Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Sörözőből diszkó: tíz után engedély nélkül?

Écs lakott területén gyakorlatilag diszkóként működött múlt hét hétfőig egy este 10 óráig engedélyezett nyitva tartással rendelkező vendéglátóegység, megsértve az utcában élők pihenéshez való jogát.

A Hegylakó söröző jelenleg zárva tart, sorsát, jövőjét valószínűleg helyi jogszabály rendezi majd.

– Minden hétvégén hajnalig tartó, hangos zenével kísért buli van a Hegylakó sörözőben, pedig nyitvatartási engedélye 22 óráig szól. A tulajdonos kért engedélyt egy-egy este hosszabbított nyitva tartására vonatkozóan, de csak szilveszterre hagyta jóvá kérését a jegyző. Ennek ellenére a határozatot semmibe véve, kompromisszumot nem ismerve, önhatalmúlag szervezett több bulit is – panaszolta Deésy Gábor szomszéd. Hozzátette: – Kezdetben én is, s minden közelben lakó támogatta a tulajdonos elképzelését, amely pizzériáról és vendégházról szólt. Még abba is beleegyeztünk, hogy néha hajnalig tartó bulit tartson.

De már nem egy-egy buliról van szó. Nem tudunk pihenni, nyugodt, családi életet élni. Az önkormányzatot az elmúlt egy évben többször megkerestem panaszommal, de nem született megoldás.

Arról, hogy a Hegylakó sörözőben az elmúlt hónapokban rendszeresen bulik voltak, bárki meggyőződhet a világhálón. A Facebook közösségi oldalon az engedélyezett évbúcsúztatón kívül halloweenpartira, szülinapi bulira, Ladies Nightra, Mikulás-partira és pótszilveszterre is csábították a fiatalokat. Ráadásul az üzenőfali hirdetések szerint többségük este 10 órakor, vagyis akkor kezdődött, amikor a pubot zárni kellett volna.

A vendéglátóhely közelében élők többször tettek panaszt a jegyzőnél, aki figyelmeztette a tulajdonost, s 30 ezer forintos pénzbírságot is kiszabott, de hiába. – A január 14-i, engedély nélkül megtartott pótszilveszteri buli után behívattam a vendéglátóst, kifogásoltam jogellenes magatartását s figyelmeztettem, hogy be fogom záratni a sörözőt többszöri jogsértésre hivatkozva. Ezután hétfőn bezárta a vendéglátóhelyet, s az ígéret szerint zárva is tartja mindaddig, míg rendeletet nem alkotunk az éjszakai nyitva tartásra vonatkozóan – mondta dr. Bertalanné Józsa Judit.

A körjegyző közölte: a csütörtöki képviselő-testületi ülésen döntés született arról, hogy helyi jogszabályt alkotnak. Ennek előkészületeit megkezdik a lakosság bevonásával, a szövegezés várhatóan február-márciusban készül el. Kiemelte: – Vannak, akik gyermekeik biztonsága miatt örülnek a helyi szórakozási lehetőségnek, s az ő véleményüket is figyelembe kell venni. Az biztos, hogy minden héten nem tarthat rendezvényt a vendéglátós, s bizonyos alkalmakkor is csak a zaj mértékét meghatározó jogszabály betartásával.

Az ügyben kerestük a vendéglátóst is, de nem tudtuk elérni.

Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. sz.... 2012. február 09. 10:11
    „Nem értem hogy miért kell olyan emberek nevébe is nyilatkozni akik teljes mértékben más véleményen vannak mint kedves Hegylakót tönkre tenni akaró személyünk:) remélem nem fog összejönni neki hogy bármilyen módon is keresztbe tegyen mert lehet hogy utána még inkább ellenszenves személynek minősülne mint most :) Jólenne ha észrevenné hogy egyedül akar "szembeszállni" X olyan emberrel akiknek fontos az hogy kiálljanak egy olyan ember mellett aki elég sokmindent tesz a közösség érdekében és ezek az emberek tiszteletre méltóak :)”
  • 24. Rajkyy 2012. február 04. 16:53
    „Tisztet Deésy Gábor !
    A keddi Sörözőből diszkó : tíz után engedély nélkül ? Cikkre szeretnénk válaszolni !

