a Garas család utolsó lehetőségeit a túlélésért, a fennmaradásukért. Nem betegek, nem vesztették el közeli hozzátartozójukat, mégis leírhatatlan, mennyire tanyát vert a győri, negyven négyzetméteres társasházi lakásban a jövőnélküliség, az elkeseredettség. Garaséknál először a családfő vesztette el munkahelyét, azután pedig a feleség keresett két kicsi gyereke mellett munkát. ˝

A Garas családon egy olvasónk segített törlesztőrészleteik fizetésével.
A Garas családon egy olvasónk segített törlesztőrészleteik fizetésével.

Történetüket azzal adtuk közre, hogy az anya segítségével bepillanthatunk a család napi küzdelmeibe. Jó hírünk van: törlesztőrészletük mintegy féléves összegét átvállalta egy, a névtelenségéhez ragaszkodó olvasónk, így a család – ha átmeneti időre is, de – fellélegezhetett.

A 7 éves mosonmagyaróvári Weisz Viktória négy éve daganatos betegségben szenved. A kislány szülei mindent megtesznek gyermekükért. Az elmúlt években úgy tűnt, hogy stabilizálódott az állapota, ám betegsége miatt sajnos nem tud iskolába járni. A kislány jelenleg folyamatlassító kezelést kap, a család havonta 30 ezer forintot költ gyógyszerekre. Nemrég egy vizsgálat során kiderült, hogy újabb daganatok jelentkeztek a testében. Helyi civil szervezetek segítik a családot, de cikkünk nyomán sok magánszemély is felajánlotta támogatását.


Gyermek gyermeknek segít

Őssejtbeültetésre készül a tényői Fekete Mónika. A kislány súlyos, veleszületett betegségét, a törékenységet génhiba okozta. A tizenkét éves, mozgásában korlátozott Mónikának – üvegcsontjai miatt – a kölni műtét esélyt jelenthet a gyógyulásra. A műtét négymillió forintba kerül, s a család legnagyobb örömére a tényőiek mellett olvasóink, a Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre, Szabó Andris, öt megasztáros és egy horvát kórus is a segítségükre sietett.

Fekete Mónika operációjának költségeihez családok és civil szervezetek is hozzájárulnak.
Fekete Mónika operációjának költségeihez családok és civil szervezetek is hozzájárulnak.

És egy jó hírt tartogatunk a végére, amire mi is büszkék lehetünk, hisz a Kisalföld felfedezettjének, az idén harmadik lemezét kiadó, bősárkányi Szabó Andris pályafutásának mozzanatait olvasóink is nyomon kísérhették. Kárászy Szilvia zongoraművész tizedik, jubileumi karácsonyi koncertjét tartotta Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol Szabó Andris a népszerű zongoraművésztől vehette át az Aranyharang díjat.

A bősárkányi Szabó Andris idei harmadik CD-je mellé az Aranyharang díjat is megkapta.
A bősárkányi Szabó Andris idei harmadik CD-je mellé az Aranyharang díjat is megkapta.

Az esten Kárászy Szilvia kiemelte, figyelemre méltó Andris eddigi zenei munkássága, az Aranyharang díj ennek a munkának az elismerése, és jó alkalom arra is, hogy felhívja az ország figyelmét a hasonló sorsú gyermekek helyzetére. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civil összefogás a Rómer Házért! - Írd alá, és csatlakozz!

Egy fillért sem kap idén a Rómer Ház, Győr egyetlen underground kulturális intézménye a megyei… Tovább olvasom