    Nem helyes , hogy a környékben lakók nevében nyilatkozik . Szeretnénk tudatni Önökkel , hogy mi meg kérdeztük a környékben lakókat és teljesen más véleménnyel vannak . A minden hétvége hangos zene , az autók csikorgása elég nagy túlzás . Tudta nagyon jól hova költözik !
    Nem fogjuk hagyni hogy egy ilyen jó embert , vendéglátóst aki ennyit tesz a faluért , gyermekeinkért ( Rába ring fesztivál , 24 órás palacsinta sütés aminek a bevételét a helyi intézményeknek ajánlotta fel ) tönkretegyen . megtaláljuk a megoldást , mindenben támogatni fogjuk mint magunk mint gyermekeink érdekében . tudomásunk szerint Önnél is vannak bulik,mégsem megy panaszkodni egyik szomszéd sem , akit zavar is , hanem kibírják és elnézik . Szerintünk igazán kibírhatná Ön is , főleg ha hétvégenként keveset van itthon . ugye?
    még annyit hozzá fűznénk , amíg nem voltak bulik addig az alsó szomszéddal volt állandó problémája , most a vendéglátóssal van .
    ha ez megoldódik ki lesz a következő akinek keresztbe tesz ?

    Aláírás : az ott szórakozó fiatalok és szüleik .”
  • 23. sz.... 2012. február 02. 10:07
    „Nem hiszem hogy olyan bulik vagy rendezvények vannak, voltak a Hegylakóba amik bárki is zavarának! Pont a Hegylakó az a hely ahová nagyon sok fiatal jár és jól érz magát pont hogy kultúrált körülmények között. lehet hogy Petire is vonatkoznak a szabályok de a másik fél részéről is kéne lenni egy kis toleranciának és biztosan nincs igaza mindenbn amit állít. Viszont ha Őt zavarja az állítólagos nagy hangzavar...akkor amikor Ő tartotta az összejövetelt akkor szerinte az mást nem zavart?:) Tipikusan a "csak magammal törődök mást leszarok" egyének közé tartozik esetleg?:) mert ha igen akkor nincs helye közösségbe ha ennek ellenére mégis közösségbe van akkor ott vannak dolgok amiket elkell fogadni sok esetben ha tetszik ha nem:)”
  • 22. Vaszil1968 2012. január 31. 15:52
    „Azt ugye azért senki nem gondolja komolyan, hogy békésen tudna aludni, amikor szocializálatlan egyedek bicikliket akasztgatnak a fákra és színültig töltik az árkokat sörösüveg-szilánkkal.. Több, a környéken lakó ismerősöm is panaszkodott már ezen kívül az igenis komoly zajhatásra is. Állítólag többször jelezték már nemtetszésüket Petinek. A feljelentés tehát nem előzmények nélkül történt...

    Mindezzel elsősorban az odalátogatók attitűdszintjét próbáltam érzékeltetni, ill. elsősorban őket felelőssé tenni a történtekért...

    Mondom ezt úgy, hogy közben mindkét eddig érintettnek tűnő felet tisztelem. Peti valóban rendkívül innovatív, jószándékú egyén, de ettől még a törvények rá is vonatkoznak... (Sokan adtunk már nagyon sokat ennek a falunak, mégsem vagyunk csendháborítók, ill. engedély nélküli rendezvényeket sem szervezünk...). Arról persze csak részben tehet, hogy ki megy be hozzá. Ezért is engedélyhez kötött az ilyesmi, ugye, mert benne van a pakliban...

    Az őt megillető emberi jogaiért kiálló feljelentőt pocskondiázók pedig elsősorban önmagukat minősítik, de ezt most nem fejteném ki bővebben, mert falra hányt borsó lenne...

    Kíváncsian várom a fejleményeket - a falu honlapján sajnos nem találtam a határozatról semmit... Ha még nem késő, salamoni döntést kívánok nekik! (remélem, ez nem falra hányt borsó...fel kell nőnünk egyszer és mérlegelni a prioritásokat - európai módon)”
  • 21. cimbi74 2012. január 28. 10:45
    „Tisztelt Deésy Gábor!
    Nem tudom mért kell mindig mindenért szót emelni!
    Mikor ön bulikat tart a házánál,az út háromnegyed részét elfoglalják az autók!Nem lehet nyugodtan közlekedni az úton!Hajnalig dajdaloznak a barátjaival,de még senki sem szólt érte!!De maga minden sz..ba beleköt!Nem kéne elöbb kicsit magánál körülnézni?!!Ez a vendéglátó egység már akkor működött mikor még meg sem született kedves uram!!
    A Peti szeretettel fogadta mind a 80 barátját a Hegylakóba,a helyért nem kellet fizetni,az italt szégyenletes módon ön vitte,de a Peti nem szólt!Hajnalig mulatott,és reggel feljelentette csendháborításért!Nem maga mulatott?Vagy esetleg nincs pénze italra,hogy ön vitte?Tudomásom szerint elég jó állással rendelkezik!Nem hinném,hogy annyira zavarja,csak inkább feltűnési viszketegség?Miért nem próbál megegyezni a Petivel?Nincs elég kurázsi?Ezek után nem is csodálom!De ha egy közösség befogadta,miért kell vagánykodni?Inkább próbáljon be illeszkedni,szeretettel fogadják!mert jó emberek laknak Écsen higgye el!Sok barátot kívánok!”
  • 20. Erus. 2012. január 26. 20:41
    „Nem azért, de mi 11 éve egy kocsma mellett lakunk, 8 éves vtam mikor ide költöztünk, de nekünk soha életünkbe ilyen eszünkbe sem jutott, h feljelentsünk bárkit is. Kb. 2 méterre van a szobám a kocsmától és mégis minden éjjel gond nélkül elalszom, akkor is ha buli van. Barátságosan is meg lehet oldani, nekünk ment. Soha nem szóltunk semmiért és fel sem merült bennünk.”
  • 19. tciu 2012. január 26. 08:32
    „Én úgy gondolom, hogy aki aludni akar az becsukja a szemét és elalszik. Ha pedig felébred minden kis apró zenére zajra mozgásra az nem fáradt. Erre az a legjobb orvosság ha felöltözik az emberünk és átballag a Hegylakóba legurít 1-2 sört és máris könnyebb az elalvás. Azt azért tegyük hozzá, hogy amikor az időjárás engedte ( nyáron ) nem csak a fiataloknak szólt a buli, hanem az idősebb korosztály zenei stílusát is megcélozta a Peti.Gondolok itt arra amikor udvaron szóltak a mostani slágerek és a retro zenék, bent pedig a zenekar mulatós zenéket játszott. Akár az egész család megtalálta a magának való zenét és társaságot. Nem értem miért kell 1-2 embernek elrontani több száz ember szórakozási lehetőségét. Főleg egy olyan faluban ahol más hely szinte nincs is. Hajrá Hegylakó!! :)”
  • 18. knifemaster 2012. január 26. 06:29
    „Látom már mindenki felszólalt akinek büdös a jogkövető életmód. :D”
  • 17. egyember15 2012. január 25. 21:49
    „Hát ez elég érdekes egyel talán mért úgy van be állítva ez az egész mintha üvöltene a zene mint az állat????
    Mert azért ez marha nagy túlzás ezt tegyük hozzá.....
    Meg mi az hogy : "Nem tudunk pihenni, nyugodt, családi életet élni." Ez miről beszél???? Mintha éjjel-nappal a hétnek minden napján minden percében buli lenne... Azt azért közölném azokkal akik nem écsiek hogy akkor nem tudna ez a f*sz nyugodt családi életet élni hogyha féltenie kéne a családját attól hogy megverik ott a gyerekeit vagy betörnek hozzá aztán úgy okoznának kárt neki... Nem tudsz pihenni? Kit érdekel? egy héten egy napot ki tudsz bírni mert azért itt nem mindennapos hajnalig tartó zenebonáról van szó!!!Meg amúgy is csak decemberben volt az hogy minden héten buli volt mert amúgy meg csak két hetente volt.És mért jó az ha tönkreteszel egy embert???Örömet okoz vagy mi? fáj hogy van neki valami kis sikere???Ő az egyetlen ember aki valami kis életet ad Écsnek aki valamit tesz az emberekért pont őt kell cseszegetni???Mindig bukik a bulikon mégis megrendezi őket hogy a fiatalok tudjanak hova menni.És a szülőknek is jobb hogy a kölykök itt vannak helybe mert itt nem kell azon aggódniuk hogy hogyan jön haza a gyerek. Meg itt nem kevernek drogot a piájába ha leteszi nem fogják megkéselni meg megerőszakolni.Itt nem hallasz ilyenekről itt biztonságban van a gyerek.És ide rengetegen járnak sok helyről Ravazdról Nyúlról Pannonhalmáról Győrből Tényőről és így tovább.
    Amúgy meg látszik ez Magyarország!!!!!Ennyit tudok mondani.Mert itt úgy látszik az örömet okoz az embereknek hogy tönkretegyék a másikat,mert szúrja a szemüket az ha valakinek egy kicsi kis sikere van!!!!!!”
  • 16. harangláb 2012. január 25. 20:26
    „Milyen érdekes hogy a cikkben nem szerepel,hogy a Peti a legtöbb buli bevételét a helyi ovodának ajánlotta fel,ahová a ,,kedves" feljelentgető gyereke is jáR!!”
  • 15. Rajkyy 2012. január 25. 20:12
    „Milyen érdekes hogy a cikkben nem szerepel,hogy a Peti a jó pár buli bevételét a helyi óvodának ajánlotta fel,ahová a ,,kedves" feljelentgető gyereke is jár!! De ez nem számít ilyenekel nemfoglalkozik.”
  • 14. Rajkyy 2012. január 25. 20:03
    „Na de nemcsakám a mazdás fog ott zenét halgani hanem megyoda a zöldpropeleris:D ezt garantálom azt beve.... mert ez 1senki.Majom.menjen vissza romániába a medvék közé ott az ő helye”
  • 13. A_Mazdás 2012. január 25. 18:37
    „A közösségi oldalon,tisztes nevén Facebook.
    Indítottam egy csoportot amelyhez bárki csatlakozhat,aki meg szeretné menteni a Hegylakót!
    Deésy Gábornak,meg csak annyit üzennék,hogy ha problémája van azzal,hogy hangosan szól az autómba a zene.
    Akkor engem keressen meg és ne a Koczka Petit hívassa az önkormányzathoz,mert ez a kettőnk dolga!!
    Tudtommal semmilyen törvény nem határozza meg azt,hogy én az úton milyen hangerővel hallgatom a zenét!!
    Puszi...”
  • 12. acsali 2012. január 25. 17:03
    „Győrben a kisduna parti " Lapos tanszék" szerdai és pénteki discójának nagy hangereje is zavarja a környék lakóit. Eddig nem volt eredménye a lakossági levelezésnek a polgármester Úrnál.”
  • 11. dzsoni 2012. január 25. 12:31
    „Könnyen dumál az, aki simán tud aludni mert nem ott lakik. Viszont akit zavar, annak joga van a pihenéshez! Már vannak jó hangszigetelési eljárások, a gyereket meg meg kell tanítani, hogy éjjel legyen tekintettel arra, aki pihenni, aludni szeretne amikor elindul haza. Ez pont olyan mint a dohányzás! Aki csinálja felháborodik, hogy mi a gond ezzel, aki meg kénytelen elviselni az legyen kusban!
    Kompromisszum kell, a kecske is jóllakjon....!”
  • 10. harangláb 2012. január 24. 21:45
    „Nagyon sajnálom,hogy pár családot zavar ez a szórakozóhely.Nem szabadna senkinek az egész utca,sőt a környéken lakók nevében nyilatkozni.Sokan vannak akiket nem zavar,hogy a fiatalok helyben megtalálják a szórakozási lehetőséget.Nem szabadna elfelejteni senkinek,hogy ő is volt fiatal!!!!Akkor is jártunk discóba ami nem zárt be este tízkor.A Csárdába minden hétvégén volt buli,de akkor senki nem jelentgette fel őket,pedig a plébánia a szomszédba van.Miért kell elüldözni a fiatalokat,örüljünk hogy vannak és nem öregszik el a falu.Lássuk be nincs más szórakozási lehetőségük itt helyben a fiataloknak.Hiába van kultúrház ha zárva van.Amikor a "kishídnál" álltak és beszélgettek az is baj volt,mert veszélyes.Találtak egy helyet ahol tudnak beszélgetni kulturált helyen és tessék ez ellen is tesznek páran.A Péter megtudta mozgatni a fiatalságot a Rábaring Fesztivál szervezésénél is.Szó nélkül mentek segíteni rakodni,pakolni amiért köszönetet kaptak és lelkesek voltak így is.Egy olyan embert próbálnak elnyomni aki tenni akar a faluért és a fiatalokért,más faluban ezt megköszönnék!!”
  • 9. dinka-1 2012. január 24. 21:44
    „Kedves Pindla!"akkor ne csodálkozzon, ha jön a rolót le" nem záratták be hanem ő vitte vissza a működési engedélyt, mert elege lett, hogy a faluban az egyetlen szórakozási lehetőséget megpróbálta biztosÍtani és egy jóakaró állandóan feljelentgette.A cikkhez még annyit szólnék hozzá , hogy a tulajdonost senki nem kereste ez ügyben.”
  • 8. harangláb 2012. január 24. 21:12
    „pindla
    Felnőtt gyerekem van,de mégis féltem!!!Nem a győri szórakozóhelyektől,hanem attól hogy hogyan ér haza.Szerintem ezzel nagyon sok szülő egyet ért.”
  • 7. Rajkyy 2012. január 24. 20:15
    „Eza Deésy Gábor egy senki kérdezem mit tett ő a faluba ami említésre méltó???SEMIT. Ami biztos hogy ő rendezhet szülinapi bulit 3napigtartó esküvőt az nem számit mert ő a nagy Deésy Gábor. egy senki a hegylakó sörözöben minden korosztájt megtalálható buli alkalmával fiatalokat ídőseket meg aztse tudom hogy miért nyilatkozik más ember nevébe NAGYMAMÁM 1939 SZÜLETÉSÜ MOST 2012 van eltelt ugye 73 év!!!! Mesélte az ő nagypapája idejében is kocsma volt az már amit nyugodtan kimondhatjuk kb100 éve kocsma szóval pontosan tudja hogy hova költözöt viselje mert ő is volt fiatal ha meg nem akkor huzon vissza oda ahonét jöt azt hagyja békén az ÉCSIEKET ÉS AKI SZERETI A HEGYLAKÓ SÖRÖZŐT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 6. Kopasz59 2012. január 24. 18:46
    „Kedves hugo15 : Nézzük, csak! Ha a mai világban élsz, valószínűleg láthatod, hogy a 18-év alattiak is járnak, bulizni, ide is, és Győrben, is rengeteg helyen megjelennek a 18 évüket NEM betöltött fiatalok.!
    Tudómásom szerint, 2-szomszédod zavarnak, ezek a bulik, de mivel rendszeresen megjelenek, minden megrendezett bulin, ezért aki ottvolt, tapasztalhatja, hogy nem olyan hangosak, hogy ne lehetne normálisan pihenni !
    Kérdezem én, miért azt az embert kell, b****tni, aki a legtöbbet tesz Écsért ??.
    Beakartok záratni, egy olyan helyet, ami az idősebbeknek is jó, és még rengeteg embernek itt Écsen, 2 ember miatt ?
    Hegylakó, a végsőkig !!!”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új utcanevek bukkanhatnak fel Győrben

A januári közgyűlésen kiderül, hogy Győr közterületei, utcái milyen új nevekkel bővülhetnek. A közelmúltban elhunyt nótaénekesről utcát nevezhetnek el Gyirmóton. Tovább olvasom